Legalább 14 földbérleti szerződést kell felbontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban (HNP) a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata után - idézte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a miniszterelnök válaszát az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Ellenőrző albizottságának hétfői ülésén.
Összesen 13 247 cseh cég volt bejegyezve a tavalyi év végén az adóparadicsomokban, ami 2013-hoz viszonyítva éves szinten egy százalékos emelkedés - közölte a Bisnode tanácsadói társaság, amely évek óta nyilvántartja ezeket a cégeket.
Februárban éves szinten 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, ugyanúgy, mint az előző két hónapban, a havi szintű infláció februárban 0,2 százalékos volt - közölte a cseh statisztikai hivatal hétfőn Prágában.
Debrecen ‒ Még csak tizennégy, de már a felnőttek között villog! A férfivízilabda-országos bajnokság I. osztályában olimpiai és világbajnokok ellen szállt medencébe, és szerzett gólt Fekete Gergő (14).
Budapest ‒ Az ember nem is hinné, hogy megeshet ilyesmi, pláne egy bűncselekmény elkövetőjével, most mégis megtörtént: elfelejtették kirúgni munkahelyéről a sikkasztó pénzszállítót!
Átadták a visszafogadó munkahely díjakat hétfőn Budapesten, a kisgyermekes nők munkahelyi esélyegyenlőségét támogató munkáltatók elismerését a K&H Bank, és a debreceni NI Hungary Kft. kapta.
Ha én fogom magam, és úgy döntök, hogy ellopom a Blikk összes számítógépét és fénymásolóját, majd eladom, hogy egy kis zsebpénzt képezzek a büdzsémben, és mindez kiderül, akkor munkaadóm első körben úgy kirúg, hogy a lábam nem éri a földet. És hát valljuk meg, ez így lenne rendjén.
Budapest — Hangja mosolygós, és minden szavából árad, hogy imád élni – senki nem gondolná, hogy Nobel-díjas írónk, Kertész Imre (85) felesége, Kertész Magda (72) szörnyű betegséggel küzd. Az asszonyt tavaly mellrákkal operálták, és sajnos már nem először – hosszú idő elteltével, 14 év után alakult ki nála újra a betegség.
Budapest — Mire képes egy anya, hogy a tőle elszakított gyermekeit visszakapja? Mindenre az égvilágon! Ülősztrájkba kezd, raboskodik egy osztrák fogdában, és szüntelenül írja beadványait és kérelmeit.
Budapest — Az utóbbi évek egyik legsikeresebben fejlődő hazai cégbirodalmának vezérhajóin ütött méretes léket Orbán Viktor kormányfő, amikor elkezdte kiszorítani a gazdasági hatalomból volt barátját, Simicska Lajost.
Uvita — Az Éden Hotel legújabb csábítója, a különleges nevű Snjezana (24) már a beköltözése napján, kedden felkavarta az amúgy sem nyugalmas vizet a lakók között.
Februárban a könyves toplista első három helyét a nők szerezték meg. A listát María Duenas regénye vezeti, második helyen, megőrizve hosszan tartó vezető pozícióját Gyarmati Fanni önéletrajzi írása szerepel. A tavaszelő továbbra is a pszichológiai témájú könyvek sikerét hozta - olvasható a Bookline sajtóközleményében.
Budapest – Még mindig nincs rendben Hujber Ferenc (40) egészsége? Olvasó-riporterünk a minap egy budai kórház kardiológiai osztályán találkozott a színésszel, aki elég gondterheltnek tűnt.
Megválik egyik kincsétől a Frieder Burda Gyűjtemény: májusban árverésre bocsátják Mark Rothko egyik festményét, mely reményeik szerint 50 millió dollárért (14 milliárd forintért) kelhet el.
Rogán Antal csim-bum cirkusznak nevezte Simicska Lajos nyilatkozatát. Kósa Lajos szerint pedig kizárt, hogy Orbán Viktor jelentett volna. A Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta, ha lett volna olyan bizonyíték, ami igazolja Simicska Lajos állításait, a szocialisták már régen nyilvánosságra hozták volna azt.
Immár a brókerbotrány következő, sokak által valószínűsített áldozata is sorra került. Fenntarthatatlannak tűnt a magas kamatozású Quaestor kötvény, és most, hogy a pánik szétterjed, a befektetők eladnák, de a cég már nem tudja megvenni. Lássuk a közleményt.
