Az egy dolog, hogy a külügyminiszter nagyjából az összes környező ország vezetőjét lehazugozta az utóbbi hetekben, de vannak fontosabb területek, ahol szorosabbra lehet fűzni a nemzetközi együttműködés szálait. Például ülést tartott a Magyar-Fehérorosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság, ahol a magyar-fehérorosz kapcsolatokról … Folytatás
Budapest - Rövidre vágatta és platinaszőkére festette a haját Liptai Claudia. A műsorvezető imádja új frizuráját, ám lányának nem igazán tetszik a változás. Claudia elárulta: 16 éves korában volt utoljára rövid haja.
Berlin – Könyörög Európának Rania jordániai királynő (45), hogy fogadjanak be még több szíriai menekültet, mert szerinte ha nem teszik, a nyugati országoknak sokkal erősebb szélsőséges reakciókkal kell szembenézniük a jövőben.
Budapest - Most már teljesen biztos, hogy kibékült Galla Miklós és Laár András. Galla még egy jó hangulatú közös fotót is kiposztolt közösségi oldalára, amit az Index vett észre.
Zürich — Az már talán nem is számít szenzációnak, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb vezetője ellen nyomoznak, az mégis megdöbbentő, hogy ezúttal Jerome Valcke (54), a szervezet főtitkára került kínos helyzetbe.
Magyarország — Hazánkból is jól látható, különös égi jelenség szemtanúi lehetünk szeptember 28-án. Több mint harminc év után most ismét szuperhold és teljes holdfogyatkozás lesz az égen.
Vacsorára vendégül látni a barátainkat klassz dolog, vagy mégsem? Van, akit örömmel tölt el, hogy megcsillogtathatja tudását, mások tanácstalanul tipródnak ilyenkor a konyhában, mert nem tudják, mit is készítsenek.
Budapest — Összetörte magát az Éjjel-Nappal Budapest sztárja. Dávid (28) szerelmese a sportoknak, hosszú éveken keresztül minden évben síelt, egészen addig, amíg egy szerencsétlen esés következtében meg nem repedt a bordája.
Budapest - Aki a határt megtámadja, terrorcselekményt követ el - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Budapest — Nagy pénz, nagy foci, kis pénz, kis foci – hangzik Puskás Ferenc (†79) örök érvényű mondata. S hogy az Aranycsapat egykori legendás játékosának szavai mennyire igazak, azt a mai piaci helyzet is világosan megmutatja.
Budapest — Amióta kilépett az RTL Klub napi sorozatából, Ázsiában él a barátnőjével; mindketten modellkedésből tartják fenn magukat. A nyár folyamán azonban hazalátogattak, így Aradi Balázs (22) néhány epizód erejéig ismét forgatott.
Hegyeshalom — Ritkán látni mostanában Oláh Ibolyát (37), a Megasztárban megismert énekesnő igencsak eltűnt a szem elől. Most egy olvasó-riporterünk, G. Péter futott össze vele, amint Ausztriába utazott.
Abszolút telt ház várható a Republic szombati, 25 éves jubileumi születésnapi koncertjén a Budapest Parkban. A zenekar ingyenessé tette, ám előzetes regisztrációhoz kötötte a belépést az eseményre. Mivel sokan csak későn eszméltek, már illegálisan is árulják Boros Csabáék koncertjére a belépőjegyeket.
Barcelona – A brazil futballista összehaverkodott a Csillagok Háborúja-sorozat legújabb részének egyik főszereplőjével, s közösen bohóckodtak a világhálón.
Budapest — Bekérte az elmúlt két év pénzügyi dokumentációját a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetétől (VDSZSZ) az ügyészség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Budapest — Világsztárok, mégis roppant szerények és közvetlenek. A HHHH című filmet hazánkban forgató Rosamund Pike (36) és Hollywood legújabb üdvöskéje, Mia Wasikowska (25) egészen elképesztően lazán és barátságosan viselkedett mindenkivel, aki felismerte őket a minap az egyik Liszt Ferenc téri étteremben.
Budapest — Bejött az évekkel ezelőtti váltás Fábry Sándornak (61). A showman vállalkozásai ugyanis döbbenetes pénzeket hoznak, amióta a köztévéhez igazolt.
Nem könnyű egy kamasszal, ezt belátom. Közülük rengetegen bicskanyitogatóan nagyképűek, játsszák a felnőttet, okoskodnak, azt gondolva, hogy már mindent tudnak a világról – s csak később jönnek rá, hogy mennyire nem –, durva a stílusuk, mint a smirgli, és egyébként is bosszantóak.
BUDAPEST - Több mint 2 millió forint értékű ismeretlen helyen gyártott, hamisított Durex márkajelzésű gumióvszert és egyéb termékeket találtak a pénzügyőrök Budapesten egy bevásárlóközpont raktárában.
Ahhoz, hogy elkerüljük a megfázás kellemetlen tüneteit, itt az ideje, hogy megerősítsük a védekezőképességünket a kórokozók ellen. Éppen ezért nap mint nap fogyasszunk megfelelő mennyiségű vitamint, ásványi anyagot, valamint nyomelemet.
MAGYARORSZÁG - Szeptember 19-e van, már 18 napja ősz van tulajdonképpen, de csak papíron. A hónap elején egy hetet leszámítva a hőmérsékletek a meleg nyarat idézték, de most ennek vége: hétvégétől egy alacsony nyomású légköri képződmény hoz egyre többfelé jelentős csapadékot és lehűlést.
Manchester — Nemcsak a pályán, a magánéletben is igyekeznek a sztárfocisták. Habár az átlagnál kevesebb időt tölthetnek gyermekükkel, igyekeznek mindent megadni nekik, ezt a közösségi oldalaikon is látni.
MAGYARORSZÁG - A szerb-magyar határra épített kerítést a megkérdezettek túlnyomó többsége, 78 százaléka, alkalmatlannak gondolja arra, hogy megállítsa a menekültek áramlását - míg csupán 17 százalék gondolja azt, hogy az épített akadály sikeres lesz ebben. A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, szeptember 10 és 14 között készített reprezentatív közvéleménykutatást menekültügyi…
London — „A szerelmemhez tartozom, és a szerelmem hozzám tartozik” – évekig díszítette ez a héberül írt felirat Victoria Beckham (41) nyakát. A szerelmi vallomást azonban nemrég az énekesnő megpróbálta eltüntetni, a legfrissebb róla készült képeken még látszanak a lézeres eljárás nyomai.