Egy budai teniszcentrumban bukkan fel rendszeresen Áder János. Ha ideje engedi, az államfő a horgászat mellett teniszezéssel lazít. Áder ugyan szívesen tölt időt a klub büféjében a tagok között, ám óráit tőlük szeparáltan, privát edzőtől veszi – tudta meg a Bors.
Szingapúr - Csaknem 12 ezer méteres magasságban leállt a Singapore Airlines légitársaság egyik utasszállítójának mindkét hajtóműve, de a gépet sikerült biztonságban letenni. Az eset a múlt hét végén történt - közölte a vállalat szerdán.
A puszta jelenlétével megfagyasztotta a bécsi aréna levegőjét, csendre bírt tízezer őrjöngő nézőt, s végül a 20. helyen végzett Csemer Boglárka az eurovíziós dalversenyen.
Keira Knightley hivatalosan is édesanya lett. Habár a gyermek nemét még nem árulta el, azt egy korábbi interjúban igen, hogy terhessége ideje alatt bizony sokszor eszébe jutott, hogy szívesen bedobna egy pohár Margaritát - írja a uk.eoline.com.
A svájci hatóságok az amerikai ügyészség vádjai alapján vettek őrizetbe több tisztviselőt a FIFA zürichi központjában. Pénzmosás, csalás és zsarolás a vád.
Csak 47-en szavazták meg a bizalmatlansági indítványt a szükséges 101 helyett. Ez nem meglepetés, a kormánypártok mellett a kommunisták és a független képviselők is jelezték, hogy el fogják utasítani a jobboldali ellenzék indítványát, amit azért kezdeményeztek, mert a miniszterelnök-helyettes pénzügyminiszter … Folytatás
Az 54 éves Jeffrey Spector büszke férfi és családapa, három gyermek édesapja volt. A brit vállalatigazgató mindig sportosan élt. Sokat dolgozott, jól keresett, mindene megvolt a mintacsaládnak.
Az M4-es autópálya építése körüli felfordulás eredményeként Brüsszel korábban már visszavonta a támogatást, most azonban kiderült, hogy mi is áll az ügy kifogásolásának hátterében – írja a PM politikusának blogja.
Különleges bivalybika érkezett a győri állatkertbe. A rendkívül ritka alföldi anoa Hollandiából jött, egy tenyészprogram keretében lelt otthonra nálunk.
A feldühödött vízibivalyokkal még egy hím oroszlán sem kezd ki. Ennek vált a szemtanújává a Masai Mara Nemzeti Parkban a 63 éves Charles Comyn és felesége.
Hat magas rangú FIFA-tisztviselőt vettek őrizetbe ma reggel Zürichben. A jelentések szerint 14 beosztott ellen terveznek vádat emelni, a sokat bírált elnök, Sepp Blatter nincs köztük.
Sikeresek, nagyon gazdagok, de ami ezeknél is nagyobb elismerés, a világ legbefolyásosabb nőinek tízes listáján szerepelnek. Az amerikai Forbes magazin ezúttal is összegyűjtötte, kik azok a nők, akikre odafigyel a világ.
A FIFA szóvivője csak a hivatalos közleményekből ismert dolgokat ismételgeti. Blatter érintettségét vehemensen tagadja, szerinte az elnöknek nem kell lemondania, és Oroszországtól és Katartól sem kell elvenni a vébét csak azért, mert nyomoznak egy tucat ember ellen, aki rájuk szavazott.
Úgy tűnik, egyre többen pályáznak az emberi Barbie-címre: azonban míg a legtöbbjük csupán külsőleg igyekszik azonosulni, ezt a 26 éves lányt valóban játékbabaként kezeli anyja.
Pedig a hajléktalanokat a kerületekből kitiltó - és a Kúria által egyszer már elmeszelt - rendelet újbóli beterjesztéséről van szó. Tiltakoztak a hajléktalanszervezetek.
Miskolc – Luxuskilátót akarnak a miskolci tévétorony helyett – írja az Index. A TV presszó rég bezárt, a környéken már szinte senki sem kirándul, egy projekttársaság mégis 200 millió forintot ölne az elhanyagolt kilátóba.
Budapest – Rá sem lehet ismerni Antal Timire. Az X-faktor egykori döntősét a life,hu kapta lencsevégre, amint éppen a fodrásztól jött. Az énekesnő megszabadult sötét vörös fürtjeitől és világosabbra váltott. Ami még inkább megfiatalítja az egyébként is fiatal Timit.
Los Angeles - Leonardo DiCaprio jó két évtizede számít a nők bálványának világszerte, és ezen mit sem változtat, hogy 40 éves korára kissé már elengedte magát.
Egy biciklipumpával ütött agyon egy nyulat egy rádiós műsorvezető Dániában. Az esemény élő adásban történt. A Radio24syv nevű állomás közölte: az akció az állatvédelmet kívánta szolgálni.
Míg más nő boldog, ha eljut a fodrászhoz és valami csinos frizurát sikerül vágatnia, a műsorvezető-színésznő egy búskomor idézettel osztotta meg a végeredményt.
A magyar kormány egyszerre kötelezte el magát az oroszok által erőltetett görög-macedón-szerb-magyar gázvezeték építése mellett, és a Csehország felől erőltetett bolgár-román-magyar-szlovák vezeték mellett is. Több mint tíz éve minden tervben benne vagyunk, de soha nem lett egyikből se semmi.
Becslések szerint a férfiak fele, de legalább 40%-a lép félre, de mi a helyzet a nőkkel? Meglepő, de a két nem nagyon közel áll egymáshoz a félrelépési mutatók terén. Viszont jó hír, hogy a nőknek, sokszor elég gondolatban félrelépni. A CBS Reality összegyűjtötte nekünk azt a 10 férfitípust, akinek a legnehezebb ellenállni.
Ezt persze nem verték nagydobra, csak a Magyar Közlönyből derült ki, hogy három évre 49 milliárdot különítettek el, miközben legutóbb még 24,5 milliárdos rendezési költségről volt szó.
Peru – A bikaviadal köztudottan veszélyes sport, ezzel minden torreádor tisztában van. Néhány esetben azonban nem csak a tevékenységet űzők, hanem a nézőközönség is veszélyben van. Sokkoló videó következik.