2015. március 25. szerda

márc. 25
0:09
Virágzik a szürkegazdaság Horvátországban (ProfitLine)
A horvát adórendszer nem hatékony, virágzik a szürkegazdaság, amely a bruttó hazai termék (GDP) 30 százalékát teszi ki, az adóterhek ugyanakkor a legszegényebb réteget sújtják, míg a vagyonadó a gazdagoknak kedvez – hangzott el a témában szervezett kerekasztal-beszélgetésen kedden, Zágrábban.
márc. 25
1:15
Intézménycsoportonként készít elemzéseket az integritásról az Állami Számvevőszék (ProfitLine)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2014-ben negyedik alkalommal végezte el a közszféra korrupciós veszélyeztetettségét, kockázatait mérő integritás felmérését; a tudományos kutatás, fejlesztés intézménycsoportos elemzés eredményeit kedden hozták nyilvánosságra - közölte az ÁSZ az MTI-vel kedden.
márc. 25
2:18
Tényleg itt az első módosítás a vasárnapi boltzárhoz (Portfolio)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedd délután a kormány nevében módosító javaslatot nyújtott be a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényhez. Ebből kiderül, hogy a korábban megjelent híreknek...
márc. 25
2:21
A be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatók listáján 4818 név volt februárban (ProfitLine)
Februárban 4818 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató adózóinak listáján.
márc. 25
3:45
Franciaországi légikatasztrófa – A lezuhant géppel hétfőn gondok voltak (GazdaságPortál)
A Germanwings német légitársaság kedden lezuhant gépével hétfőn technikai gondok adódtak, az Airbus A320-as órákig vesztegelt a düsseldorfi repülőtéren – írta a Spiegel Online hírportál, amelynek értesülését megerősítette a Germanwings anyavállalata, a Lufthansa. A Spiegel Online beszámolója szerint a Germanwings repülőjén a Nose Landing Door nevű elem hibásodott meg. Ez egy billenő fedél a gép…
márc. 25
4:00
65 évesen is dolgoznunk kell majd (ProfitLine)
A magyarok többsége úgy gondolja, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd a megélhetésért. A Randstad globális kutatása alapján mi tesszük félre a legkevesebbet a nyugdíjas éveinkre, mert meggyőződésünk, hogy az időskori megélhetést a járulékok rendszerén keresztül a munkáltatónak és az államnak kellene garantálnia.
márc. 25
4:09
Franciaországi légikatasztrófa – Valls: semmilyen feltételezés nem zárható ki (GazdaságPortál)
Egyelőre semmilyen feltételezés nem zárható ki a Germanwings diszkont légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járatának katasztrófájával kapcsolatban – mondta kedden Manuel Valls francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben. A kormányfő elmondta, hogy egy helikopter már le tudott szállni a baleset helyszínén a francia Alpokban, s annak legénysége megállapította, hogy a lezuhant repülőgépnek…
márc. 25
4:45
A hétvégén pótlóbuszok járnak a 4-es metró helyett (GazdaságPortál)
Hatósági tesztek miatt a hétvégén pótlóbuszok járnak a 4-es metró teljes vonalán – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a második szakaszához érkezett az úgynevezett járműkísérői beavatkozás nélküli tesztidőszak: a március 28-29-ei hétvégén a teljes vonalon járműkísérő nélkül fognak futni a szerelvények. A speciális próbákra a végleges…
márc. 25
5:27
Franciaországi légikatasztrófa – Szörnyű látvány a katasztrófa helyszíne (GazdaságPortál)
Szörnyű látványt nyújt a Barcelonából Düsseldorfba tartó Germanwings-járat szerencsétlenségének helyszíne – mondta a német külügyminiszter kedden, miután tájékozódott a balesetről. Frank-Walter Steinmeier a tárca Berlinben kiadott közleménye szerint a helyszínen tárgyalt a francia hatóságok képviselőivel és megtekintette a külvilágtól elzárt hegyvidéki területet, ahol szétszóródva fekszenek a…
márc. 25
5:45
Vasárnaptól nyári időszámítás (GazdaságPortál)
Vasárnap térünk át a nyári időszámításra, 29-én éjjel 2 órakor kell 3 órára átállítani az órákat, ezzel egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztást lehet spórolni – közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. kedden az MTI-vel. Az Európai Unióban egységesen alkalmazott módszer azon alapul, hogy az órák átállításával a szokásos ébrenléti idő jobban egybeesik a…
márc. 25
6:12
Mi miatt aggódhatunk 2050-ben? (ProfitLine)
Néhány globális probléma, amikről tudunk, de nem igazán foglalkozunk velük. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár összegyűjtötte azt az 5 trendet, melyek biztosan át fogják alakítani a világot 2050-re.
