Bár a tudósok véleménye megoszlik arról, hogy az emberré válás az agytérfogat növekedésével, a kéz kialakulásával, esetleg a két lábra állással kezdődött, megrögzött drukkerek szerint az egyedfejlődés akkor dőlt el, amikor kiderült, hogy valaki Fradi-, avagy Újpest-hívőnek született.
New York - Már tizennégy éve, hogy az al-Kaida megtámadta Amerikát és két repülőgép csapódott a World Trade Centerbe, az ikertornyok pedig hatalmas pusztítást végezve leomlottak.
A The Washington Post szerint egy biztonsági őr egy embert sebesített meg az állomáson lévő egyik gyorsétterem közelében. A washingtoni rendőrség azt mondja, egy ember szúrástól, egy másik pedig lövéstől sebesült meg. A CNN szerint egy családi viszály torkollott erőszakba. A kongresszus épületének … Folytatás
Hogy Kína világhatalom a koppintásban is, azt eddig is tudtuk. De az, hogy egy nemzetközi márka komplett üzletének illegális és megtévesztő másolatát hozzák létre, az már tényleg egészen szürreális. Márpedig ezt tették az egyik ismert német vegyiáru- és illatszer-kereskedelmi céggel.
Az európai gazdasági növekedés beindítása, a gazdaságpolitikai együttműködés elmélyítése, valamint adózási kérdések szerepeltek az uniós országok pénzügyminisztereinek (Ecofin) informális ülésén pénteken Luxemburgban.
Nyíregyháza — Nem sokkal azután, hogy megírtuk, őrizetbe vették Szepessy Zsoltot, Monok korábbi polgármesterét, már előzetes letartóztatásba is helyezték.
Betörtek korunk első számú playboyának Los Angeles-i otthonába, amíg ő New Yorkban nők, pénzes kötegek és fegyverek társaságában tengette visszafogottnak jóindulattal sem nevezhető napjait.
Hungarian President Janos Ader sent a letter to United States President Barack Obama on Friday to "express my deepest sympathy over the tragic events" of 9/11 "on behalf of the people of Hungary".
Magyarország — Trancsírozni már tudtak, vadászni azonban még nem. A gyümölcsökből egyre kevesebb maradt, együtt kellett működni a dögszerzésben, később pedig a zsákmány elejtésében – a magyar tudós szerint ezért kezdhettek beszélni az ősemberek.
A migránsokat rugdosó, nemzeti érzelmű operatőr a tunéziai hekkereknél is kiverte a biztosítékot. Már megtámadták a László Petrát korábban foglalkoztató N1 tévé weboldalát is. Most ugyanez az üzenet jelent meg egy budapesti cukrászda, a Sugar Shop weboldalán is. A hekkerek … Folytatás
A rendőrség szerint 1,4 millió ember vonult utcára zászlókkal és transzparensekkel Katalónia függetlenségért Barcelonában pénteken, a katalán nemzeti ünnepen, amely ezúttal egybeesik a szeptember 27-i választások előtti kampány kezdetével.
Szíriaiak további milliói válhatnak menekültté és indulhatnak útnak Európába, ha nem sikerült lezárni a közel-keleti országban négy és fél éve tomboló polgárháborút.
Faymann szerint Orbán politikája eltaszítja a menekülteket, és ennek semmi köze az emberiességhez. Ausztria nagyszabású integráló programot indít a migránsoknak, ellátást és munkahelyet adnak majd.
Az új dalban rémálomba illő gyerekkoráról, és családjáról mesél a fiatal MC. A tartalomból: ágybavizelés, családon belüli erőszak, fojtogatás, szíjjal verés, idegösszeomlás, betörés, lopás, zárt osztály, pedofília.
Pablo Escobar fia próbálja feldolgozni, hogy apja az egyik legnagyobb közellenségként vonult a történelembe. Ő egy kicsit másként látta a dolgokat, nemrég könyvet írt arról, hogy milyen volt felnőni a világ leghíresebb bűnözőjének gyerekeként. Az apjáról készült sorozatot viszont nam tartja hitelesnek.
Az utasok szerint Abdullah Kurdi vezette azt a csónakot, amiben török embercsempészek migránsokat juttattak volna át Görögországba, de a nagy hullámok miatt felborult, több ember halálát okozva ezzel.
Siri az Apple intelligens személyi asszisztense, az iPhone-okon megtalálható. Kérdezni lehet tőle dolgokat, ő meg válaszol. Na, egy ilyen kapcsolódott be Obama szóvivőjének sajtótájékoztatójába. Egy újságíró épp azt akarta megtudni, hogy mérges-e Obama, amiért nem tudott meggyőzni egy republikánust sem, hogy … Folytatás
Volt egy tiszteletbeli francia konzul, aki a törökországi Bodrumban üzemeltet egy hajókat és vitorláskellékeket kínáló üzletet. Laurent Fabius francia külügyminiszter viszont pénteken visszavonta a nő tiszteletbeli konzuli címét, mert kiderült, hogy migránsoknak is ad el hajókat, hogy azok illegálisan Görögországba jussanak. … Folytatás
Búcsúzóul itt a Slayer új klipje. Danny Trejo van benne meg egy börtönlázadás. Egyébként semmi különös. Mióta Jeff Hanneman, az előző gitáros 2013-ben meghalt, ez lesz az első Slayer-lemez. Így öregecskén metálozni persze azért kicsit már bohókás. Én is már 27 … Folytatás
Budapest — Tovább tartanak a találgatások Harangozó Teri (†72) halálával kapcsolatban, Poór Péter azonban egyértelműen az orvosokat hibáztatja kolléganője elvesztéséért. Ezt azonban kikérik maguknak az egészségügyisek.
Miskolc — Nem keresik tovább azt a késes támadót, aki úgy akart végezni egy napozó nővel, mint az egyik leghíresebb amerikai sorozatgyilkos, a Zodiákus.
Nógrádi György szerint ellentmondásosak a német nyilatkozatok. A biztonságpolitikai szakértő azt mondja, az osztrákok is lassan a bevándorlók befogadása ellen teszik le a voksukat.
Időszakaszosan van nyitva a határ Hegyeshalomnál, több százan várják a buszok indulását Röszkénél, ezrek a vonatokét a Keleti pályaudvaron. Budapesti taxisokkal szövetkeznek az embercsempészek.