2015. június 24. szerda

jún. 24
12:27
Lelépett a teljes személyzet a balatoni vendéglőből (Blikk)
Magyarország - Egyik reggelre virradóra SMS-ben felmondott egy balatoni étterem teljes személyzete.
jún. 24
12:36
Az EU-hoz rendelt magyar nagykövet szerint sincs szó a Dublin III. felfüggesztéséről (444.hu)
Györkös Péter elmondta azt is, hogy a többi tagállam szolidaritására számítunk.
jún. 24
12:38
Már saját aranypénze is lesz az Iszlám Államnak (444.hu)
Egy anti-ISIS aktivista posztolta ki a terrorállam saját dínárjának prototípusát, ami 139 dollár értékű lesz, és kiszabadítja őket a “sátáni globális gazdasági rendszer” fogságából. (Telegraph)
jún. 24
12:45
Halálos baleset az Európa Játékokon (Blikk)
Baki - Újabb közlekedési baleset okozott tragédiát Bakiban, az első ízben megrendezett Európai Játékokon.
jún. 24
13:03
Ezért ne vegyük be a gyógyszereket grapefruitlével! (Blikk)
Ha egyszerre kerül a gyomrunkba gyógyszer és táplálék, akkor az emésztési folyamat során pozitív vagy negatív hatást gyakorolhatnak egymásra. A grapefruit leve például felerősíthet bizonyos mellékhatásokat, írja az osztrák gesund.at.
jún. 24
13:09
Lázár János trafikos ismerőse vette meg a fél Napi Gazdaságot (444.hu)
Sánta János a dohánytörvény egyik legnagyobb nyertese volt. Most beszáll a médiába.
jún. 24
13:11
A hitelezők nemet mondtak a görög adósságrendezési tervre (444.hu)
Alekszisz Ciprasz jelentette be, hogy a nemzetközi hitelezők elutasították Görögországnak az adósságrendezésre és az államcsőd elkerülésére tett javaslatát. A hírre világszerte esni kezdtek a tőzsdemutatók. Uniós források szerint viszont a tárgyalások nem szakadtak meg, zajlanak tovább. A görög kormány és az … Folytatás
jún. 24
13:13
Új csúcson a magyar diplomácia, Orbán kormányhatározatban üzenget az osztrákoknak (444.hu)
Miközben Szijjártó visszavonult fújt, a kormány határozatban keménykedik menekültügyben.
jún. 24
13:21
Elhunyt az Űrgolyhók sztárja (Blikk)
Los Angeles - Elhunyt 86 éves korában Dick Van Patten amerikai színész, aki főleg vígjátékokban szerepelve számos tévésorozatban, a filmvásznon és a Broadwayn is sikert aratott több mint hat évtizedes pályafutása során.
jún. 24
13:21
Magyar nőket zsákmányolt ki az osztrák gazda (Blikk)
A kevés fizetés és a sok munka miatt panaszolt be egy osztrák gazdát két magyar nő.
jún. 24
13:39
Szívszorító! Napokkal halála előtt vette el szerelmét a tini (Blikk)
Birmingham – A fiúnak sajnos nem találtak megfelelő donort, ezért elhunyt – de fülig szerelmes, nős „férfiként” távozott
jún. 24
13:42
Csak kedélyesen beszélgetsz a rendőrkollégáddal a szopásról, és észre sem veszed, hogy egy város hallja az egészet (444.hu)
Kanadai rendőrök a helikopterükben beszélgettek egymással, de véletlenül kihangosították az egészet.
jún. 24
13:44
A külügy cáfolja, hogy behívták volna a berlini magyar követet (444.hu)
A külügy szerint Czukor József eddig még nem rendelték be Berlinben amiatt, mert kedden a kormány belengette, hogy felfüggesztenék menekültek visszatoloncolásáról szóló a dublini egyezményt. Korábban a vs.hu írt arról, hogy a magyar követnél a németek számon kérték az előzetes egyeztetés … Folytatás
jún. 24
13:46
Magánrepülőgéppel érkezik Budapestre Ibiza sztárja (444.hu)
Lemezbemutató turnéjuk egyik első állomásaként Budapestet táncoltatja meg a The Wombats, a Zwack Gyár udvarán pedig csak Unicumot kell majd mérni, a hangerőt nem. A további programok után erre kutass
jún. 24
13:57
Tragédia Vas megyében! Meghalt az otthon született baba (Blikk)
Csákánydoroszló - Bizarr módon halt meg egy koraszülött csecsemő Csákánydoroszlóban: beszorult a feje a vécébe - írja vaol.hu.
jún. 24
14:15
Hónaljszőr és bőr melltartó – hát persze: Miley Cyrus! - Fotó (Blikk)
A magyar származású Terry Richardson fotós az elmúlt hónapokban az igazán kemény képeket szüneteltette, de most lencsevégre kapta Miley Cyrust.
