2015. március 15. vasárnap

márc. 15
0:24
16 milló Euro - csillagászati fizetés a VW-vezetőjének (ProfitLine)
Martin Winterkorn, a VW csoport vezetője a jelenleg legjobban fizetett top-menedzser Németországban. A 2014-es évre majd 16 millió eurót tudhatott magáénak, azonban ezzel az összeggel Európában nem ő áll az első helyen.
márc. 15
4:15
A magyarok a vesztesek - Milliókat keresnek a szervezett bűnözők a feketemunkával (ProfitLine)
A németországi gazdasági nyomozók egyre gyakrabban találkoznak olyan nemzetközi bűnbandákkal, amelyek a feketemunkások elhelyezésére szakosodtak. A legnagyobb mértékben érintettek a fuvarozási vállalatok, a mészárszékek, valamint az építőipar.
márc. 15
6:27
Ki akarják szorítani Görögországot az euróövezetből (ProfitLine)
A német kormányban egyesek arra törekszenek, hogy kiszorítsák Görögországot az euróövezetből, ez azonban dominóhatást válthat ki - figyelmeztetett Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter a Bild című német lapnak adott szombati interjújában.
márc. 15
7:00
Görög adósság – Kammenosz szerint Berlinben egyesek ki akarják szorítani Görögországot az euróövezetből (GazdaságPortál)
A német kormányban egyesek arra törekszenek, hogy kiszorítsák Görögországot az euróövezetből, ez azonban dominóhatást válthat ki – figyelmeztetett Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter a Bild című német lapnak adott szombati interjújában. “Számunkra elképzelhetetlen, hogy feladjuk az eurót…” – mondta a miniszter, aki a Független Görögök (ANEL) nevű jobboldali populista párt vezetőjeként került…
márc. 15
7:00
A hitelminősítői döntés lehet a piaci figyelem fókuszában a jövő héten (ProfitLine)
Piaci szempontból nem lesznek lényeges magyar makrogazdasági adatok a jövő héten, a piaci hangulatot azonban befolyásolhatja a Standard & Poor's Magyarországra vonatkozó, esetleges minősítési döntése, amelyre a szervezet felülvizsgálati naptára szerint pénteken kerülhet sor.
márc. 15
7:06
Devizahitelesek! Ezekre nagyon figyeljetek a bank levelében (Pénzcentrum)
Mutatjuk, melyik a három legfontosabb szám a devizahiteles értesítőben....
márc. 15
7:09
Iparűzési adó: pórul járhat, ha nem tudja, hogy ez is telephelynek számít (Adózóna)
Telephelynek számít-e az iparűzési adó szempontjából a társaság által vásárolt és bérbeadással hasznosított lakóingatlan – kérdezte olvasónk. dr. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
márc. 15
7:24
Csúcsmobilt vennél? Csalódni fogsz! (Portfolio)
Több mint 200 országból 93 ezernél is több látogatót vonzott a múlt héten véget ért barcelonai Mobil Világkiállítás. Az esemény a számok alapján sikeresebb, mint valaha, de sajnos pont az előző évek...
márc. 15
7:42
Tiszta horror! - Tátongó lyukak a tehenek oldalán (videó) (Portfolio)
És ez állítólag nem fáj, sőt jót tesz nekik!...
márc. 15
7:44
Mire tudunk majd elkölteni ennyi pénzt? (Portfolio)
A kis és középvállalkozások fejlesztési céljainak támogatására a 2007-2013-as ciklushoz képest közel négyszer több uniós forrás áll majd rendelkezésre a 2014-2020-as időszakban, de nagy kérdés, hogy...
márc. 15
8:00
Heti tőzsdei összefiglaló – A forgalom és a BUX is nőtt a héten (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a héten mintegy harmadával nőtt az előző hetihez képest, a vezető részvények közül kettőnek nőtt, a másik kettőnek pedig esett az árfolyama. A BÉT részvényszekciójának forgalma 56,3 milliárd forint volt az előző heti 35,5 milliárd után. A BUX 2,09 százalékkal emelkedett egy hét alatt, pénteken 18 666 ponton zárt. Hétfőn ...
márc. 15
8:06
Az Audi Hungaria megszünteti együttműködését a győri profi futballcsapattal (ProfitLine)
Az Audi Hungaria azonnali hatállyal felmondja szponzorációs szerződését az NB I-es győri labdarúgócsapatot működtető Győri ETO FC Kft.-vel - tudatta a cég szombati sajtóközleményében az MTI-vel.
