2015. március 9. hétfő

márc. 9
4:12
Felkészületlennek tartják a görög kormányt Brüsszelben (ProfitLine)
Nem ért a kormányzáshoz a baloldali radikális Sziriza vezette görög kormány és felkészületlenségük súlyos veszélybe sodorja az országot - vélekednek a brüsszeli Európai Bizottságnál (EB), a frankfurti Európai Központi Banknál (EKB) és a német kormánynál a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap szerint.
márc. 9
6:00
Buda-Cash – M1: Antali Károly volt fb-elnök elismerte, hogy voltak hiányosságok a cégnél (GazdaságPortál)
Elismerte Antali Károly, a Buda-Cash Brókerház felügyelőbizottságának (fb) egykori elnöke, hogy már 2008-ban voltak hiányosságok a brókerháznál – hangzott el az M1 vasárnap esti Híradójában. Antali Károly a hírműsornak azt is elmondta, elmegy az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésére, ahová az ügyben beidézték. A Híradóban elhangzott: Antali Károly 2004 és 2008 között a Buda-Cash…
márc. 9
6:12
Hova tegyük most a pénzünket? Tényleg csak a méret a lényeg? (Pénzcentrum)
A biztonság nem feltétlenül a bank méretétől függ....
márc. 9
6:24
Buda-Cash - Antali Károly volt fb-elnök elismerte, hogy voltak hiányosságok a cégnél (ProfitLine)
Elismerte Antali Károly, a Buda-Cash Brókerház felügyelőbizottságának (fb) egykori elnöke, hogy már 2008-ban voltak hiányosságok a brókerháznál - hangzott el az M1 vasárnap esti Híradójában. Antali Károly a hírműsornak azt is elmondta, elmegy az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésére, ahová az ügyben beidézték.
márc. 9
6:30
Megtudtuk a részleteket az MNB új csodafegyveréről! (Portfolio)
Március 16-án, azaz jövő hétfőn elindul az NHP+, a jegybank kiterjesztett Növekedési Hitelprogramja. Az NHP+ az eredeti programból eddig kiszorult, magasabb kockázatú kkv-k számára teremt a piacinál...
márc. 9
6:42
A jogi csata már elkezdődött a Buda-Cash ügyben (Privátbankár)
Meglehet, a Buda-Cash ügyben kerül sor a vezetők korlátlan felelősségéről szóló új ptk. szabályok alkalmazására - vélekednek jogi szakértők, akik szerint a vezetők büntethetősége kapcsán fontos lépés volt az "önfeljelentés".
márc. 9
6:48
Az idén is jó eredményeket vár a magyar turisztikai szakma a legnagyobb piacától (GazdaságPortál)
Ismét sok kiállítóval és attrakcióval mutatkozott be Magyarország a világ legnagyobb idegenforgalmi vásárán, a berlini nemzetközi turisztikai börzén (ITB), és a szakma várakozása szerint a tavalyi kiemelkedően jó év után is tovább emelkedhet a legfontosabb piacról, Németországból Magyarországra látogató turisták száma. Magyarország a vasárnap véget ért vásáron az utóbbi évekhez hasonlóan egy több…
márc. 9
7:03
Minimálbér: nagyon fontos döntés az Európai Bíróságtól (Adózóna)
A magyar jogalkalmazás szempontjából is fontos döntést hozott az Európai Bíróság 2015. február 12-én a C/396-13 sz. ügyben minimálbér témakörben. E döntés ugyan nem a „német minimálbér” néven elhíresült szabállyal összefüggésben, hanem egy korábbi ügyben született, ám lényeges a tekintetben, hogy a minimálbér-szabályozások szempontjából hogyan kell eljárni az egyes bérelemeket illetően.
márc. 9
7:06
Folytatódik az eurózónás szeánsz a görögökkel (Portfolio)
Ma az Eurócsoport tanácskozása kapcsán a görög ügy fejleményeire érdemes figyelni, míg holnap a februári magyar inflációs mutató érkezik meg, mint fontos adat. Ezeken kívül csendes hétre számíthatunk...
márc. 9
7:06
15 fok is lehet a 11. héten: itt az előrejelzés (Pénzcentrum)
Sok napsütésre lehet számítani, csak néhol lehet kisebb eső, zápor....