jún. 24
14:15
Elképesztő ajánlattal ígértek rá a konkurensek az állam által kiválaszott dohány-nagykereskedőkre (444.hu)
Mit tesz most a kormány? A nem nyílt pályázaton kiválasztott cégeknek évente csak 10-100 milliós koncessziós díjat kell fizetniük. A vetélytársak szerint ez 16 milliárdos üzlet, ők hatmilliárdot ajánlanak.
jún. 24
14:33
Döbbenet! Újra gyilkolt a búbópestis! (Blikk)
Hivatalosan is megerősítették: néhány héttel ezelőtt búbópestisben hunyt el egy 16 éves fiú az Egyesült Államokbeli Coloradóban. A fiatalember állítólag egy bolhacsípés által fertőződött meg, írja az osztrák gesund.at.
jún. 24
14:48
Nem is létezik az összetört szívű német férfi (444.hu)
A szakítós videó csak egy reklám volt. De annak jó.
jún. 24
14:50
Ügyészség Matolcsy vagyonnyilatkozatáról: Arra következtetni, hogy a valótlan adatok szolgáltatását tudatuk átfogta volna nem lehet (444.hu)
Ilyen mosogatást még nem látott a világ; Polt Péterék a csúcson.
jún. 24
14:51
Szexelj! Ezért egészséges a nemi aktus (Blikk)
Az aktus neurokémiai folyamatokat indít be, amelyek pozitív hatással vannak az egészségre és a lélekre.
jún. 24
14:51
Atyaég! Dévényi Tibi bácsi 100 kilósra hízott! (Blikk)
Budapest – Az ország Tibi bácsija és egyik legrégebbi lemezlovasa egy hete szánta rá magát a diétára, mert zavarta, hogy 100 kilót mutat a fürdőszobai mérlege. Öt kiló már lement!
jún. 24
15:09
Tudtad? Mindenkinek fontosabb a szabadidő a szexnél! (Blikk)
Szerelmes szavak és izgalmas, változatos szexuális élet? Tévedés – egy friss tanulmány megállapításai szerint nem ezek a legfontosabb dolgok egy jó párkapcsolatban, írja az osztrák gesund.at.
jún. 24
15:11
PET-palackokon hajózott az olimpiai bajnok (Blikk)
Budapest - Környezettudatos kajakozásra váltott Vereckei Ákos (37).
jún. 24
15:21
A japánok tervezhetnek a Városligetben zeneházat, a franciák múzeumi terve elhasalt (444.hu)
740 millióért tervezik be a fák közé Magyar Zene Házát. Az új Néprajzi Múzeummal viszont gondok akadtak.
jún. 24
15:23
A Fox News megválik Sarah Palintól (444.hu)
A hírtévé szóvivője szerint barátságban váltak el a volt alelnökjelölttől, aki mostanra "elvesztette a relevanciáját".
jún. 24
15:25
668 menekültet gyűjtöttek be a rendőrök Szegeden és környékén (444.hu)
Azért csaptak le, mert “Szeged több pontjáról lakossági bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére 2015. június 24-én arról, hogy illegális migránsokat látnak a városban”. (police.hu)
jún. 24
15:27
14 milliót perkál a TV2 az Éden Hotel adása miatt (Blikk)
Budapest -  Tizennégymillió forintos bírsággal sújtotta a TV2  médiaszolgáltatóját az Éden Hotel egyik adásának erőszakos szexuális  közeledést bemutató képsorai miatt a médiatanács - közölte a Nemzeti  Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
jún. 24
15:27
300 embert gyanúsítanak gyerekmolesztálással Rotherhamben (444.hu)
A városban 1997 és 2013 között 1400 gyerek válhatott az emberkereskedők áldozatává.
jún. 24
15:29
Egymásnak feszült egy Fiat, egy Mitsubishi és egy Dacia Duster (Blikk)
Már kapható az Auto Bild júliusi-augusztusi összevont lapszáma, lássunk egy kis ízelítőt a tartalomból!
jún. 24
15:29
14 millióra büntette az NMHH az Éden Hotelt (444.hu)
Az április 23-i adásban lejátszott erőszakos szexuális közeledés miatt.
jún. 24
15:45
Csináltak egy óriási Skodát! Kipróbálnád? (Blikk)
Vigyázzatok középkategóriás nagymenők, az új Superb komoly fenyegetést jelenthet még a VW Passat és az Audi A4-es számára is!
jún. 24
15:54
A Gripen pilótája elfelejtette visszavenni a gázt, azért törhette rommá a vadászgépet Csehországban (444.hu)
Ezt írja az Index. Ezek szerint egy dandártábornok írta nullára a tízmilliárdos gépet.