márc. 15
8:12
Változnak az adókulcsok: reform a szomszédban (Adózóna)
Az osztrák kormánykoalíció bemutatta az új adóreformot Ausztriában pénteken, az ötmilliárd eurós (mintegy 1550 milliárd forint) volumenű intézkedéscsomagot az osztrák kancellár a második köztársaság legnagyobb adóreformjának nevezte.
márc. 15
8:30
Néha jó rossznak lenni – sokak első dolga, hogy szenvedélyekre költsenek (Privátbankár)
Amerikában a csökkenő munkanélküliség és növekvő lakossági fogyasztás fő haszonélvezői a szerencsejáték-ipar, az alkohol és az édességek gyártói voltak. Nálunk, amennyire az adatokból meg lehet állapítani, nem az a helyzet, hacsak nem az adózatlan élvezeti cikkek felé ment el a költés.
márc. 15
8:36
Az Ötöslottó nyerőszámai a 11. héten (Pénzcentrum)
11; 41; 42......
márc. 15
8:54
Bekavarhat a brókerbotrány az MNB menetrendjébe (Portfolio)
Bár az inflációs folyamatok alapján lenne még mozgástér a Magyar Nemzeti Banknak a kamatcsökkentésre, de a közelmúltban kibontakozott magyar brókerbotrány befektetői bizalmat csökkentő hatása és...
márc. 15
9:06
Nem fogja kitalálni, ki emlékezett meg ma elsőként a magyar forradalomról (Privátbankár)
Kedves húzás, a Google már magyar idő szerint szombat éjfél körül megváltoztatta logóját a magyar forradalom emlékére. A felhasznált címer azonban nem az igazi.
márc. 15
9:12
Rekordmennyiségű tőke áramlik az európai részvényalapokba (ProfitLine)
Rekordmennyiségű tőkét vonz az európai részvényalapokba az euróövezeti jegybank (EKB) mennyiségi enyhítési ciklusa és az euró ezt kísérő meredek gyengülése.
márc. 15
9:48
Minden hatodik szállásadóhoz érkezik extrém kérés (GazdaságPortál)
A Szallas.hu legfrissebb felmérése szerint minden hatodik szállásadóhoz legalább havonta egyszer fordulnak valamilyen extrém kéréssel a vendégek. Az elmúlt évben igényelt plusz szolgáltatások többsége a felmérés szerint három nagy csoportba tartozott. Gyakran kérték a vendégek a késői szobaátvétel vagy épp a korai szobaelhagyás lehetőségét, előfordult az is, hogy el kellett fuvarozni az utazókat…
márc. 15
10:06
Ezekre kell odafigyelnie az árfolyamgátasoknak (Pénzcentrum)
Bonyolult a szabályozás, de érdemes odafigyelni, ha nem akarunk ráfázni....
márc. 15
10:15
Minden hatodik szállásadóhoz érkezik extrém kérés (ProfitLine)
A Szallas.hu legfrissebb felmérése szerint minden hatodik szállásadóhoz legalább havonta egyszer fordulnak valamilyen extrém kéréssel a vendégek.
márc. 15
10:18
Elképesztő magasságban a tőzsdeindex – magasról lehet nagyobbat esni? (Privátbankár)
A német DAX index hetek óta újabb és újabb történelmi rekordot ér el, már csak egy hajszál választja el az újabb, 12 000 pontos kerek határtól. A szakértők ugyan szkeptikusak és kritikusak, de egyik sem merne szembeszállni vele. A BUX csak módjával, lassan növögetett a hét nagy részében.
márc. 15
10:54
Hétfőtől ezt az alagutat fogják lezárni Budán (Privátbankár)
A Lánchíd budai hídfőjénél átépül a villamosalagút – írja a BKV. Villamospótlók közlekednek várhatóan decemberig, később azonban jönnek az új, modern „CAF-villamosok”.
márc. 15
11:21
A kínai kormányfő Mianmarnak: Peking meg tudja védeni a határövezetben lakókat (ProfitLine)
Kínának felelőssége, hogy biztosítsa a kínai-mianmari országhatár térségében a stabilitást, és ehhez rendelkezik is a megfelelő eszközökkel - érzékeltette Li Ko-csiang kínai miniszterelnök az Országos Népi Gyűlés éves ülésszakát lezáró vasárnapi sajtótájékoztatóján.
