Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államkötvény-besorolását a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a szuverén ukrán eurókötvény-kötelezettségek tervezett átalakítása során a külföldi magánszektorbeli befektetők valószínűleg jelentős veszteségeket szenvednek.
Néhány hete a Quaestor, a Hungária Értékpapír, és a Buda-Cash nevével fémjelzett botránytól hangos a pénzügyi szektor. Az embereknek pedig megingott a bizalma a pénzintézetekben, hiszen több mint 250 milliárdos csalásról beszélünk. Vajon ez érinti a biztosítói szerződéseket, illetve a nyugdíjbiztosításokat? NEM! Hiszen ahogy a köznyelvben mondjuk ez egy más kávéház. Mind jogilag, mind…
Kis erősödésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett szakértők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a piaci hangulat pozitív, ezért további, kisebb emelkedésre számít a magyar tőzsdén a keddi erősödés után. Hozzátette, hogy a nap közben érkező hírek alakíthatják a kereskedés irányát. Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője szintén…
Még mindig nem tudni, hogy pontosan mi okozta a német utasszállító katasztrófáját, egyesek szerint a hirtelen nyomáscsökkenés lehetett a gond, mások szerint a pilóta hibázott.
A Richternek sikerült 4000 felett zárnia, ami újabb árfolyam potenciált jelenthet. A MOL árfolyama a 12000-es szintről el tudott pattanni annak hírére, hogy az INA kapcsán újrakezdődtek a tárgyalások egy amerikai szereplő közbeiktatásával. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Az audusd árfolyamát egyelőre tartja a 0,785-ös szint. Az eurusd továbbra is 1,1 felé araszolhat. Az arany pár ...
Az előzetesen közölt maximum 500 millió eurós veszteségnek nagyjából megfelelő, 493 millió eurós adózás utáni csoportszintű veszteségről adott számot 2014 egészére vonatkozóan a Raiffeisen Bank...
Március 5-én született a döntés a Magyar Nemzeti Kereskedőház Quaestornál tartott vagyonának kivételéről. Az elszámolás időigénye miatt a tényleges kivételre azonban csak március 9-én került sor -...
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államkötvény-besorolását a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a...
Az irányadó nyugat-európai határidős részvényindexek a tegnapi záróértékeik közelében tartózkodnak, ami arra utal, hogy a befektetők új impulzusok hiányában kivárhatnak az újabb pozíciók felvételével...
Vegyesen változtak a fontosabb nyugat-európai indexek szerdán tőzsdenyitáskor. A londoni FTSE-100 index 0,07 százalékkal nőtt, a frankfurti DAX-30 index 0,06 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 index 0,23 százalékkal gyengült nyitáskor. Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,26 százalékkal 7019,68 pontra gyengült. Frankfurtban a DAX-30 0,92 százalékos emelkedéssel 12 005,69…
Elindult a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási portálja, amely széleskörű tájékoztatást nyújt a közfoglalkoztatóknak és közfoglalkoztatottaknak - olvasható a Belügyminisztérium közleményében.
Némi huzavona után a Telefonica 10,2 milliárd fontért eladja brit mobilcégét, az O2-t a Hutchison Whampoa-nak, létrejöhet a legnagyobb brit mobilcég. A Merck gyógyszergyártó 10 milliárd dollárral növelte a részvény-visszavásárlási programját. Forrás: GazdaságTV.hu
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei az M7 autópályán egy olasz rendszámú autót ellenőriztek, mikor 5000 doboz adójegy nélküli cigarettára bukkantak.
Ma már az agykutatás is bebizonyította, amit az emberiség évezredek óta szabadon megfigyelhetett, hogy az agy akkor fejlődik a legjobban, amikor azt lelkesedéssel, motivációval használják. Egyre kevésbé használjuk a klasszikus kommunikációs, probléma-megoldási és tanulási formákat. Hogyan hat ez a gyermekek agyi fejlődésére és hogyan működik a motiváció? Erről kérdeztük Dr. Gerald Hüther…
Elindult a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási portálja, amely széleskörű tájékoztatást nyújt a közfoglalkoztatóknak és közfoglalkoztatottaknak - tájékoztatott a tárca.