márc. 9
7:30
Banki elszámolás - Bizonyos esetekben az ügyfélnek kell kérnie az elszámolást (ProfitLine)
Az ügyfelek zömének egyelőre nincs más teendője a banki elszámolások kapcsán, mint várni a pénzügyi intézmény értesítő levelét, az elszámolás ugyanis automatikus. Azoknak azonban, akik kedvezményes feltételekkel végtörlesztették hitelüket vagy a velük szembeni követelés már követeléskezelőhöz került, kérniük kell az elszámolást.
márc. 9
7:30
Egyre több eurókötvényt bocsátanak ki kínai vállalatok (GazdaságPortál)
Növekszik az eurókötvény kibocsátással finanszírozott akvizíciók népszerűsége a kínai vállalatok körében – írja a Financial Times online kiadása. Kínai vállalatok az idén már 2,9 dollár értékben bocsátottak ki euróban denominált kötvényeket a Dealogic adatai szerint, míg 2014 elején ugyanennyi idő alatt még semennyit sem, az egész évben pedig 3,3 milliárd dollárnyit. A kínai kibocsátók az ...
márc. 9
7:32
Az idén is jó eredményeket vár a magyar turisztikai szakma a legnagyobb piacától (ProfitLine)
Ismét sok kiállítóval és attrakcióval mutatkozott be Magyarország a világ legnagyobb idegenforgalmi vásárán, a berlini nemzetközi turisztikai börzén (ITB), és a szakma várakozása szerint a tavalyi kiemelkedően jó év után is tovább emelkedhet a legfontosabb piacról, Németországból Magyarországra látogató turisták száma.
márc. 9
7:36
Újabb trafikokra lehet pályázni (Privátbankár)
Megjelent a hatodik trafikpályázat nyilvános felhívása Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter aláírásával, így még márciusban kiírhatja a következő tendert a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. - számol be hétfői cikkében a Világgazdaság.
márc. 9
7:54
Lázár János elárulta, hányan dolgoznak majd az állami rezsimamutban (Privátbankár)
Az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) dolgozóinak létszáma nem haladja majd meg az ötven főt a növekedési fázisban sem – közölte Lázár János.
márc. 9
8:00
HSBC: 15 százalékkal többet ér az OTP (Portfolio)
Újabb elemzőház lett optimistább az OTP-re, most az HSBC emelt célárat a magyar bankra. Az HSBC a korábbi semlegesről felülsúlyozásra ajánlja az OTP részvényeket, a célárat 4300 forintról 5000...
márc. 9
8:03
Tőzsdetipp - mit érdemes most venni? (ProfitLine)
A múlt hét során a hazai piac részvényforgalma 35,6 milliárd forint volt az előző heti 41,9 milliárd után. A BUX 0,4 százalékkal emelkedett egy hét alatt, pénteken 18 283 ponton zárt.
márc. 9
8:12
Erősödött kissé a forint (Infostart)
Erősödött kissé a forint a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 9
8:12
Megszólalt egy volt Buda-Cash vezető: károsultnak érzi magát (Privátbankár)
Antali Károly, a Buda-Cash Brókerház felügyelőbizottságának egykori elnöke elismerte, hogy már 2008-ban voltak hiányosságok a brókerháznál.
márc. 9
8:14
Így mossuk tisztára a vállalkozó szót - interjú (Privátbankár)
Záboji Péter valószínűleg az európai startup-sikerek egyik legkeményebb élharcosa. Az üzletember komoly nemzetközi karrierrel a háta mögött vágott bele a feltörekvő fiatalok támogatásába, mára elvitathatatlan szerepe van abban, hogy Budapest meghatározó pontja a régió startup-térképének. Megoldásra váró problémákról, közös munkáról és az új kedvenc témájáról beszélgettünk.
márc. 9
8:36
Trafik - Még márciusban kiírhatják az új pályázatot (ProfitLine)
Megjelent a hatodik trafikpályázat nyilvános felhívása Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter aláírásával, így még márciusban kiírhatja a következő tendert a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. - számol be hétfői cikkében a Világgazdaság.
márc. 9
8:36
Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel! (Portfolio)
Az esetlegesen vártnál korábbi első amerikai kamatemelés miatt megremegett a befektetők keze, az ázsiai tőzsdék többségén rossz volt a hangulat, és az európai piacokon is mérsékelt eséssel indulhat a...
márc. 9
8:36
Jönnek az új trafikpályázatok: itt lehet majd dohányboltot nyitni (Pénzcentrum)
Még márciusban kiírhatja a tendert a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt....
