2015. március 24. kedd

márc. 24
7:24
Átmozgató edzés a válogatottnál, nagyon súlyos Korcsmár sérülése (Sport365)
Hétfőn az ilyenkor szokásos regeneráló programmal, illetve átmozgató edzéssel kezdte meg felkészülését a magyar labdarúgó-válogatott a görögök elleni, vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
márc. 24
8:30
Börtönbüntetést kértek a Barca jelenlegi és korábbi elnökére (Sport365)
A spanyol ügyészség börtönbüntetést kért a Barcelona elnökére, Josep Bartomeura és elődjére, Sandro Rosellre, akik ellen a labdarúgócsapat brazil sztárjának, Neymarnak a leigazolásával kapcsolatban emeltek vádat.
márc. 24
8:54
Öt játékost igazolt a Győr (Metropol)
Bár a szezon még javában zajlik, a Győri Audi ETO női együttesénél már kialakították a jövő évi keretet.
márc. 24
9:30
Serie A: Le kell tudnunk az olasz bajnokságot minél hamarabb - Tévez (Agroinform)
A Juventus áll még a kupában és a Bajnokok Ligájában is, éppen ezért szeretnék a bajnokságot minél hamarabb letudni.
márc. 24
9:36
Babos már a második körben Miamiban (Sport365)
Babos Tímea bejutott a selejtező második fordulójába az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztorna női versenyében, miután legyőzte a tunéziai Ons Jabeurt.
márc. 24
10:09
Brazília: döntőnek bizonyult a kabalafigura kiállítása (Sport365)
A brazil labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapján a Sao Bernardo 1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Palmeirastól. Hogy mi ebben a különös? A hazaiak "emberhátrányban" fejezték be a találkozót, a játékvezető ugyanis a második félidő kezdete előtt kiállította a hazaiak kabalafiguráját.
márc. 24
10:11
Biztossá vált, hogy Lovrencsics sem játszhat a görögök ellen (Sport365)
Korcsmár Zsolt után Lovrencsics Gergő játékára sem számíthat Dárdai Pál, a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
márc. 24
10:24
Magyar-görög: Lovrencsics is sérült (Infostart)
Korcsmár Zsolt után Lovrencsics Gergő játékára sem számíthat Dárdai Pál, a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
márc. 24
10:24
Alonso emlékszik a balesetére (Blikk)
Woking – Bár korábban az a hír járta, hogy Fernando Alonso nem emlékszik semmire a spanyolországi tesztbalesetéből, a Forma–1-es McLaren-istálló legújabb közleménye ennek ellenkezőjét igazolja.
márc. 24
10:24
Pacquiao és Mayweather rekordot döntött (Metropol)
Minden idők legnagyobb jegybevételét hozza a jelenkor két legjobb profi ökölvívójának vegasi összecsapása.
márc. 24
10:42
Rekordbevétel Mayweather és Pacquiao meccsén (Sport365)
Minden idők legnagyobb jegybevételét hozza a jelenkor két legjobb profi ökölvívójának tartott amerikai Floyd Mayweather Jr. és a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao mérkőzése, amelyet május 2-án vívnak a felek Las Vegasban.
márc. 24
11:00
A csajok a csúcson (Metropol)
Teljes maradt az osztrák uralom a világkupában, de a nők izgalomban újra megverték a férfiakat.
márc. 24
11:03
Vasaloppet 2015 - Interjú Pati Nagy Attilával (Síelők)
2015-ben bravúros módon másodszor is teljesítette a legendás svédországi 90 km-es Vasaloppet sífutóversenyt Pati Nagy Attila, egykori magyar bajnok evezős, a Váci Ifjúsági Sportegyesület sífutója, a Fitness Company Edzőképző Iskola vezetője. Őt kérdeztük a sífutásról és a versennyel kapcsolatos élményeiről.
márc. 24
11:18
Tipp: Svájcnak nem okozhat gondot Észtország kiütése (Agroinform)
Az alpesi ország válogatottja minden nehézség nélkül legyőzheti legalább két góllal Észtország legjobbjait.
márc. 24
11:36
Rio 2016 - Sao Paulo még nem döntött (Infostart)
A jövő évi riói olimpia szervezőinek komoly fejfájást okoz, hogy Sao Paulóban még mindig nem döntött a városvezetés arról, vállalja-e a labdarúgótorna néhány mérkőzésének megrendezését.
márc. 24
11:48
Lisztes Krisztián lett a Soroksár új vezetőedzője (Sport365)
Az NB II-ben szereplő Soroksár SC hivatalos honlapján jelentette be, hogy Lisztes Krisztiánt nevezte ki vezetőedzőnek.
