2016. október 14. péntek

okt. 14
0:09
Ennyit a versenyképességi bajokról: jön a versenyképességi tanács (444.hu)
A kormány sikerpropagandájával ellentétben nem túl jók az adatok, de nem kell parázni: a Magyar Közlönyben megjelent a kormányhatározat, ami utasítja Varga Mihályt, hogy a hónap végéig hívja életre a versenyképességi tanácsot. A feladata az lenne, hogy véleményezése a releváns kezdeményezéseket és javaslatokat tegyen a gazdasági versenyképességet javító kormányzati beavatkozásokra. (Portfolio)
okt. 14
0:13
„Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz” (Márai Sándor) (444.hu)
Ezzel a csodás, Mészáros Lőrinc szájába adott Lázár János-idézettel zárom a napot. (Bónusz Márai-bölcsességgel.)
okt. 14
3:15
Hajdú milliókra perli Friderikuszt (Blikk)
Budapest — Kitört a háborúskodás Fridrikusz Sándor és Hajdú Péter között. Fridi az Index interjújában beszélt arról, hogy mennyire felháborodott, amikor a sajtóban olvasta, hogy ő a Napló című műsorban folytatja, s e hír mögött Hajdút sejtette. Most azonban Hajdú támad, egy másik témával vág vissza. Az Összezárva Friderikusszal kapcsán követel 3,8 millió forintot Friditől.
okt. 14
3:33
Hiába utazott vissza Magyarországra, hogy megkeresse, öt éve nem találja kislányát és anyját az aggódó férfi (Blikk)
Mezőtúr — Szomorúan, de eltökélten érkezett Magyarországra az évek óta a gyerme­kéért harcoló olasz apa, Andrea Tonello (45). Öt éve, hogy nem ölelhette magához kislányát, Chantalt (5).
okt. 14
3:37
Méregdrága gyűrűt kapott Pamela Berkitől - Fotó (Blikk)
Budapest — Egy több millió forintos gyűrűvel jegyezte el szerelmét Berki Krisztián (36). A FEM3 Café műsorvezetője semmit nem bízott a véletlenre, egyedileg terveztette meg az ékszert, amelynek közepén egy hatalmas fekete gyémánt díszeleg.
okt. 14
3:51
A zsaruk horgászok közt vadásznak a Teréz körúti robbantóra (Blikk)
Budapest — Majdnem elérte az ezret az állampolgári bejelentések száma a Teréz körúti robbantással összefüggésben. A Központi Nyomozó Főügyészség legfrissebb adatai szerint 873-an jelentkeztek mondván: megbízható információval rendelkeznek az elkövető személyazonosságával kapcsolatban.
okt. 14
4:09
Kiszorulnak a válogatottból az NB I-es focisták (Blikk)
Budapest — Alig maradt NB I-es játékos a labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában. Az együttes legutóbbi két tétmérkőzésén három olyan futballista lépett pályára, aki a hazai bajnokságban szerepel.
okt. 14
6:12
Közvélemény-kutatáson bukhatjuk az olimpiát (444.hu)
Ha a kormány nem is, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság valamikor a jövő év elején megkérdezi a magyarokat, hogy akarnak-e egyáltalán olimpiát. Ha nem lesznek többségben a támogatók, ugrik a Budapest 2024.
okt. 14
6:14
Bécsbe megy tiltakozni a Népszabadság (444.hu)
Tiltakozó akciót és nemzetközi sajtótájékoztatót is tartanak péntek délelőtt.
okt. 14
6:45
Trump: "Ha nem győzünk, a kampányom volt a világ legnagyobb pénzkidobása" (444.hu)
Már mártírként beszél magáról, aki élhette volna a szép, egyszerű életét, ehelyett az ország megmentését választotta.
okt. 14
6:47
A kolumbiai elnök és a FARC meghosszabbították a tűzszünetet (444.hu)
Az év végéig, de remélik, hogy hamarabb sikerül megállapodni. A béketárgyalás eddigi eredményeit népszavazáson utasították el.
okt. 14
7:06
Szexi fehérneműben vitte ki a szemetet a híres tévésztár - Galéria (Blikk)
Laura Alicia Summers a híres amerikai televíziós műsor, a The Ex On The Beach sztárja, akiről születésénél képtelenek voltak eldönteni, fiú-e vagy lány.
okt. 14
7:08
Így cirkuszolnak a villalakók - Fotók (Blikk)
Tekintsen be velünk a Való Világ cirkuszának kulisszái mögé, nézze meg, hogyan készülnek az állatidomárok, az artisták, a légtornászok és a bohócok a nagy előadásra!
okt. 14
7:10
6 hetes csecsemő vesztette életét miután nyolc emeletet zuhant egy liftaknában (Blikk)
Egy édesanya babakocsiban lévő hathetes gyermekével együtt zuhant le a 23. emeletről egy liftaknában.
okt. 14
7:15
A Google új funkcióval próbál kezdeni valamit a kamuhírekkel (444.hu)
Fact-checkinget vezet be a Google a News szolgáltatásban, egyelőre brit és amerikai felhasználók számára. Az újítás lényege, hogy a news.google.com-on a népszerű témák mellett rendszeresen megjelenik majd "Fact Check" címke mellett, hogy az adott témában valójában mik a tények.