márc. 9
8:38
Kína - Meglódult az export, beszakadt az import (ProfitLine)
Vegyesen alakultak februárban a kínai külkereskedelmi adatok, míg az export 48,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, addig az import viszont 20,1 százalékkal csökkent - közölte vasárnap a kínai külkereskedelmi minisztérium.
márc. 9
8:48
Lassan elsorvadnak a vásárlói klubok (Privátbankár)
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) idén is kiemelt figyelmet szentel a fogyasztói csoportok működésének ellenőrzésére - tudta meg a Világgazdaság a szervezettől.
márc. 9
8:54
Hamarosan megszólal Orbán (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország nagyköveteinek kétnapos rendkívüli értekezletén mond beszédet nemsokára a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A tanácskozáson Szijjártó Péter, a külügyi...
márc. 9
8:56
Évtizedes mélypontra küldte a dollár a forintot (Portfolio)
Tovább tombol a dollárerő a devizapiacon, de ez a feltörekvő piaci devizákat nem azonosan nyomasztja. A forint az euróval szemben például továbbra is egész jól tartja magát, hétfő reggel még további...
márc. 9
9:00
Reggeli elemzés: RC – 2015.03.09 (GazdaságPortál)
Elmaradt a sokak által vált Moody’s felminősítés. A hitelminősítő semmilyen kommentárt nem adott közzé. Legközelebb március 20-án az SP vizsgája felül hazánk adósságbesorolását.   Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés A felülvizsgált japán GDP adat a vártnál rosszabb lett – 2,5% helyett 1,5% – így továbbra is maradhat a laza monetáris politika. Részben a hírre a Nikkei ...
márc. 9
9:02
Tőzsdenyitás előtt – Eltérő szakértői várakozások (GazdaságPortál)
Eltérően látják a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők. Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője esésre számít. Kifejtette: pénteken jól teljesített a magyar tőzsde, de a nemzetközi hangulat elromlott, ami rányomhatja bélyegét a hazai kereskedésre. Ezért az elemző szerint a mérsékelt lejtmenet a legvalószínűbb forgatókönyv…
márc. 9
9:06
Betelt a pohár: vége a néhány utcából álló adóparadicsomnak (Privátbankár)
Az IOR bank nem egyházi olasz ügyfeleinek listáját kéri Vatikántól az olasz kormány. Az olasz sajtó szerint csaknem négyszáz olasznak van vatikáni számlája tetemes összeggel anélkül, hogy ez után adót fizetne.
márc. 9
9:08
Itthon még csak tanuljuk a világ legelismertebb biztosítójának nevét (Privátbankár)
A Fortune Magazin által megkérdezett - döntően amerikai érdekeltségű - pénzügyi vezetők a világ legelismertebb biztosítótársaságának választották a MetLife biztosító társaságot.
márc. 9
9:09
Sápot szedett az álellenőr (Adózóna)
Magát adóellenőrnek kiadva csapta be a piaci árusokat egy férfi, üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat ellene az ügyészség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
márc. 9
9:09
Ma indul az EKB eszközvásárlási programja (ProfitLine)
Ma kezdi meg az Európai Központi Bank (EKB) gazdaságösztönző céllal bejelentett eszközvásárlási programjának végrehajtását.
márc. 9
9:11
Februárban csökkentek a devizatartalékok (ProfitLine)
Februárban 1,803 milliárd euróval csökkentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi tartalékai a januári 3,652 milliárd eurónyi jelentős emelkedés után - derül ki a jegybank legfrissebb adataiból.
márc. 9
9:12
Egy órával korábban indul az amerikai kereskedés (Portfolio)
Az Egyesült Államokban a hétvégén álltak át a nyári időszámításra, és mivel Európában erre csak március 29-én kerül majd sor, így a következő három hétben egy órával korábban, már 14:30-kor nyitnak...
márc. 9
9:12
Tízmilliárdok jöttek be az óvadékból (Pénzcentrum)
Az óvadéki eljárások száma évről évre csökken....
márc. 9
9:24
Kiment a piacra, azt mondta NAV-os és korrupt (Privátbankár)
Magát adóellenőrnek kiadva csapta be a piaci árusokat egy férfi, üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat ellene az ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
márc. 9
9:26
Jöhet a lejtmenet (Privátbankár)
Eltérően látják a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a megkérdezett szakértők.