márc. 24
11:50
Botrány a Newcastle-nél: Tioté szerint a csapat egyszerűen sz*r - videó (Sport365)
Sorozatban harmadik bajnoki mérkőzését veszítette el hétvégén a Newcastle a Premier League-ben, ez pedig a csapattól régóta elvágyódó, jelenleg sérüléséből lábadozó Cheik Tioténél is kiverte a biztosítékot.
márc. 24
11:54
Kézilabda Bajnokok Ligája: Szeged-Kiel és PSG-Veszprém a BL-negyeddöntőben (Agroinform)
Kisorsolták a férfi kézilabda BL-negyeddöntőinek párosításait: a Szeged a Kiellel, míg a Veszprém a PSG-vel találkozik.
márc. 24
12:12
Férfi kézilabda BL - A Veszprém a PSG-vel, a Szeged a Kiellel találkozik (Infostart)
Az MKB-MVM Veszprém a francia PSG Handballal, a MOL-Pick Szeged pedig a tavalyi döntős német THW Kiel együttesével találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében - derült ki az európai szövetség keddi, bécsi sorsolásán.
márc. 24
12:21
PSG-Veszprém, Szeged-Kiel a BL-negyeddöntőben (Sport365)
Az MKB-MVM Veszprém a francia PSG Handballal, a MOL-Pick Szeged pedig a tavalyi döntős német THW Kiel együttesével találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében - derült ki az európai szövetség keddi, bécsi sorsolásán.
márc. 24
12:54
Az ifisták edzőjeként térhet vissza a United-legenda (Sport365)
Louis van Gaal kulcsszerepet szánna Rio Ferdinandnak a Manchester United akadémiájának holland mintára történő megreformálásában.
márc. 24
13:06
EURO 2016: Két játékos is kidőlt a görögök elleni mérkőzés előtt (Agroinform)
Korcsmár Zsolt és Lovrencsics Gergő sem lehet ott Dárdai Pál csapatában a vasárnap találkozón.
márc. 24
13:27
Megállapodott Hamilton a Mercedesszel? (Sport365)
Lewis Hamilton elárulta, akár már ezen a héten bejelenthetik szerződéshosszabbításukat a Mercedesszel. Ezzel hónapok óta húzódó tárgyalássorozat végére tehetnének pontot.
márc. 24
14:00
UEFA - Újabb négy évre Michel Platini az elnök (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bécsi kongresszusán újabb négy évre bizalmat szavaztak Michel Platininek, aki így a harmadik ciklusát kezdi meg a szervezet elnökeként.
márc. 24
14:00
Kézilabda BL: Veszprém PSG-vel és Szeged a Kiel a nyolc között (Metropol)
A Veszprém idegenben, míg a Szeged hazai környezetben kezdi a párharcot a Final Fourbe jutásért.
márc. 24
14:00
Diego Costa lesérült, a Malaga fiatalja a helyén (Sport365)
Megsérült, így lemarad a spanyol válogatott Ukrajna elleni EB-selejtezőjéről valamint a hollandok elleni felkészülési meccsről Diego Costa, a Chelsea támadója.
márc. 24
14:02
Csányi Sándor az UEFA végrehajtó bizottságában (Metropol)
A szervezet elnökévé Michel Platinit választották meg, aki ezzel a harmadik ciklusát kezdi meg. Az UEFA eddigi elnökei a cikk végén.
márc. 24
14:33
Bármelyik pillanatban hosszabbíthat Simeone (Sport365)
Az AS értesülési szerint órák kérdése, hogy bejelentsék az Atletico Madrid argentin vezetőedzőjének, Diego Simeonénak a szerződéshosszabbítását.
márc. 24
14:36
Csányi Sándort beválasztották az UEFA végrehajtó bizottságba (Infostart)
Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságába.
márc. 24
14:54
Előrejelzés: 17 érmet nyer majd Magyarország Rióban (Metropol)
Tíz arannyal, két ezüsttel és öt bronzzal számolnak a szakértők.
márc. 24
15:06
Ügynöke már javában keresi Di María új csapatát (Sport365)
Egyre biztosabbá válik, hogy az argentin szélső a nyáron távozik a Manchester Unitedtől - a hírek szerint a PSG, a Barcelona és a Manchester City is vinné.
márc. 24
15:08
Újabb négy évet kapott az UEFA élén Platini (Sport365)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bécsi kongresszusán újabb négy évre bizalmat szavaztak Michel Platininek, aki így a harmadik ciklusát kezdi meg a szervezet elnökeként.
márc. 24
15:09
Vasas Pasarét Síkupa lesz április 18-án (Síelők)
2015. április 18-án, szombaton a Pasaréti Síiskola rendezésében ismét lesz Vasas Pasarét Síkupa a műanyag sípályán. A program a versenyzéssel nem ér véget, arcfestés, ugrálóvár és bográcsozás is várja a résztvevőket. Mindenkit szeretettel várnak.
