2015. március 25. szerda

márc. 25
8:09
Babos főtáblás Miamiban (Sport365)
Babos Tímea feljutott a 128-as főtáblára az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztorna női versenyében, miután a selejtező utolsó, második fordulójában legyőzte a cseh Lucie Hradeckát.
márc. 25
8:42
Vízilabda: Szuperdöntő a magyarok nélkül (Sport365)
A magyar válogatott kedd este 12-9-re kikapott Imperiában az olaszoktól a női vízilabda világliga európai selejtezőnek 5. fordulójában, ezzel eldőlt, hogy - a tavalyi évhez hasonlóan - idén sem vehet részt a sorozat szuperdöntőjében.
márc. 25
9:12
Elkerülte egymást a két magyar csapat (Metropol)
Mindkét magyar együttes talán a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének tegnapi sorsolásán.
márc. 25
9:30
Karrier: Jobb voltam, mint Ronaldo vagy Messi - Kaká (Agroinform)
A világbajnok támadó büszke arra, hogy 2007-ben legyőzte Ronaldót, ugyanakkor mindmáig kiváló kapcsolatot ápolnak.
márc. 25
9:48
Műkorcsolya-vb - Továbbjutott a magyar kettős (Infostart)
Az amerikai Madison Chock, Evan Bates kettős vezet a jégtáncosok rövidprogramja után a sanghaji műkorcsolya-világbajnokságon. A Moscheni Carolina, Lukács Ádám duó szerdán a 19. lett, így szerepelhet a pénteki kűrben.
márc. 25
9:48
Ez a csel egy igazi műalkotás! (Sport365)
Piruett és megkerülős csel egyben: ezt mutatta be magas művészi fokon Marco Fabián, a Chivas Guadalajara közönségkedvence a Toluca ellen, hétfőn, a mexikói bajnokság legutóbbi fordulójában.
márc. 25
10:21
Magyar továbbjutás a műkorcsolya-vb-n (Sport365)
Az amerikai Madison Chock, Evan Bates kettős vezet a jégtáncosok rövidprogramja után a sanghaji műkorcsolya-világbajnokságon. A Moscheni Carolina, Lukács Ádám duó szerdán a 19. lett, így szerepelhet a pénteki kűrben.
márc. 25
10:42
Három magyar indul a tekvondó-Eb-n (Infostart)
Három magyar, Gonda Ivett, Lipcsei Claudia és Kotsis Edina vesz részt a csütörtökön kezdődő oroszországi tekvondó Európa-bajnokságon, melyen csak olimpiai súlycsoportokban rendeznek küzdelmeket.
márc. 25
11:00
Miami tenisztorna: Harmadszor lehet meg Djokovicsnak az Indian Wells-Miami dupla (Agroinform)
Kaliforniából Floridába teszi át székhelyét a teniszmezőny, szerdán ugyanis kezdetét veszi a Miami Open.
márc. 25
11:27
Messi nem fért be Kaká álomcsapatába (Sport365)
A 2007-es aranylabdás, a brazil Kaká megnevezte a tizenegy szerinte legjobb játékost azok közül, akik csapattársai voltak vagy futballozott ellenük eddigi, hosszú pályafutása során.
márc. 25
12:00
A kocsiban született meg az NHL-sztár lánya (Sport365)
Az autó hátsó ülésén született meg a detroiti jégkorongozó, Derren Helm lánya helyi idő szerint hétfőn hajnalban.
márc. 25
12:30
Miami tenisztorna: Nehéz meccs vár Babosra (Agroinform)
Szerdán beindul a nagyüzem Miamiban, pályára lép többek között Babos Tímea és Viktorija Azarenka is.
márc. 25
13:06
Összevesztek azon, hogy ki rúgja a büntetőt! - videó (Sport365)
Abszurd jelenetnek lehettek tanúi a Kujcsou Renhe-Sanghaj Senhszin (2-1) harmadik fordulós, múlt hétvégi kínai bajnoki nézői: a hazaiak két légiósa, Krzysztof Maczynski és Ricardo Santos leállt vitatkozni egymással, hogy melyikük rúgja a tizenegyest. Hiába kérlelte vehemensen a brazil, a lengyel középpályás nem engedett, ő állt oda a mészponthoz, de a hajcihőnek meglett a hatása, ki is hagyta a…
márc. 25
13:08
BL-csúcs: 14500 néző kézimeccsen! (Sport365)
A horvát Zagreb és a dán Kolding mérkőzését 14 500-an látták a helyszínen, ez új csúcs a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
márc. 25
14:12
Célkeresztben az elektromos dopping (Sport365)
A Milano-Sanremo klasszikust követően rendhagyó doppingellenőrzés kezdődött, ami a dobogósokat és még 33 versenyzőt, illetve versenykerékpárt érintett - írja a bikemag.hu.