márc. 9
9:30
Orbán: doktrínánk a magyar nemzeti érdek (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország nagyköveteinek kétnapos rendkívüli értekezletén mond beszédet nemsokára a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A tanácskozáson Szijjártó Péter, a külügyi...
márc. 9
9:30
Tőzsde – Indexcsökkenéssel nyitottak az európai piacok (GazdaságPortál)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapír piacokon. A londoni FTSE-100 index hétfőn a kereskedés kezdetén 0,35 százalék, a frankfurti DAX index 0,31 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,50 százalék veszteséget mutatott. Pénteken vegyesen zártak a főbb európai indexek, a londoni FTSE-100 0,71 százalékkal 6911 pontra gyengült, a frankfurti DAX 0,41 százalékkal 11 ...
márc. 9
9:32
Esik Európa az export adatra (Portfolio)
Az amerikai munkapiaci és a kínai export/import adatoknak köszönhetően az ázsiai indexek vegyes képet mutatnak a hétfői kereskedés után. A vártnál gyengébb német export adatok következtében a DAX...
márc. 9
9:34
Nálunk is megjelenhet ez a tetű, de nem félünk (Portfolio)
Vannak szerek a most felbukkant új kártevő ellen...
márc. 9
9:36
Devizapiaci csalás: a banki dolgozók is gyanúsítottak (Portfolio)
A devizapiaci manipuláció ügyét vizsgáló brit hatóságok most korábban a Barclaysnál és a Deutsche Banknál dolgozó devizapiaci ügyletkötőket hallgatnak ki gyanúsítottként az Euribor manipulációja...
márc. 9
9:42
2014 a javuló eredmények éve volt az Auchan Magyarországnál (ProfitLine)
2014-ben az Auchan Magyarország Kft. 326 milliárd forintos éves bruttó forgalmat ért el 19 áruházban és a hozzájuk tartozó 16 üzemanyag töltőállomáson. A vállalat adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) az elmúlt évben 8,5 milliárd forintra emelkedett, amely 52 százalékos fejlődést jelent. 2014-ben a vásárlók száma az előző évhez képest 2 millióval emelkedett, elérte a 42…
márc. 9
9:42
Putyin a rossz gazdasági helyzet miatt csökkentette fizetését (GazdaságPortál)
Vlagyimir Putyin orosz államfő rendeletet írt alá arról, hogy 10 százalékkal csökkenti a saját, és szintén 10 százalékkal a kormányfő, valamint a főügyész bérét. Az intézkedés március 1-től az év végéig tart majd, de ha rossz marad a gazdasági környezet, jövőre is kiterjesztik. Forrás: GazdaságTV.hu
márc. 9
9:48
Brókerbotrány: az államkincstár nem képes pótolni a bankokat (Portfolio)
Az államkincstár nem tud teljes banki szolgáltatást nyújtani, hiteleket adni, készpénzfelvételt biztosítani - jelentette ki Tállai András, a Nemzetgazdasági minisztérium parlamenti államtitkára a...
márc. 9
9:48
Fizethetünk a túlzsúfolt börtönök miatt (Pénzcentrum)
Jelenleg 140 százalékos a férőhely-kihasználtság a börtönökben....
márc. 9
10:00
Buda-Cash-ügy: az államkincstár nem tud mindent biztosítani (Privátbankár)
Az államkincstár nem tud teljes banki szolgáltatást nyújtani, hiteleket adni, készpénzfelvételt biztosítani - jelentette ki Tállai András a Buda-Cash-ügy miatt befagyott önkormányzati pénzek elhelyezése kapcsán.
márc. 9
10:02
Orbán: nem akarunk közös határt Oroszországgal (Privátbankár)
Mostantól gyakrabban tartanak majd nagyköveti értekezletet, mert a világ is gyorsabban változik. A nagykövetektől dörzsöltséget vár el Orbán Viktor, elárulta, kivel kell igazán jóban lennünk, és miért nem lesz nyugati nyitás. Nem akarunk közös határt Oroszországgal - a miniszterelnök eligazítást tartott a nagyköveteknek.
márc. 9
10:06
20 méterrel odébb raktak egy budapesti felüljárót (Portfolio)
Az őrmezői csomópont építéséhez kapcsolódóan húsz méterrel a városközpont felé helyezték át a Sasadi úti gyalogos felüljárót. Áthelyezték a Sasadi úti felüljárót (galéria, 7 kép) ...

Keresés