A jelenlegi feldolgozottság szerint a jogosulatlan úthasználat miatt pótdíjfizetésre kötelezettek egyötöde élt az átmeneti rendelkezés adta lehetőséggel, és vásárolt február 28-ig utólag megyei vagy országos e-matricát - tájékoztatott a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
A kézműves sörfogyasztás évről évre egyre nagyobb szeletet hasít ki a piaci bevételekből világszerte. Hazánkban is egyre népszerűbb az otthoni sörfőzés, azonban azok, akik próbálták, bizonyára tudják, mennyire időigényes és helyhez kötött az aranyló nedű elkészítése. Ezeket a problémákat oldja meg egy csapat magyar fiatal.
"Aggasztóan magas számú" 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiatalnál tapasztalták hosszú távú egészségi komplikációk, egyebek közt szem-, szív- és vesebetegség korai jeleit a brit szakemberek, akik szerint ugyanakkor jó hír, hogy a korosztály körében egyre inkább ellenőrzés alatt tartják a vércukorszintet.
Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira Kft. hétfőn - tudatta Quaestor Csoport hétfőn. Közben részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága hétfőn késő este megtartotta az első véleménycserét a Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó kérésről.
"Európai Argentína, mini Görögország, az első európai regionális csőd" - így jellemzi több üzleti lap egy osztrák bank összeomlását és Karintia szövetségi állam pénzügyi gondjait.
A Mercedes fölénye még a tavalyinál is nagyobb lehet a formula-1-es világbajnokság idei szezonjában - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor szakkommentátor, túraautó versenyző. Hozzátette: Hamilton és Rosberg között idén is feszült csata várható.
A kormánypártok 2010 óta többször is megakadályozták az ügynökakták megnyitását. Bár számtalan ígéret elhangzott ezzel kapcsolatban, a mai napig titok, hogy kik és hogyan működtek együtt a kommunista diktatúra titkosrendőrségével. A kérdés rendezésére tavaly februárban többszöri halasztás után megalakult a Nemzeti Együttműködés Bizottsága, de névsorra tőlük sem lehet számítani.
Az arcon és a fejbőrön is tüneteket okozhat az apró, szabad szemmel nem látható élősködő. Ilyenkor hiába minden idő és pénz, a legdrágább kozmetikum vagy kezelés is csak átmeneti javulást hoz, amíg a probléma valódi kiváltó okát, a bőratkát nem távolítjuk el.
Előzetes letartóztatásban van Vas Zoltán, a Jobbik volt országgyűlési képviselőjelöltje, aki 2013 tavaszáig a Magyar Nemzeti Gárda vezetőhelyettese is volt - értesült az Index.hu. A Napi.hu szerint még nagyobb frankpofon jöhet Svájcból.
Az idei év elég viharosra sikeredett eddig a hazai befektetők és egyben a befektetési szolgáltatók számára is. A Svájci Jegybank január 15-i döntése meglepte a piacokat és a svájci frank „árfolyam-horror” jelentős veszteségbe sodorta a befektetőket, és számos befektetési szolgáltató/brókercég is komoly bajba került. A magyar piacon eddig 2 brókercéget is felfüggeszteni volt kénytelen az MNB, hogy…
ha a reggeli ügyeletes már napfényre ébredhet! És ma ilyen nap van, máris ragyogva süt a nap. De még ne tápláljanak túlzó elvárásokat, hajnalban még eléggé fagyközeli a hőmérséklet, bár az előrejelzések szerint ma akár 15 fok is lehet. A … Folytatás
Magyarországon még mindig nincs deflektorral felszerelve a szívólevegős elven működő vetőgépállomány nagy része, figyelmeztet közleményében a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Pedig a deflektor a talajra vezetné a csávázott vetőmagokról leváló növényvédőszer maradékát, minimalizálva ezzel a környezetszennyezést. Ráadásul még … Folytatás
A Dropped című francia valóságshow szereplőit és stábját szállító helikopterek ütköztek össze. Mindkét gép lezuhant, a balesetet senki se élte túl. A 10 halott között van a két gép pilótája, illetve három híres francia sportoló, a vitorlázó Florence Arthaud, a … Folytatás
Európának és az Egyesült Államoknak együtt kell működnie a kelet-ukrajnai tűzszünetről megkötött minszki megállapodás hatékony nemzetközi ellenőrzésének biztosítása érdekében - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, amikor hétfőn a Fehér Házban fogadta Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét.
Buenos Aires - Összeütközött két helikopter hétfőn Argentínában a TF1 francia kereskedelmi tévé túlélőshow-jának forgatása közben, a balesetben tíz ember vesztette életét, köztük nyolc francia.