márc. 15
11:30
Ön mit szólna 70 éves nyugdíjkorhatárhoz? Már ezt is tervezik (Privátbankár)
A férfiak köztudottan korábban halnak világszerte, az egyik ország, ahol a legtovább élnek, Ausztrália. Csakhogy a hosszú élet másfelől finanszírozási gondokat okoz, így felmerült, hogy a nyugdíjkorhatárt fel kéne emelni, mégpedig 65-ről 70 évre. Negyven év múlva negyvenezer száz éves emberük lesz… És nálunk?
márc. 15
11:36
Március 15. – Orbán: ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni (GazdaságPortál)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni. A kormányfő vasárnap, a nemzeti ünnepen tartott budapesti, állami megemlékezésen azt mondta, az elmúlt 25 évben minden magyar megérthette: vagy együtt leszünk sikeresek, vagy sehogy, vagy együtt emelkedünk fel, vagy mindannyian ott ragadunk a sárban. Hozzátette: “együtt vagy sehogy, ez ...
márc. 15
11:54
Merre mozdulhat az olaj ára? (Infostart)
A kőolaj ára emelkedni fog, miután az utóbbi időben hordónként 60 dollár körül stabilizálódott, mert nő a kereslet - mondta a szaúd-arábiai olajipari minisztérium tanácsadója, Ibrahim al-Muhanna vasárnap egy dohai energiaügyi tanácskozáson.
márc. 15
12:06
Fenyegetőző üzemmódban működnek görögök (Privátbankár)
A német kormányban egyesek arra törekszenek, hogy kiszorítsák Görögországot az euróövezetből, ez azonban dominóhatást válthat ki - figyelmeztetett a görög védelmi miniszter. Görögország bedőlése menekültáradatot hozna Európának, és egyébként az Oroszország elleni szankciók miatt járna nekik egy kis pénz is.
márc. 15
12:27
Kamatdöntő ülést tart az amerikai Fed a jövő héten (ProfitLine)
Az amerikai Fed kamatdöntő ülésén kívül kevés makrogazdasági hír várható a jövő héten, bőven lesz viszont információ a számítástechnika és a kiberbiztonság világából.
márc. 15
12:42
Orbán: csak magunkra számíthatunk - üzent Európának is (Frissítve) (Privátbankár)
A szuverenitásról, Magyarország Európában betöltött szerepéről, az uborkáról és a gerincről is beszélt a miniszterelnök március 15-i beszédében.
márc. 15
12:48
Alaposan leszólták Orbán álmát (Portfolio)
A feldolgozóipart gyakran tekintik a fejlődés első számú felelősének, amely jellegénél fogva szinte kizárólagosan alkalmas arra, hogy az országok felzárkózását biztosítsa. Ez azonban félreértés -...
márc. 15
13:00
Orbán Viktor: a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki (ProfitLine)
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepén levélben köszöntötte a határainkon túl élő magyarokat Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
márc. 15
13:06
A 11 legkiábrándítóbb turista látványosság a földön (Pénzcentrum)
A legtöbb turistakaluzban sztárolt látnivaló csak átverés?!...
márc. 15
13:06
Devizahiteles elszámolás: ők nem ülhetnek ölbe tett kézzel! (Portfolio)
A devizahitelesek döntő többségének az ég egy adta világon semmilyen teendője nincs annak érdekében, hogy megkapja az egyébként teljesen ingyenes és adómentes elszámolást a bankjától....
márc. 15
13:18
Szép lassan kúszik felfelé az olaj ára - ez most már így is marad? (Privátbankár)
Emelkedni fog a kőolaj ára, miután az utóbbi időben hordónként 60 dollár körül stabilizálódott.
márc. 15
13:48
Világkiállítás – Április közepére készül el a milánói világkiállítás magyar pavilonja (GazdaságPortál)
Egy hónap múlva készen áll az Expo2015 milánói világkiállításra épülő magyar pavilon – hangzott el a magyar pavilon és programjainak hétvégi bemutatásán Milánóban. Az Életkert elnevezésű magyar pavilon az Expo2015 területén közvetlenül Nagy-Britannia bemutatója mellett áll. A magyar kiállítócsarnokkal szemben Vatikánváros pavilonja található. A magyar pavilon Noé-bárkáját is idézi az épület…
márc. 15
13:54
Útvesztőben a világgazdaság sárkánya - merre tart Kína? (Privátbankár)
A világ második számú gazdaságára, Kínára jókora nyomás nehezedik: a csökkentett növekedési célt sem lesz könnyű elérni, de a miniszterelnök szerint a kormánynak vannak eszközei a növekedés ösztönzésére.
