A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint halaszthatatlanok a karbantartási munkák a nagykörúti villamosvonalon, és azzal, hogy mindegyiket egyszerre végzik el, időt és pénzt spórolnak a budapestieknek. Ezt azután közölték az MTI-vel, hogy a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülését megelőzően ellenzéki politikusok sajtótájékoztatókon bírálták a fővárosi felújítások ütemezését.
Uniós támogatással 1,6 milliárd forintból újítják fel a kaposvári vasútállomás műemléképületét a MÁV Zrt. állomásfejlesztési programja keretében - jelentették be a projekt megkezdéséről a helyszínen tartott sajtótájékoztatón hétfőn.
A Nílus vizének felosztását szabályozó alapelvekről írtak alá megállapodást Etiópia, Szudán és Egyiptom politikai vezetői Kartúmban, jelentős lépést téve ezzel egy több éves diplomáciai viszály végleges rendezése felé - jelentette hétfőn az egyiptomi média.
Budapest — Visszaállt a pult mögé VV Robin (27). A ValóVilág hetedik szériájának győztese hiába vitte el a havi egymilliós fődíjat, a lakást és az autót, pár hét semmittevés után úgy döntött: nem bírja tovább a lustálkodást, inkább visszamegy a régi munkahelyére.
Budapest — Tarsoly Csaba, a Quaestor cégcsoport elnök-vezérigazgatója nem költözött el otthonából, és a kezdetektől fogva együttműködik a hatóságokkal – reagált lapunk hétfői cikkére Papp Gábor, a cégvezető jogi képviselője.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eddigi stratégiájának középpontjában "a nyugatról keletre terjeszkedés" állt, ám az orosz-ukrán válság miatt ebben most bekövetkezett egy irányváltás, amit lehetőségként lehet értékelni a fejlettebb közép-európai térség gazdaságai, így a magyar bankpiac konszolidációs és növekedési esélyeinek szempontjából - mondta az MTI-nek Nikoletti Antal.
Borzasztóan unom ezeket az eseteket. Lassan mindennap előkerülnek olyan emberek, akik arról panaszkodnak, hogy az orvosok ilyen-olyan indokkal nem látják el őket. Rémesen unalmas, nem?
Budapest — Minek jött ide? Ez nem a bőrgyógyászat! – förmedt a XIII. kerületi ügyelet egyik orvosa Juditra (32), amikor a nő péntek este kétségbeesve sietett munka után a rendelőbe.
Budapest — Csak a leszármazottak oldhatják fel azt a rejtélyt, amire 1948 óta nem találnak megoldást az orvostani intézet munkatársai, így most várják az esetleges rokonok jelentkezését.
Súlyfelesleggel küzdesz? Elégedetlen vagy az alakoddal? Nem érzed jól magad a bőrödben? Ennek most véget vethetsz! Jelentkezz "Fogyjon Norbival" pályázatunkra, változtass az életmódon, légy karcsúbb és egészségesebb – most segítséget is kaphatsz hozzá!
Nagyobb mértékű szociális juttatások - nagyobb nyugdíj - ezekkel az édes ígéretekkel csalogatták a görög pártok a választókat az urnákhoz. A mumus szerepében a nemzetközi hitelező szervezetek, illetve intézetek voltak: az IMF, az EU, valamint az Európai Központi Bank.
Egymillió fontot (420 millió forintot) érhet az a Lamborghini, amely Az olasz meló című 1969-es filmben szerepelt és 46 év után most két brit üzletember bukkant rá.
Éles szóváltásba keveredett a parlamentben L. Simon László és Lukács Zoltán. A Miniszterelnökség államtitkára szerint a szocialisták frakcióvezető-helyettese sátáni mosollyal kritizálta a vasárnapi zárva tartást, ami azt bizonyítja, hogy az MSZP-t nem a szeretet, hanem a gyűlölet tartja össze. Lukács Zoltán szerint már most több tízezren gyűlölték meg a Fideszt, és minden vasárnap tovább fog nőni…
A lehetséges rákkeltő anyagok közé sorolta a világ egyik legnépszerűbb - és az Egyesült Államokban a legtöbbet használt - gyomirtóját az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási ügynöksége.
Bruttó 3-3 forinttal csökkenti szerdától a Mol a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. Az olajtársaság a benzin literjét bruttó 342,6, a gázolajét pedig bruttó 345,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.
Mintegy 7,1 milliárd eurós üzlet részeként felvásárolná a kínai állam tulajdonában lévő China National Chemical Corp (ChemChina) a világ ötödik legnagyobb gumiabroncsgyártóját, az olasz Pirellit.
Nem Németország dönt a görög államadósság-válság kezelésének ügyében - mondta a német kancellár hétfőn Berlinben a görög kormányfővel folytatott megbeszélése után.
Jelentős lépést tettek a Harvard Egyetem tudósai afelé, hogy feltámasszák a gyapjas mamutot: egy új génsebészeti módszerrel a kihalt állat 14 génjét beillesztették egy elefánt élő DNS-ébe.
A fővárosival arányos fejlesztési hozzájárulást kérnek a kormánytól a balatoni közlekedés javítására a helyi szervezetek. A Balaton legismertebb borászai és vendéglátósai által alapított Balatoni Kör szerint a tó és környezetének közlekedési infrastruktúrája esetében is indokolt lenne a fővárosihoz hasonló állami hozzájárulás - mondta az InfoRádiónak Kardos Gábor, a szervezet elnöke.