márc. 25
14:18
Bolt öt év után fut újra az Egyesült Államokban (Infostart)
Öt év után fut majd újra az Egyesült Államokban Usain Bolt hatszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter, aki június 13-án a New York-i Gyémánt Liga-versenyen áll rajthoz.
márc. 25
14:18
Neymar 158 millió euróba is kerülhet a Barcelonának (Metropol)
Lapértesülés szerint a katalán egyesület eredetileg 57 millió euróért szerződtette a Santostól a brazil csatárt 2013 nyarán.
márc. 25
14:36
Rekordáron szerezheti meg a Barcelona Neymart (Infostart)
Akár rekordot jelentő 158 millió euróba (48,4 milliárd forint) is kerülhet Neymar megszerzése az FC Barcelona labdarúgóklubnak.
márc. 25
14:36
Dárdai a fürdőkádban beszéli át a napot a feleségével (Blikk)
Budapest - Nem csak a futballról kérdezték a magyar válogatott szövetségi kapitányát. Dárdai Pál olvasóinknak mesélt a családjáról is és arról is, hogy hogyan kapcsolódik ki.
márc. 25
14:45
Modricot is bevethetik a hétvégén (Sport365)
A héten egyelőre nem tréningezhetett Luka Modric, a Real Madrid horvát középpályása, aki hazája válogatottjával a norvégok elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőre készül.
márc. 25
14:54
Felkészülés: Ázsia bajnoka ellen kezdi meg az évet a világbajnok (Agroinform)
A világbajnokra nehéz mérkőzés vár hazai pályán, hétvégén ráadásul Grúziában tétmeccset játszanak Podolskiék.
márc. 25
15:12
Előrehozott tisztújítás az úszószövetségben (Infostart)
A tisztújítás előrehozataláról döntött a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) rendkívüli elnökségi ülésén két héttel azután, hogy Guadalajara visszalépése után Magyarország vállalta a 2017-es vizes világbajnokság megrendezését.
márc. 25
15:48
Rióra készül a Zsivoczky család (Blikk)
Budapest — Családi olimpiáért hajt Zsivoczky-Farkas Györgyi (30).
márc. 25
15:48
Kosárlabda: Kőkemény megtorlásra készül a Real Madrid (Agroinform)
Újabb pikáns mérkőzések várnak ránk az Euroligában, a szokásoknak megfelelően négy tippel készültünk a fordulóra.
márc. 25
15:51
Lemond Gyárfás, lemond az elnökség (Sport365)
A tisztújítás előrehozataláról döntött a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) rendkívüli elnökségi ülésén két héttel azután, hogy Guadalajara visszalépése után Magyarország vállalta a 2017-es vizes világbajnokság megrendezését.
márc. 25
16:06
U17-es Eb-selejtező - Búcsúzott a magyar válogatott (Infostart)
A házigazda magyar U17-es labdarúgó-válogatott nem jutott tovább az Európa-bajnoki selejtezősorozat elitköréből.
márc. 25
17:18
Átigazolás: Nem tudjuk megtartani Pogbát, ha menni akar - Marrotta (Agroinform)
A bukik szerint a Real Madridnak és a PSG-nek is komoly esélye van nyáron megszerezni a Juventus sztárját.
márc. 25
17:30
Skrtel is Gerrard sorsára jutott (Sport365)
Végleges, hogy három mérkőzésre eltiltották a Liverpool védőjét, Martin Skrtelt, aki egy párharc hevében David De Gea vádlijára taposott a Manchester United elleni, múlt vasárnapi bajnoki utolsó másodperceiben, az Anfielden.
márc. 25
17:54
Magyar-görög: Lovrencsics is sérült (Metropol)
Korcsmár Zsolt után Lovrencsics Gergő játékára sem számíthat Dárdai Pál vasárnap.
márc. 25
18:36
Közel a Barca-bekk debütálása (Sport365)
Újra edzésbe állt Thomas Vermaelen, a Barcelona belga válogatott futballistája, aki térdsérülése miatt még egyszer sem lépett pályára a gránátvörös-kékek színeiben.
márc. 25
19:06
Karrier: Harry Kane nem csak egyidényes csoda - Carrick (Agroinform)
A Tottenham támadójáról Michael Carrick is elismerően beszélt, aki szerint Kane hosszútávú megoldás lehet.
márc. 25
19:09
Neymar, az "50 milliárdos" igazolás (Sport365)
Akár rekordot jelentő 158 millió euróba (48,4 milliárd forint) is kerülhet Neymar megszerzése az FC Barcelona labdarúgóklubnak.
