Budapest — Egy évvel Bajor Imre (†57) halála után újra műsorra tűzi a Budapesti Operettszínház a Mágnás Miska című darabot, amelynek címszerepe az agydagantban elhunyt színész egyik utolsó munkája volt.
Brüsszel – Emlékszem, mennyit hülyéskedtünk Horn Gyulával. Rengeteg Unicumot kaptam tőle egykoron – így anekdotázott az Európai Bizottság elnöke, a mindig bohém, Jean-Claude Juncker az egykori magyar miniszterelnök szobrának avatásán, az Európai Parlamentben.
Az OECD globális felmérése szerint ott, ahol gyakrabban használnak számítógépeket, nagyobb valószínűséggel romlanak a diákok eredményei. Vagy tévúton jár a fejlett világ összes oktatási rendszere, vagy a mérés rossz.
Az intézkedés éjféltől él, főleg az ingázóknak lesz ez kellemetlen, akik naponta járnak Magyarországról Ausztriába dolgozni. Nem tudni meddig lesz érvényben.
Erre mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő, hogy “Mindenkiről igyekszünk gondoskodni, a gyermekek a jelenlegi helyzetben is különleges elbánásban részesülnek” A gyerekek közül 8600-an egyedül érkeztek.
John Tory torontói polgármester levélben közölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, hogy a város nem indul a 2024-es nyári játékok rendezéséért. A város vezetői úgy érezték, hogy túl drága lenne az indulás, és a helyi üzleti szféra sem lelkesedett a rendezésért. … Folytatás
Budapest — Az MTVA műsorvezetője novemberben ad életet gyermekének, akinek a nemét csak a szüléskor szeretné megtudni. Csilla babaápolási tanfolyammal készül az anyaságra.
Monor – A hétfő esti edzés után döbbenten álltak az NB III-as Monori SE labdarúgói az öltözőben, amelyet valaki kifosztott. Erről a monoriak Facebook-oldala számolt be.
Los Angeles – Megégett a Soundgardenes Chris Cornell nyaka egy videoklip felvételen, miután a felvételhez túl erős vegyi anyagot használtak. A rocker azért került bajba, mert nem akarta, hogy a veszélyes, akasztós jelenetet kaszkadőr csinálja helyette.
A középdöntős közönségszavazás már lezárult, most a zsűri válogat. A végén 9 produkcióra lehet majd megint szavazni, azok között dől el, hogy ki nyeri a 2015-ös Ki Mit Tube-ot. A zsűri döntéseit itt lehet követni. Jammal például már biztosan ott … Folytatás
12 országban, köztük Magyarországon találtak hibákat az uniós közbeszerzések körül az Európai Számvevőszék emberei. Azt javasolják az Európai Bizottságnak, hogy állítson le bizonyos kifizetéseket az érintett országoknak, amíg nem alakítják át a pénzköltések rendszerét. A feketelistán rajtunk kívül Bulgária, Csehország, Görögország, … Folytatás
Budapest — Olvasó-riporterünk, K. Gábor kedden egy budai játszótéren fotózta le a színésznőt a gyermekeivel.– Nagyon helyesek voltak, azonnal felismertem Vikit, aki önfeledten játszott a kicsikkel.
Azt hiszem, minden kortársam, sőt a fél generációval idősebbek is ugyanabban a cipőben járnak: életük meghatározhatatlanul és bizonytalanul hosszú szakaszában minimálbért kerestek, legalábbis papíron, a többi meg ki tudja, milyen borítékokban és milyen rendszerességgel érkezett.
Ezt Simonetta Sommaruga svájci elnök jelentette be. Azt mondta csak a terhek megosztása működhet egy ilyen gyorsan változó helyzetben, és hogy minden államnak a Dublini-egyezményhez kell igazodnia, ahogy ezt a svájciak is teszik. Mondjuk valószínűleg ezt úgy kicsit könnyebb mondani, hogy … Folytatás
Budapest – Az Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága a szombati Újpest–Ferencváros derbin történt rendbontások miatt 2 millió forintos büntetésre és szektorbezárásra kötelezte a házigazda lilákat. A Fradi csak a töredékét kapta.
A korábban szomorú fehérgyarmati 17 éves rapperlány átesett a ló túloldalára: "Hírnév, csillogás, ez itt mind az enyém. Százhuszonhármán lettek szerelmesek belém."
Madrid – Hónapokig tartó kutatás után holtan találták meg azt az amerikai nőt, aki még áprilisban tűnt el észak-spanyolországi zarándok útján - írja az MTI.
A Berki-család együtt töltötte a hétvégét, vagy legalábbis egy részét; Krisztián Natival és Pamelával érkezett a csobánkai lovardába. Ezt a helyet mindenképpen látnod kell!
Az Index a szerb Blic-re hivatkozva azt írja, hogy Röszke helyett a horvát-szerb határra, buszokkal Sidbe szállítják Presevoból a menekültek a szerbek.
Bukarest – Újabb frontot nyitott a magyar kormány, nyugat (Ausztria, Németország stb) után keletre is! Miután Szijjártó Péter külügyminiszter kedden lehazugozta a román miniszterelnököt, Victor Ponta azonnal és minden eddiginél keményebben visszaszólt.
A rendőrök is arra buzdítják a szerb oldalon dolgozó önkénteseket, hogy ha kisgyerekes családot látnak a kerítés mentén, akkor irányítsák őket a magyar tranzitzóna felé.
A román kormányfő most ott tart, hogy Magyarország legmagasabb rangú vezetőinek megnyilvánulásai "az Európai Unió értékeinek és kultúrájának a szégyenei". Az egész ott kezdődött, hogy kerítést építenénk a román határon is.
0-1-ről fordítottak az olaszok 2-1-re. Ennek a csoportnak a másik meccsén a Sevilla 3-0-ra verte a Mönchengaldbachot. Kikapott a Manchester United is, Eindhovenben 2-1-re. A Real Madrid 4-0-ra nyert a Sahtar ellen (Ronaldo mesterhármast szerzett, két gólja 11-esből volt, egy … Folytatás
A szerb közszolgálati tévé szerint presevói befogadóközpont előtt további egy tucat autóbusz vár arra, hogy elindulhasson. Az út 500 kilométer, az este 9-kor indult első néhány busz hajnalban, 3-4 körül érhet célba. A szerb miniszterelnök arról beszélt, hogy ideiglenes befogadó központokat … Folytatás
Az új időszámítás első napján lezárták az M5-öst, elküldték a sajtót a határtól, és megismerhettük a konténereket, amik most Európa kapuját jelentik. Ismét jelentkezik a 444 videó a határról.