márc. 25
6:12
A bankok meglepő ajánlatokkal csábítják a devizahiteleseket (Pénzcentrum)
Elkezdtek megjelenni az első devizahiteles hitelkiváltó ajánlatok....
márc. 25
6:12
Odacsap a kormány, most a könyvvizsgálókon a sor (Portfolio)
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és két képviselőtársa hétfőn benyújtotta a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, aminek elsődleges célja, hogy megakadályozza a brókerbotrányokban érintett, kárt...
márc. 25
6:15
Paksi bővítés – Lázár: megoldódhat a fűtőanyag-ellátás kérdése (GazdaságPortál)
Minden akadály elhárult a megoldás útjából a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges fűtőanyag-ellátási megállapodással kapcsolatban – mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában kedd este, miután tárgyalásokat folytatott Miguel Arias Canete klíma- és energiaügyi biztossal Brüsszelben. A miniszter elmondta, hogy Sonkodi Balázs, a…
márc. 25
6:18
Így fektet be az OTP Alapkezelő részvényes csapata – interjú (Privátbankár)
Orosz részvényeket nem a gazdasági fellendülésben bízva, hanem az egyes vállalatok jó nyereség- és készpénztermelő képessége miatt érdemes venni. Sokban hasonlít az orosz, török és afrikai részvények elemzése. Ha már tudjuk róluk, hogy korruptak, akkor az a kérdés, egyre korruptabbak lesznek, vagy egyre kevésbé? – interjú Boér Leventével, az OTP Alapkezelő portfólió-menedzserével.
márc. 25
6:48
Újra tárgyal a MOL és a horvát kormány (Infostart)
A horvát gazdasági minisztérium szerint a MOL és a horvát kormány várhatóan a következő hónapban folytatja az INA-val kapcsolatos tárgyalásokat - írja a Reuters.
márc. 25
6:48
Hogyan hajtsuk be a pénzünket külföldről per nélkül? (Adózóna)
Sok esetben okoz fejtörést, ha olyan üzleti partner vagy magánszemély nem fizeti meg a tartozását, aki az országhatáron kívül, más EU-tagországban tartózkodik (kivétel ez alól Dánia). Ilyen esetekre nyújt megoldást az európai fizetési meghagyás, amikor a jogosult a saját országában nyújthatja be a kérelmet, és pereskedés nélkül juthat a pénzéhez.
márc. 25
6:51
Leminősítette Ukrajnát a Moody’s, biztosra veszi a törlesztési államcsődöt (GazdaságPortál)
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív – vagyis messze nem befektetési ajánlású – államkötvény-besorolását a Moody’s Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a szuverén ukrán eurókötvény-kötelezettségek tervezett átalakítása során a külföldi magánszektorbeli befektetők valószínűleg jelentős veszteségeket szenvednek. A hitelminősítő szerint jóllehet csak most…
márc. 25
7:12
Benzines vagy? Dízeles? Mindegy! Mától ennyivel tankolhatsz olcsóbban (Privátbankár)
3-3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.
márc. 25
7:18
Újabb közbeszerzések kiírását engedélyezi a kormány (ProfitLine)
Összesen 15 olyan, a regionális operatív programokból támogatott közbeszerzések kiírását engedélyezte a kormány, amelyek legkésőbb ez év november 30-áig meg is valósulnak - az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
márc. 25
7:30
Lázár János elintézte a paksi balhét (Privátbankár)
A miniszter szerint minden akadály elhárult a megoldás útjából a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges fűtőanyag-ellátási megállapodás ügyében.