márc. 25
19:42
Két góllal kikapott az Eger a BL-ben (Infostart)
Kétgólos vereséget szenvedett az Eger együttese Athénben az Olympiakosz Pireusztól a vízilabda Bajnokok Ligájában.
márc. 25
19:42
A Fradi ellen készült a válogatott (Metropol)
Zárt kapus edzőmérkőzéssel folytatódott szerda délután a magyar labdarúgó-válogatott felkészülése a görögök ellen.
márc. 25
19:44
Az Eger kikapott Athénban (Infostart)
Az Eger kikapott a görög Olympiakosz vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának szerdai, hetedik fordulójában, így hatosában maradt továbbra is második, de gyengült a pozíciója.
márc. 25
20:00
Bejutott Szolnok a vízilabda BL hatosdöntőjébe (Infostart)
A Szolnok 8-7-re legyőzte a vízilabda BL-ben a Jug Dubrovnikot, s miután számára jól alakult a csoport többi eredménye, bejutott a hatosdöntőbe, a final sixbe.
márc. 25
20:02
Dárdaiék titkosított edzőmeccse a Fradival (Infostart)
Zárt kapus edzőmérkőzéssel folytatódott szerda délután a magyar labdarúgó-válogatott felkészülése a görögök elleni, vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőre.
márc. 25
20:15
Eltilthatják gólöröme miatt Ronaldót (Sport365)
Teátrálisan intette nyugalomra a Nou Camp közönségét Cristiano Ronaldo a Clásicón lőtt egyenlítő gólja után, és most emiatt kerülhet bajba.
márc. 25
20:48
Nem jutott ki az Eb-re az U17-es válogatott (Sport365)
A házigazda magyar U17-es labdarúgó-válogatott nem jutott tovább az Európa-bajnoki selejtezősorozat elitköréből.
márc. 25
21:12
Dzsudzsáké az év magyar gólja (Infostart)
Dzsudzsák Balázsnak a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen szabadrúgásból szerzett egyenlítő találatát választották a 2014-es év magyar góljának.
márc. 25
21:30
A Szolnok továbbjutott, kikapott az Eger Athénban (Metropol)
A szolnoki csapat lépéselőnybe is került a riválisokkal szemben, az Eger viszont maradt második, de gyengült a pozíciója.
márc. 25
21:48
Miami tenisztorna - Babos kiesett az első fordulóban (Infostart)
Babos Tímea egy sima és egy szoros játszmában vereséget szenvedett Nicole Vaidisovától az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztorna női versenyének szerdai nyitófordulójában.
márc. 25
21:48
Dzsudzsáké az év magyar gólja (Metropol)
Természetesen a románok ellen lőtt találatát szavazták meg a szurkolók a legszebbnek.
márc. 25
21:50
Versenycsúccsal nyerték meg a Barcelona World Race-t (Metropol)
A győztes hajó 84 nap 5 óra 50 perc és 25 másodperc alatt ért végig világkörüli útján.
márc. 25
21:54
Két másodperc alatt négy piros! - videó (Sport365)
Tömegverekedés tört ki a Flamengo-Vasco riói derbin, amelyet 56 ezer néző előtt rendeztek meg a Maracanában, a Carioca bajnokságban. A játékvezetői csapat figyelmét semmi sem kerülte el, kisvártatva mindenki megkapta a méltó büntetését. Két másodperc alatt négyszer villant a piros (Guiñazú, Bernardo, A. Pico, Paulinho)! Nézd meg videón!
márc. 25
22:24
SEHA Liga: A Zagreb lesz a Veszprém ellenfele (Metropol)
A regionális sorozat 2013-as horvát győztese simán verte a Tatran Presovot.
márc. 25
22:27
Népszavazás dönt az olimpiai pályázatról (Sport365)
A 2024-es bostoni kandidálásért felelős csoport népszavazást kezdeményez Massachussets államban, és annak kimenetele alapján dönt arról, hogy bead-e végső pályázatot az olimpia megrendezésére.
márc. 25
22:42
SEHA Liga - A Zagreb lesz a Veszprém ellenfele (Infostart)
A PPD Zagreb játszik majd a házigazda Veszprémmel a férfi kézilabda SEHA Liga elődöntőjében, mivel legyőzte a Tatran Presovot.
márc. 25
23:33
Babos egyesben befejezte Miamiban (Sport365)
Babos Tímea egy sima és egy szoros játszmában kikapott Nicole Vaidisovától az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztorna női versenyének nyitófordulójában.

Keresés