Lajosmizse - A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított emberölés kísérleének megalapozott gyanúja miatt a lajosmizsei T. József (31) ellen.
Soltész Miklós államtitkár hangsúlyozta: hazugak és hamisak azok az állítások amelyek szerint a rendőrség nem tisztességgel, becsülettel és felkészülten végzik a munkájukat.
Csütörtök éjszaka hackertámadás érte a Nemzeti 1 Televízió oldalát és szervereit, mely törökországi IP címről történt és melyet a tunéziai iszlamista hackercsoport a Fallaga Team vállalt magára - írta közleményében a netes tévécsatorna.
A rendőrség annyit közölt, hogy a 31 éves lajosmizsei T. József csütörtökön 8:15 körül az otthonukban egy konyhakéssel többször hason szúrta az 1 éves kislányát. A gyerek életveszélyes sérüléseket szenvedett. A férfi előzetesbe került.
Árulta el Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek. A rendőröket a Készenléti Rendőrség Határrendészeti Igazgatóságának állományába nevezik ki, és a Hősök terén ünnepélyes keretek között teszik le az esküjüket hétfőn. Orbán Viktor beszédet is fog mondani, és vélhetően a menekültügyről … Folytatás
Hiába imádja új műsorát Lilu, úgy tűnik, nem fűtötte annyira a munka iránti szenvedély, hogy a szélfútta Miskén ne fázzon. Mellbimbói önálló életre keltek.
A 4G-lefedettség a fővárosban elérte a 99 százalékot, s már minden nagyobb városban és a Balaton környéken is elérhető gyors mobilinternetes szolgáltatás.
Csütörtök éjszaka hackertámadás érte a Nemzeti 1 Televízió oldalát és szervereit, mely törökországi IP címről történt és melyet a tunéziai iszlamista hackercsoport a Fallaga Team vállalt magára - írta közleményében a netes tévécsatorna.
Több mint két évvel ezelőtt egy májusi napon kellett gyerekeiknek elmesélni: hegymászó édesapjuk soha többé nem tér vissza közéjük. Sterczer Hilda azóta egyedül él, akárcsak Rózsa György vagy az elvált Náray Erika és Petrus Márta.
„A helyzet robbanásveszélyes, és inkább órákon, mint napokon belül kell megoldani. Még több áldozatra, és talán erőszakra is számítani kell, ha Európa nem cselekszik azonnal. A csöndes diplomácia ebben a helyzetben nyilvánvalóan nem elegendő” – közölték.
Sigmar Gabriel alkancellár mondta azt, hogy Magyarország a genfi egyezmény részese, ennek ellenére méltatlan körülményeket teremt a menekülteknek. Szijjártó ezt visszautasította.
Magyarország — 1,2 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Immunotic Kft.-t, mert a hasonló nevű készülékekről azt állították, hogy lefogyasztja az embereket.
Az Európai Bíróság döntése alapján a fix munkavégzési hely nélkül dolgozók munkaidejébe az első ügyfélhez vezető és az utolsótól hazáig tartó út is beleszámít. A szakszervezetek örülnek, a munkaadók kiakadtak.
Gyógyhatásúnak állította be portékáit egy IMMUNOTIC Kft. nevű vállalkozás, mindezt bármilyen tudományos bizonyíték bemutatása nélkül. A Gazdasági Versenyhivatal meg is írta az 1,2 millió forintos bírságról szóló csekket.
Barcelona – Spanyol és argentin lapértesülések szerint megszületett a négyszeres aranylabdás futballista második gyermeke: párja, Antonella Roccuzzo a héten adott életet kisfiuknak.
Magyar szakemberek is részt vesznek a thaiföldi országos vízgazdálkodási rendszer kiépítésében. Az utóbbi időben több ország is érdeklődött már a hazai technológiák és megoldások iránt.
A MasterCard vásárlói magatartást vizsgáló kutatása kiderítette: az emberek egyre több információt gyűjtenek vásárlásaik előtt, nagyra értékelik a törődést, és bár egyre kevesebb boltba járnak, azokhoz inkább hűségesek maradnak.
A kis- és középvállalati szektor termelékenységének javítását kell a következő évek, évtizedek gazdaságstratégiájának középpontjába állítani - mondta el Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatója.
Tovább zsugorodott, 37 százalékra csökkent Hillary Clinton elnökjelölt-aspiráns és volt amerikai külügyminiszter országos támogatottsága a demokrata szavazók között.
A liberális politikusok azt tartják aggályosnak, hogy az új jogszabályok bűntetté nyilvánítják és börtönnel fenyegetik a határsértést, és a rendőrség bármilyen magántulajdonú ingatlant átkutathat az igazságszolgáltatás felhatalmazása nélkül.
A bevándorlók néhány jól behatárolható helyen fordulnak elő, a frekventált látnivalók ezektől távol esnek – mondta a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Horst Seehofernek keményen ellenzi Angela Merkel menkültpolitikáját. Most a magyar miniszterelnököt használná fel arra, hogy provokálhassa a kancellárt.
Varsó — Megérte Nikolics Nemanjának (27) Lengyelországba szerződni. A magyar válogatott csatár remek formában játszik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Legia Warszawában, és a teljesítményét honorálják, ő keres a legjobban a ligában.