jún. 24
15:56
Putyin meghosszabbította a nyugati élelmiszerek embargóját (444.hu)
Lesz még dolga Budai Gyulának, az “Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosnak”. Az orosz elnök ugyanis még egy évvel meghosszabbította a nyugati élelmiszerek oroszországi importjára elrendelt korlátozásokat. Ez az a korlátozás, amivel Vlagyimit Putyin válaszolt az Ukrajna … Folytatás
jún. 24
16:03
Elárulta titkát! Nem hiszed el, mitől van szerencséje Rosbergnek (Blikk)
Spielberg — Karkötője erejében bízik Nico Rosberg (29).
jún. 24
16:05
Luxusautókkal gazdagodtak a honatyák (Blikk)
Budapest – A képviselők húzták tavaly a magyar autópiacot! Minden negyedik honatya ugyanis új vagy használt autót vásárolt 2014-ben – derült ki a képviselői vagyonnyilatkozatok átolvasása után.
jún. 24
16:27
Mondják meg a magyarok, hogy mit akarnak. Pénzt? Embert? (444.hu)
"Küldünk határőröket, adunk pénzt, csak mondják már el, hogy mi van" - értetlenkedett a bizottság menekültügyi munkatársa, amikor a magyar helyzetről kérdeztük. Brüsszelben még mindig nem értik, hogy Budapesten miről döntöttek.
jún. 24
16:29
Orbán Viktor továbbra sem árulja el, hogyan jutott el a BL-döntőre és szerzett VIP-jegyet a fiának (444.hu)
Semjén Zsolt védte meg a főnökét.
jún. 24
16:31
A Lexus megcsinálta a Vissza a jövőbe 2 nagy ígéretét, a lebegő gördeszkát (444.hu)
Önbeteljesítő jóslat lett a filmből. Igaz, a technológia még nem pont ugyanaz.
jún. 24
16:33
Negyven évig élt Ausztráliában a halottnak hitt amerikai drogcsempész (444.hu)
Raymond Grady Stansel Jr.-nak 1975-ben veszett nyoma. Idén májusban hunyt el.
jún. 24
16:39
Láttad már élőben, hogy születik a kisteve? - Fotók! (Blikk)
Nyíregyháza - A látogatók is végignézhették a tevecsikó világra jöttét.
jún. 24
16:57
Őrület! Száguldás közben öltözött át a buszsofőr! (Blikk)
Binh Dinh – Többször is elengedte a távolsági busz kormányát az a vietnami buszsofőr, aki egy éjszakai távolsági járaton hajtotta végre a veszélyes öltözködést.
jún. 24
17:00
Romániában jövőre 19 százalék lesz az áfa a mostani 24 helyett (444.hu)
Nálunk 27 %. Románia az IMF-fel szemben is átviszi az adócsökkentést.
jún. 24
17:02
Sokkal nagyobb veszélyt jelentenek az USA-ra a saját őrültjei, mint a dzsihádisták (444.hu)
Míg mindenki a dzsihádistáktól félt a legjobban, addig 2001 óta kétszer annyi merényletet követtek el szélsőjobboldali terroristák, mint az iszlamisták.
jún. 24
17:15
35 milliót fizetett Mad Max kocsijáért a fegyvermérnök (Blikk)
Chicago – Dale Walter (50) 125 ezer dollárt, azaz 35 millió forintért szerezte meg a Mad Max-filmek legendás izomautóját, a 8-hengeres, 450 lóerős Ford Interceptort.
jún. 24
17:17
Havi 500 millió asszonytartást fizet Berlusconi nejének (Blikk)
Milánó – Élete végéig luxusban élhet Silvio Berlusconi exneje, Veronica Lario, mivel az olasz havi 1,6 millió euró (500 millió forint) asszonytartást ítélt meg neki a bíróság.
jún. 24
17:33
Lázár dohányosa laptulajdonos lett (Blikk)
Budapest – A Napi Gazdaság 49 százalékát vásárolta meg Sánta János, a Continental Dohányipari Csoport elnöke, a trafiktörvény egyik legnagyobb nyertese – írta meg a valasz.hu.
jún. 24
17:33
Vigyázat, ökológiai katasztrófa lehet a vécén lehúzott aranyhalból (444.hu)
Észak-Kanada jeges vizeiben is túlélnek az invazív házikedvencek, akik jellemzően a vécélefolyón keresztül egyesülnek újra a természettel.
jún. 24
17:35
A természetes és szép szempillák titka (Blikk)
A következő módszerek segítségével vastagabbak és hosszabbak lehetnek a pilláink
jún. 24
17:35
Steven Seagal azt állítja a kamu orosz harcművészeti bemutatójáról, hogy nem volt kamu (444.hu)
De persze nyilvánvalóan rohadt nagy kamu volt, amikor nagyon lazán, és még annál is lassabban lenyomott két embert.

Keresés