márc. 25
7:32
Újabb multi fontolgatja, hogy elhagyja Magyarországot (Privátbankár)
Megszünteti a burgenlandi Felsőőrben (Oberwart) működő üzemét és magyarországi telephelyének eladását tervezi a Triumph fehérneműgyártó cég.
márc. 25
7:33
Új értékesítési vezető a Spar-nál (HR Portál)
Március elején Szalay Zsoltot nevezték ki az Interspar hipermarketekért felelős értékesítési vezetőjévé - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóanyagban.
márc. 25
7:33
Tőzsde – A nyugat-európai tőzsdékkel haladt a BUX (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,82 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 19 533,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője szerint kedden az erősödő vezető nyugat-európai tőzsdék húzták fel a magyar részvények árfolyamát, a tőzsdei teljesítményt nem…
márc. 25
7:35
Ezek a Fogyatékosság-barát Munkahelyek (HR Portál)
Hatodik alkalommal osztották ki a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. Idén huszonhat szervezet HR gyakorlatát díjazták - tájékoztatták portálunkat.
márc. 25
7:37
Jön a katonai életpályamodell és a fokozati vizsga (HR Portál)
Illetményfejlesztés, új pótlékrendszer, fokozati vizsgához kötött szolgálati díj. Többi között ezeket tartalmazza a katonai életpályamodell. Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta az Országgyűlésnek az ezekhez szükséges törvényjavaslatot.
márc. 25
7:39
A foglalkoztatásra koncentrál a következő nagy ifjúságkutatás (HR Portál)
Foglalkoztatási kérdések állnak majd a 2016-ban esedékes, négyévente sorra kerülő nagy ifjúságkutatás középpontjában - közölte Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár március 24-én, az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum (ISZEF) budapesti ülésén.
márc. 25
7:41
Fekete lista a feketemunkásokat foglalkoztatókról (HR Portál)
Februárban 4818 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató adózóinak listáján.
márc. 25
7:48
Kezdünk leszokni, vagy egyre többen feketén veszik a cigarettát? (Privátbankár)
Tovább zsugorodott a cigarettapiac: januárban 472 millió szál cigi fogyott, míg tavaly ilyemkor 549 millió.
márc. 25
7:50
Még annál is nagyobb a baj Ukrajnában - újabb leminősítések (Privátbankár)
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államkötvény-besorolását a Moody's.
márc. 25
7:51
Magyarországi telephelyének eladását tervezi a Triumph fehérneműgyártó cég (ProfitLine)
Megszünteti a burgenlandi Felsőőrben (Oberwart) működő üzemét és magyarországi telephelyének eladását tervezi a Triumph fehérneműgyártó cég, a vállalat keddi közlése szerint.
márc. 25
7:53
Paksi bővítés - Lázár: megoldódhat a fűtőanyag-ellátás kérdése (ProfitLine)
Minden akadály elhárult a megoldás útjából a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges fűtőanyag-ellátási megállapodással kapcsolatban - mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában kedd este, miután tárgyalásokat folytatott Miguel Arias Canete klíma- és energiaügyi biztossal Brüsszelben.
márc. 25
8:00
A fiktív Quaestor-kötvények után járhat a kártalanítás? (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank álláspontja szerint a fiktív kötvények után kártalanítani kell a Befektetés Védelmi Alapnak - jelentette be a jegybank alelnöke, Windisch László.
márc. 25
8:02
Csökkent az üzemanyagok ára (Infostart)
Bruttó 3-3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
márc. 25
8:06
Figyelem, megint jön egy kör közbeszerzés! (Privátbankár)
Összesen 15 olyan, a regionális operatív programokból támogatott közbeszerzések kiírását engedélyezte a kormány, amelyek november 30-ig meg is valósulnak.
márc. 25
8:08
Obama ezzel akarja magát beírni a történelemkönyvekbe? (Privátbankár)
Az amerikai elnök nem bocsátja meg Netanjahu utóbbi hetekben végrehajtott politikai randalírozását. A Fehér Ház szerint a két-állami megoldás az egyetlen út, hogy Izrael jövőjét, mint zsidó és demokratikus államot, garantálni lehessen. Obama az önálló palesztin állam világra segítésével akarja beírni magát a történelemkönyvekbe, és ezt akarja megtenni két elnöki ciklusa legfőbb diplomáciai…
márc. 25
8:09
Erősödött a forint (GazdaságPortál)
Erősödött a forint árfolyama kedd estéről szerda reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama kedd este hét után 299,66 forint volt, szerda reggel hétre 299,25 forintra csökkent. A dollár jegyzése az esti 274,40 forintról 273,87 forintra, a svájci franké 286,69 forintról 285,29 forintra, a japán jené 2,2930 forintról 2,2890 forintra ...
