A nukleáris oktatás, ismeretterjesztés és a kutatási-fejlesztési tevékenység területén magyar-kínai együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írtak alá kedden Budapesten – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Seszták Miklós miniszter aláírja a dokumentumot a Kínai Népköztársaság Nemzeti Energia Hivatalának vezetőjével, és azt üzeni a … Folytatás
Namíbia — Hihetetlen sikereket arat a nemzetközi és a hazai mozikban is a Mad Max-sorozat A harag útja alcímű része, amelyben alig vannak komputertrükkök, a filmben dübörgő mintegy 150 zord gépjárművet valóban megtervezte és meg is építtette két ausztrál szakember, Peter Pound és Colin Gibson.
A megáradt Dunába csúszott a Margitszigetnél kedden egy 60 éves nő, akit egykilométeres sodródás után tudott kimenteni a vízirendészet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
"Nem az a baj, hogy hazudtok, hanem hogy degenerált hülyének nézitek a parasportolókat", és ezzel még csak indítja a pénzköltési botrányba keveredett sportvezetőknek írt levelét.
Elveszíti első osztályú labdarúgócsapatát a Pécs, a Nyíregyháza és a Kecskemét. A Csányi Sándor vezette szövetség nem látta megfelelőnek a klubok anyagi hátterét. Elvileg mennek a harmadosztályba, a Pápával és a Győrrel együtt. 12 vagy 14 csapatos lehet az első osztály.
Mihók Attila a Mediaworks Hungary (a korábbi Axel-Springer és a Ringier portfóliói jelentős részének összevonásából létrejött cég) vezérigazgatója volt, a közlemény szerint saját kérésére távozik. (Kreatív)
India déli részén néhol kevés híján 50 fok van, mint a fenti képen látható, Delhiben még az utak is megolvadtak. Az elviselhetetlen hőségnek egyre több áldozatáról érkeznek hírek. Andhra Pradesh államban 850, a szomszédos Telangana államban 260 áldozatról érkezett hír … Folytatás
De se embernek, se állatnak nem kell félnie. A volcano’s erupted on the Galapagos Islands – but experts say endangered animals should be OK http://t.co/JyxxtNo0gx pic.twitter.com/kODZRIjsja — Sky News (@SkyNews) May 26, 2015
Adatrablók elrabolták százezer amerikai háztartás adatait, majd visszaéltek velük, jelentette be az amerikai adóhivatal (IRS). Máshonnan ellopott adatokat, köztük tb-azonosítókat használtak, hogy belépjenek az adóhivatal online rendszerébe, majd a számlákról jogalap nélküli adóvisszaigényléseket adtak be. A kb. százezer sikeres próbálkozás … Folytatás
Szerelmi mámorban tölti mindennapjait Pikali Gerda és Rékasi Károly. A színészpár színházuk sajtótájékoztatóján sem engedte el egy percre sem egymás kezét.
Budapest — A Blikk három napon át közöl részleteket Damu Roland (40) Az igazság című könyvéből, amelyben a börtönviselt színész sorra veszi valamennyi ismert és eddig eltitkolt botrányát.
Itt ülök, és próbálom sajnálni T. urat, a milliárdos vállalkozót, aki orrba-szájba csalta a feleségét, és ez a mobiltelefonján tárolt szexképek miatt ki is derült.
Hangokat hallott és rendszeresen a falu közepén álló kereszthez imádkozott N. Marcel. A 26 éves férfi az anyját rituálisan feláldozta, és apja koponyáját is darabokra törte. Őket hibáztatta tönkrement házasságáért.
Karcag — Az államot is sikerült megpumpolni a karcagi Kun-Mediátor Kft. szökésben lévő tulajdonosának, sőt a jelek szerint azután is kapott pénzt, hogy ügyfeleinek milliárdos károkat okozva elbujdokolt Dobrai Sándorné Marcsika.
Budapest — Kínai közösségi oldalon vadászott kuncsaftokra H. Nancy (†19), az Akácfa utcában meggyilkolt örömlány, és nem is sejtette, hogy ő lesz az áldozat.
Dunaszerdahely — „A legjobb fiú volt a világon. És most meghalt..." – a pályán elhunyt Érsek Zsolt (†15) édesanyja mondta ezt a könnyeivel küszködve, amikor a gyermeke tragédiájáról mesélt szlovák újságíróknak.
Budapest ‒ Zámbó Árpy (55) nem tud tovább titkolózni! Olvasó-riporterünk látta két hónapos kisbabájával és a nála 23 évvel fiatalabb szerelmével együtt ebédelni.
Magyarország ‒ Luxustelefonja miatt siklott ki a milliárdos vállalkozó élete. T. úr nemrégiben meglepte magát és feleségét egy-egy Vertu telefonnal, ami olyan a mobilok között, mint az autók között a Rolls-Royce, a készülék ára az egymillió forintot is meghaladja.
Meghökkentő hirdetésre bukkant a Bors. 13 millió euróért (4 milliárd forintért) árulják a Várkert Palotát. Az épület korábban Várkert Casino néven volt ismert, és a Várkert Bazár szomszédságában található.
Kigyulladt egy kamion a Budapestre tartó oldalon, az ingázók számoljanak ezzel is. A biciklivel közlekedőknek sincsenek jó híreim, viharos erejű széllökések vannak, illetve folyamatos, erős keleti szél, lehet gyakorolni a hegyi szakaszokra! Az időjárás sem lesz túl kegyes hozzánk ezen … Folytatás
Kiskorú veszélyeztetése miatt vizsgálatot indított a Pannonhalmi Főapátság egy bencés atya ellen, a nevelőtanár elhagyta a szerzetesrendet. Az atya a kortárs irodalom ismert alakja.
Élete legboldogabb időszakát éli Polgár Kriszta, hiszen második fiával várandós, a terhesség azonban igencsak megviseli a fiatal anyuka szervezetét. Ennek ellenére a volt szépségkirálynőn nyoma sincs a fáradtságnak vagy az aggodalomnak. Kriszta veszélyeztetett terhes, ezért orvosa ágynyugalomra intette őt a szülésig.
A karcagi kirendeltség még mindig az Eötvös utca 10. szám alatti, 250 négyzetméteres ingatlanban van, ezek szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma még mindig utalhat Dobrai Marcsika Sándornénak.