A pilótafülkében elhangzott beszélgetést és hangokat rögzítő fekete dobozt találták meg a Germanwings légitársaságnak a francia Alpokban történt balesetének helyszínén, de a berendezés megrongálódott – közölték szerdán a nyomozás illetékesei. “A fekete doboz a CVR (cockpit voice). De a CVR megrongálódott. A nyomozóhatóság ma reggel Párizsba küldte. A járat másik fekete dobozának, a gép adatait ...
Lezuhant egy német utasszállító Dél-Franciaországban kedden délben. A Lufthansa szerint kedden hét, és a napokban ennél jóval több Germanwings-járatot töröltek amiatt, hogy a legénység nem akarta felvenni a munkát.
A fehérneműgyártó cég egy új vállalati stratégia részeként több gyárának bezárását fontolgatja és leépítéseket tervez. A dunaújvárosi gyárból 170 dolgozót éküldenek el. A felsőőri elbocsátások érintetteinek segítésére egy legalább kétszázezer euró értékű munkaerőalapot hoztak létre.
Ma ott folytatta az euró árfolyama, ahol tegnap abbahagyta, kilenc óra körül 298 forint alá süllyedt egy euró ára. A BUX index szerény pluszban nyitott, majd mínuszra váltott, elöl az OTP és a Telekom, gyengélkedik a Mol és a Richter.
Nemcsak otthonokban, de szállodákban, bankokban is megtalálhatók azok az internetre csatlakoztatható biztonsági kamerák, melyek fölött az irányítás – egy magyar etikus hacker felfedezésének köszönhetően – könnyedén átvehető. A biztonsági rés világszerte százezer helyszínt érinthet, kihasználásával pedig az a furcsa helyzet áll elő, hogy helyettünk a betörők figyelnek meg minket, sőt egy vírus…
A keddi zárószintek közelében indult a kereskedés az európai részvénypiacokon. A befektetők most Görögország és a trojka közti tárgyalásokra figyelnek, Athénnak egyre égetőbb szüksége van az újabb...
Az elmúlt évben a biztosítási szektor szinte minden területén növekedési számokat lehetett látni, a teljes piac biztosítási díjbevétele tavaly 2013-hoz képest 4,2%-kal, 844 milliárd forintra nőtt, de...
Idén a tavalyinál többet, 270 milliárd forintot költ a kormány közfoglalkoztatásra. Ebből a pénzből elvileg 213 ezer ember átlagos havi foglalkoztatását lehet fedezni. Mire elég valójában a pénz? A számok azt mutatják, az önkormányzatoknak mintegy 50 milliárddal is be kellene szállni a programba.
A CHF rallyzik az IMF ajánlásai ellenére A CHF volt a tegnapi nap nagy nyertese, de nem volt olyan hír, amely fellendíthette volna a devizát. Az EUR/CHF pár az 1,05-1,08-as kereskedési tartomány alá csökkent, amelyben február közepe óta volt. Úgy tűnik, hogy az 1,10 a limit Az EUR/USD pár ismét emelkedett, ezzel zavarba ejtve azokat, ...
Elsősorban az anyagiak miatt dolgoznak betegen is a magyarok és az oroszok. Az indiaiak a munka, az amerikaiak a főnök miatt nem mennek betegszabadságra - derül ki egy felmérésből.