márc. 25
8:18
Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel! (Portfolio)
Kezdenek kifutni forrásaikból a görögök, ezért egyre fontosabb lenne a megállapodás a trojkával. Erre érdemes majd figyelni a következő napokban. A következő napokban ismét a görögökre...
márc. 25
8:20
Fél milliárd eurós veszteség az osztrák Raiffeisennél (Portfolio)
Az előzetesen közölt maximum 500 millió eurós veszteségnek megfelelő, 493 millió eurós adózás utáni csoportszintű veszteségről adott számot 2014 egészére vonatkozóan a Raiffeisen Bank International....
márc. 25
8:24
Ami jár, az jár, mégsem kell? Ezt ne felejtse el az adóbevallásánál! (Privátbankár)
Egyre kevesebben igényelnek vissza a személyi jövedelemadóból.
márc. 25
8:24
Csökkent az üzemanyagok ára (ProfitLine)
Bruttó 3-3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
márc. 25
8:26
Egymilliárdért épít központot Budapesten a kórházi beszállító (Privátbankár)
Gyógyszer-csomagolási tevékenységekkel és szállítással is foglalkozik majd az Euromedics új budapesti bázisa.
márc. 25
8:36
Idén is veszteséges lehet az osztrák Raiffeisen (Portfolio)
Az előzetesen közölt maximum 500 millió eurós veszteségnek megfelelő, 493 millió eurós adózás utáni csoportszintű veszteségről adott számot 2014 egészére vonatkozóan a Raiffeisen Bank International....
márc. 25
8:36
Szja: jelentősen csökken a visszaigénylés (Pénzcentrum)
A visszaigényelt összeg a felére csökkent, tavaly 37,9 milliárd forint volt....
márc. 25
8:38
Fennakadt a költségvetési szűrőn egy budapesti EU-s intézmény (Portfolio)
A budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet 2013-as kiadásai is fennakadtak az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának szűrőjén. Az EITI-nek szeptemberig kell...
márc. 25
8:40
Quaestor-botrány: két napon belül kattanhat a bilincs (Portfolio)
Előzetes letartóztatásba kerül 48 órán belül Tarsoly Csaba, a Quaestor (egykori) tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója - értesült kormányzati forrásból a Hír24. Jöhet a letartóztatás Már hétfőn...
márc. 25
8:42
Egy híján háromszáz – így nyitott a forint, ez várható a tőzsdén (Privátbankár)
Kitartott a kedvező hangulat a bankközi forintpiacon a keddi kamatcsökkentés után is, az euró kicsit drágult, de még mindig határozottan 300 forint alatt van. Az este Amerikában eséssel végződött, az ázsiai indexek vegyesen alakultak, az európai tőzsdékre mára ezért inkább esést valószínűsítenek.
márc. 25
8:42
Jó hír érkezett Matolcsyéktól a devizahiteleseknek (Portfolio)
Becslésünk szerint 500 milliárd forintnyi törlesztőrészletet fizetnek egy évben a jól fizető devizahitelesek, ami az elszámolásokkal 400 milliárd forint alá csökken. Az MNB tegnapi kamatcsökkentése...
márc. 25
8:54
300 alatt jár a forint! (Portfolio)
Szerdán már 300 alatti jegyzéseket látunk az euró-forint esetében, amire utoljára csak tavaly január első pár napjában volt példa. A lökést a tegnapi vártnál kisebb kamatvágás adta, aminek a hatása...
márc. 25
8:56
Egyre kevesebben igényelnek vissza a személyi jövedelemadóból (Portfolio)
Egyre kevesebben igényelnek vissza a személyi jövedelemadóból - írta a Magyar Nemzet. A lap szerdai számában a Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője elmondta: 2012-ben még...

Keresés