márc. 24
15:30
UEFA - Újabb négy évre Platini az elnök, Csányi Sándor a végrehajtó bizottságban (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bécsi kongresszusán újabb négy évre bizalmat szavaztak Michel Platininek, aki így a harmadik ciklusát kezdi meg a szervezet elnökeként. A végrehajtó bizottságba bekerült Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke.
márc. 24
15:30
Edzőváltás a Dunaújvárosnál (Metropol)
Dobos Barnát, a korábban Szombathelyen dolgozó Artner Tamás váltja a poszton. Edzőváltások a labdarúgó OTP Bank Liga 2014/2015-ös idényében a cikk végén.
márc. 24
15:30
Sportfogadás Suli: Hogyan fogadjunk az Eb-selejtezőkre? (Agroinform)
Bemutatunk néhány mérlegelendő tényezőt, amelyek megkönnyíthetik fogadásainkat a közelgő Eb-selejtezőkre.
márc. 24
15:48
Férfi vízilabda ob I - A Honvédé a három pont (Infostart)
A férfi vízilabda-bajnokság február 25-én technikai okokból elmaradt Kaposvár- RacioNet-Honvéd meccsének három pontját a fővárosi csapat kapta - tudatta honlapján a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ).
márc. 24
16:12
Tisztának tartja csapatát az új orosz atlétikai kapitány (Sport365)
Jurij Borzakovszkij, a februárban kinevezett orosz atlétikai szövetségi kapitány szerint a doppingbotrány lezárta a régi korszakot a sportágban, s most már tiszta csapata van az országnak.
márc. 24
16:14
Ivanovicsra fáj a foga a Bayernnek (Sport365)
A Bayern a nyáron Münchenbe költöztetné a Chelsea 31 éves, szerb válogatott védőjét, Braniszlav Ivanovicsot - írja a bajorok ügyeiben általában jól értesült Sport Bild.
márc. 24
16:24
A PSG és a Kiel vár a magyarokra (Blikk)
Bécs — Az MKB-MVM Veszprém a francia Paris Saint-Germainnel, a Mol-Pick Szeged pedig a német THW Kiellel csap össze a férfikézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutásért.
márc. 24
16:24
Tenisz: Szerkesztőink kifaggatták egymást Miami előtt (Agroinform)
Oldalunk két tenisz fanatikusa, Cesc18 és Javi Moreno ismét kérdésekkel bombázta egymást.
márc. 24
16:42
Jövőre Budapesten lesz az UEFA kongresszusa (Infostart)
A tisztújítás után bejelentettek egy másik magyar sportdiplomáciai sikert is az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bécsi közgyűlésén: szinte napra pontosan egy év múlva, 2016. március 23-án Budapest rendezi meg a szervezet éves kongresszusát.
márc. 24
16:45
Sorozatban hatodszor győzött a Golden State (Sport365)
A ligaelső Golden State sorozatban hatodik győzelmét aratva verte meg a vendég Washingtont az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján.
márc. 24
17:18
Női kézilabda BL - A Győr április 11-én fogadja a Szkopjét (Infostart)
A címvédő Győri Audi ETO KC április 11-én fogadja a macedón Vardar Szkopjét a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján.
márc. 24
17:18
Ismét nyert az NHL címvédője (Sport365)
A címvédő Los Angeles Kings a három pontot szerző (egy gól és két gólpassz) Anze Kopitar vezérletével nyert a New Jersey Devils otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján.
márc. 24
17:18
Karrier: Meghosszabbította szerződését az Atlético Madrid sikerkovácsa (Agroinform)
Cholo Simeone, a Matracosok argentin trénere 2020-ig hosszabbította meg 2017-ben lejáró szerződését.
márc. 24
17:36
Dárdai és a játékosok szerint Görögország sötét ló (Infostart)
Mind Dárdai Pál szövetségi kapitány, mind játékosai szerint sötét lónak számít a görög csapat, amelyet vasárnap fogad a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
márc. 24
17:51
Sao Paulo még nem döntött az olimpiai labdarúgótornával kapcsolatban (Sport365)
A jövő évi riói olimpia szervezőinek komoly fejfájást okoz, hogy Sao Paulóban még mindig nem döntött a városvezetés arról, vállalja-e a labdarúgótorna néhány mérkőzésének megrendezését.
márc. 24
18:24
Csányit beválasztották az UEFA végrehajtó bizottságba (Sport365)
Csányi Sándort, az MLSZ elnökét beválasztották az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságába.
márc. 24
18:30
Babos a főtáblán Miamiban (Metropol)
A magyar játékos a cseh Lucie Hradeck ellen győzött a selejtező 2. fordulójában.

Keresés