márc. 15
14:00
Kínai miniszterelnök: nem lesz könnyű, de elérhetők a gazdasági célok (Portfolio)
A világ második számú gazdaságára, Kínára "jelentős" nyomás nehezedik, a csökkentett növekedési célt sem lesz könnyű elérni, de a kormánynak vannak eszközei a növekedés ösztönzésére, ha a lassulás...
márc. 15
14:06
Lassan nő a fagyasztott zöldség és gyümölcs fogyasztása (ProfitLine)
Magyarországon 4-5 kilogramm fagyasztott zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt egy lakos évente, a fogyasztás lassan növekszik a Corvinus Egyetem kutatói által készített felmérés szerint, amelynek megállapításairól a Fevita Hungary Zrt. tájékoztatta az MTI-t.
márc. 15
14:30
Még sokáig maradhatnak a szankciók, ha rábólintanak erre az ötletre (Privátbankár)
A német kormány összekötné a minszki megállapodást és az oroszokra kivetett szankciók ügyét.
márc. 15
14:36
Meddig tart a Fed türelme? (Infostart)
A befektetőket és az elemzőket az amerikai jegybankrendszer (Fed) következő pénzügy-politikai értekezlete tartja izgalomban: a Fed szerda este várható közleményéből kiderülhet, elfogyott-e az eddig hangoztatott türelem, és a döntéshozók jelzést adnak-e a kamatemelés közeli, már júniusi esedékességére?
márc. 15
15:12
Ismét utazási kiállítást rendeznek Miskolcon (ProfitLine)
Immár huszonkettedik alkalommal tartják meg Miskolcon az észak-magyarországi régió legnagyobb idegenforgalmi rendezvénye, a "Menjünk világgá...!" utazási kiállítást, ezúttal március 19-től 21-ig - közölte Bárdos István kiállításszervező az MTI-vel.
márc. 15
15:12
Ingyen mozi a reptéren (Portfolio)
A legjobb repülőtér a szingapúri Changi Repülőtér lett az idén is, ami nem is csoda, a reptér számos dologgal kedveskedik az utazóknak, úgymint ingyen mozi, játékközpont és kétszintes kert - adta...
márc. 15
15:24
Fogytán a görögök pénze (Privátbankár)
A hónap végére elfogyhat a görög kormány pénze, és nem tudják fizetni a közalkalmazottak bérét, illetve nyugdíját.
márc. 15
15:30
Olajfolt lebeg a Duna vizén Kisoroszinál (GazdaságPortál)
Olaj vagy valamilyen olajszármazék úszik a Duna vizén Kisoroszinál, a mintegy ötszáz méteren tapasztalt szennyeződés összetételét és eredetét vizsgálják – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap kora délután az MTI-vel. Csámpai Attila elmondta: a Kis-Dunát is hasonló nagyságú szakaszon érintő foltból a fővárosi katasztrófavédelem mobil laborjának szakemberei mintát vettek, hogy…
márc. 15
15:48
A 4-es metró még feljebb repítheti a legkedveltebb budai kerületet (Portfolio)
Már két éve is a legalacsonyabb kihasználatlansággal üzemelő alpiac volt, ráadásul a 4-es metró tavalyi átadása, az 1-es villamos közelegő meghosszabbítása, valamint a Kelenföldre tervezett új...
márc. 15
16:18
Csányi Sándor megkapta a legmagasabb állami kitüntetést (Privátbankár)
Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója kapta idén a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.
márc. 15
16:42
Friss! Elvitték a Hatoslottót a 11. héten (Pénzcentrum)
A 380 milliót érő nyerőszámok: 7; 31; 38; 39......
márc. 15
17:18
Kis népszámlálás kiírásáról dönthet az Országgyűlés (GazdaságPortál)
Az Országgyűlés újabb kéthetes üléssel folytatja munkáját hétfőtől csütörtökig, majd a jövő hét első munkanapján. A képviselők dönthetnek egy “kis népszámlálás” kiírásáról 2016 októberére, továbbá változatlan formában fogadhatják el az Áder János köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az államigazgatást érintő törvénymódosítást. A Ház ülése hétfőn 13 órakor, a közelmúltban elhunyt…
márc. 15
17:24
Jogsértő lehet az ügyfelektől követelni a svájci frank ügyleteken keletkezett veszteséget (ProfitLine)
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) szerint jogsértő lehet a Buda-Cash felügyeleti biztosa által a brókercég ügyfeleinek küldött felszólítás, miszerint azok haladéktalanul kötelesek befizetni a svájci frank kereskedések kapcsán a számláikon keletkezett teljes hiányt - érvelt a szervezet elnöke.

Keresés