Beválasztották a világszinten kiemelkedő teljesítményt nyújtó női vezetők közé a Focus Consulting Kft. ügyvezető-tulajdonosát. Bíró Tímea 18 évvel ezelőtt indította el vállalkozását és nem félt a kudarctól vagy éppen attól, hogy nőként nem fog helyt állni. Céljaira fókuszált és tört előre. A korábban versenysporttal foglalkozó vezető arra inspirálja a hölgyeket, hogy merjenek nagyot álmodni, mert…
A Dimenzió Kölcsönös Biztosítónál Halasztott kezdetű nyugdíj kiegészítő biztosításom van, ami 2018-ban éri el a 10 évet amikortól megszüntethetem a biztosítást és felvehetem az addig összerakott pénzemet. Most hogy rehabilitációs ellátást kapok elküldtem a papírokat a megszüntetésről de visszaírtak hogy a rokkantsági ellátás nem minősül a nyugdíjkorhatár betöltésének ezért nem fizetik ki a pénzt…
Tovább erősödött a forint árfolyama szerda délelőtt a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama szerda reggel hétkor 299,25 forint volt, délelőtt tízre 298,35 forintra csökkent. A délelőtt folyamán 297,61 forinton is jegyzeték az eurót, legutóbb 2014. január 2-án volt ilyen alacsony az euró árfolyama. A dollárt szerda reggel 273,87 forinton jegyezték, ...
Még mindig nem tudni, hogy mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget – Hatalmas pénzeket oszt a kormány fejlesztésekre – kiakadt a roamingdíjakon az EU biztos.
Az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben, 107,9 pontra nőtt márciusban a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató szezonálisan kiigazított értéke a februárban mért 106,8 pontról, ami 8 havi csúcsnak számít - közölte az ifo német gazdaságkutató intézet.
Nem alkotmányellenes a devizahitelesek és pénzintézetek közti perek felfüggesztése – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett döntésében. Az Ab döntésével mintegy száz devizahiteles alkotmányjogi panaszát utasította el, melyben bankok ellen indított pereik felfüggesztése miatt támadtak két erre vonatkozó törvényhelyet. Az indítványozók szerint a támadott rendelkezések…
Feleségem közalkalmazott. Gyed után részmunkaidőben történő munkavégzésre kért engedélyt, melyet meg is kapott. A részmunkaidőre vonatkozó engedély a fizetés nélküli szabadságot követő első munkanaptól érvényes. Az előző évekből felgyülemlett szabadságot is ugyanettől a dátumtól kezdődően vette ki, azaz az előző évekről felgyülemlett szabadsága után is a részmunkaidőre járó (kevesebb) illetményt…
Azonnal vonja vissza a kormány a boltok hétköznapi nyitva tartását is korlátozó intézkedését, mert azok a hajnali műszakba járó, nehéz anyagi helyzetben élőket hátrányosan érinti - követeli a vegyipari szakszervezet portálunknak eljuttatott közleményében.
Háromnapos gyászt rendelt el a német belügyminisztérium a franciaországi repülőgép-szerencsétlenség német áldozatainak emlékére: szerdától péntekig a szövetségi kormány valamennyi intézményénél félárbocra eresztik a zászlókat. A törvényhozás alsóháza, a Bundestag szerdai ülésén is megemlékeznek az áldozatokról. A Bundestag tagjait “mélyen megrázta” a Germanwings légitársaság barcelonai-düsseldorfi…
Egy németországi gimnázium számos tanulója és két tanár is annak az utasszállító gépnek a fedélzetén tartózkodott, amely kedden lezuhant Franciaország déli részén. Észak-Rajna-Vesztfália oktatásügyi minisztériuma megerősítette a sajtóhíreket, amelyek szerint egy csoport gimnazista is a Germanwings Barcelonából Düsseldorfba – a tartomány fővárosába – tartó járatán utazott. Haltern város…
Tovább növekszik a világ egyik vezető tanácsadó cége Magyarországon. Az EY 100 új munkatárssal bővíti létszámát a nyáron kezdődő új pénzügyi évben. A most csatlakozó munkatársak idővel a cég külföldi irodáinál is kipróbálhatják majd magukat.
A várakozásoknál is nagyobb mértékben javult a német üzleti hangulat Németországban - derül ki az Ifo márciusi jelentéséből. Igazán jó jel, hogy a kilátások kapcsán is sokkal optimistábbak lettek a...