Glasgow — Felesége, Camilla hercegnő (67) kedvenc kutyájával, egy Jack Russell terrierrel játszott önfeledten skóciai látogatásukon Károly herceg (66), miután jóféle italokkal kínálták.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány plusz forrásokat biztosít az Államreform Központnak és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek: az előbbi létrehozására 150 millió forintot, az utóbbi idei működésére 500 milliót szánnak. (MTI)
A hibbant a Charleston-i tömeggyilkos miatt több cég, köztük az Ebay, az amazon és a Walmart sem árulja többet a déliek zászlaját, vagy az ilyen mintát használó tárgyakat. Beállt a sorba az Apple is, de nem is akárhogy: nem csak az … Folytatás
Az igazságügyi miniszter a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségének tagjaival és Kárpátalja megye vezetőivel folytatott megbeszéléseket.
Az összesen 2,7 milliárd forintos projekt jelképes alapkőletétellel vette kezdetét egy ódon belvárosi épület átalakítása, ahol a jövőben látogatóközpont működik majd.
Kétszázan, köztük helyi fideszes politikusok vonultak a debreceni menekülttáborhoz. Keresztesy Gergő főszervező szerint elfogadhatatlan, hogy mindenféle papír nélkül kószálhatnak a városban a menekültek. Szerinte a tábort be kéne zárni. Papp Viktor fideszes önkormányzati képviselő szerint zárttá kéne tenni a tábort. … Folytatás
A Syma csarnokban megrendezett EB negyeddöntő előtt a szerb szurkolók egy csoportja rátámadt a VIP-részen lévő török drukkerekre. Köztük voltak a török követség munkatársai, és cégek vezetői is. A rendezők szerint nem volt incidens, de egy török szurkoló a Népszabadságnak … Folytatás
Elly Jackson énekesnő a szállodai szobájában hozott össze egy fejsérülést. Orvosi utasításra a margitszigeti koncertet lemondta az együttes. A BpEssentials szervezői kompenzálják a jegytulajdonosokat.
Nem tudta kezelni a kapcsolókat, egy forgalmas út melletti óriáskivetítőre irányította a felnőttfilmet, amit a járókelők és a rendőrség változó lelkesedéssel fogadott.
Több mint 210 millió forintos beruházással újították fel a szombathelyi Markusovszky-kórház központi sterilizálóját, amelyet csütörtökön adtak át az egészségügyi intézményben.
Az év végéig elkészül a több mint 33 milliárd forintból, uniós támogatással épülő beregi árapasztó tározó a Tiszán. Az építmény jelentősen csökkenti majd az árvizek veszélyét.
A brit milliomos Ian Stuart Argus 11 napot töltött el a Csendes-óceánon létrejött friss vulkáni szigeten, Hunga Tongán. És lehet, hogy egyben ő lesz az utolsó is, mert a geológusok szerint jó esély van arra, hogy a sziget hamarosan eltűnjön a … Folytatás
A nagy mennyiségű csapadék, és a hegyről lezúduló megáradt patakok miatt a város egy része vízben áll. Több ezer turista ragadt a városban az időjárás miatt.
Levélben kaptak meghívót a szervező Szivárvány Misszió Alapítványtól. A huszadik budapesti pride megnyitója július harmadikán lesz, a felvonulás tizenegyedikén.