okt. 14
7:24
Amíg ön aludt, nézze meg mit csinált Hosszú Katinka - Fotó (Blikk)
Budapest - Átlagember számára elképzelhetetlen dolgot művelt a háromszoros olimpiai bajnok úszónk, Hosszú Katinka (27).
okt. 14
7:26
Külföldi magyar lehet a Teréz körúti robbantó (Blikk)
Külföldről érkezhetett a Teréz körúti robbantó, majd dolga végeztével elhagyhatta az országot. Ezt gyanítja a rendőrség több okból.
okt. 14
7:28
Apja fegyverével lőtte fejbe magát a 3 éves kisfiú (Blikk)
Véletlenül agyonlőtte magát egy hároméves fiú csütörtökön Chicagóban.
okt. 14
7:30
Rossz hír a dízeleseknek: megint drágább lett a gázolaj (Blikk)
Emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott.
okt. 14
7:42
Dundika elárulta, hogy milyen apának tartja Majkát (Blikk)
Majka már kétszeres édesapa, aki annak ellenére, hogy a gyereknevelésben már gyakorlott, még mindig sokat aggódik csemetéiért.
okt. 14
7:44
Dagad a filmes botrány! Kálomista perelni akar, ötszázan tiltakoznak (Blikk)
Dagad a botrány Kálomista Gábor és a Kút című film kapcsán. A producer tagadja, hogy bármiféle tisztogatóakciót kezdeményezett volna a film készítői ellen, és azt ígéri, perre megy, mert engedélye nélkül használták fel a képmását. Közben már ötszáznál is többen titlakoznak nyílt levélben amiatt, hogy Kálomista a produkció megjelenése után vágatott ki egy jelenetet.
okt. 14
7:46
Törőcsik Mari már elrendezte saját temetését (Blikk)
Törőcsik Mari jól érzi magát a bőrében, de ennek ellenére nem titkolja, hogy felkészült a halálra is.
okt. 14
7:48
Fénykorát idézően zsezseg a tévés világ a Friderikusz-interjú után (444.hu)
Hajdú perel! Havas Henrik hányingert kapott! És mindehhez elég volt elolvasniuk egy interjút.
okt. 14
8:00
Dagad a filmes botrány! Kálomista perelni akar, ötszázan tiltakoznak (Blikk)
Dagad a botrány Kálomista Gábor és a Kút című film kapcsán.
okt. 14
8:02
Levetkőzött a bombázó a futballbravúr után - Fotó (Blikk)
Cordoba - Megadta az ünnmeplés módját a paraguayi labdarúgó-válogatott sikerének alkalmából a szexi modell, Vivi Figueredo. Bravúros 1-0-ás diadalt aratott a paraguayi nemzeti csapat az argentinok elleni idegenbeli vb-selejtezőn, s ez éppen elég volt Vivinek ahhoz, hogy megszabaduljon a textiltől.
okt. 14
8:04
A nyomozók két éven át lehallgatták Oszter telefonbeszélgetéseit (Blikk)
Befolyással való üzérkedéssel vádolták meg Oszter Sándort, akinek a nyomozás alatt még a telefonbeszélgetéseit is lehallgatták.
okt. 14
8:15
Így menekültek a szabadulószobából az olimpiai bajnokok - Videó (Blikk)
Budapest - Izgalmas csapatépítő játékon vehetett részt tizennégy magyar olimpikon, köztük két riói aranyérmes kajakosunk, Szabó Gabriella (30) és Kozák Danuta (29) is: kipróbálhatták a képességeiket a Szabadulószobák Éjszakáján.
okt. 14
8:17
Hajsütővel égette meg fia nemi szervét az anya (Blikk)
Chicago - Brutálisan bántalmazta éveken át hétesztendős gyermekét egy 24 éves chicagoi nő és barátja. Mindez azt követően derült ki, hogy a fiú kora reggel pelenkában rohangált Chicago utcáin, míg el nem kapták a rendőrök.
okt. 14
8:19
Orbán szerint nehéz '56-ról beszélni a migráció nélkül (444.hu)
"A szabadságra sok minden veszélyes, például a szovjetek, de az is, ha idegenek jelennek meg nagy számban, ellenőrzés nélkül" - mondta a miniszterelnök.
okt. 14
8:33
Csoda: Kulka egyedül utazott Párizsba a stroke után (Blikk)
A színész áprilisban kapott stroke-ot, de az állapota egyre jobban javul, ez abből is látszik, hogy ezúttal egy díjátadóra is elment Párizsba.
okt. 14
8:35
Orbán Viktor szerint bátor volt az ország (Blikk)
Büszkék lehetünk arra, hogy egyedül Magyarországon kérdezték meg az embereket a bevándorlás kérdésében, helyes dolgot tettünk, mi magyarok bátrak voltunk ebben az ügyben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
okt. 14
8:37
Hurrá, itt van újra a tavasz - Nem vicc! (Blikk)
Jó hírünk van: jön a tavasz, de nem márciusban, hanem most hétvégén.
okt. 14
8:51
Atyaég, mit művelt magával Elvis exe? - Fotó (Blikk)
Bár eddig is köztudott volt, hogy Elvis Presley volt felesége, Priscilla gyakorlatilag megszállott, ha plasztikai műtétekről van szó, most igazán túlzásba esett.
okt. 14
8:51
Öt év óta először drágulnak a kínai cuccok, mindenki boldog (444.hu)
A számokat látva kicsit kevésbé rettegnek az újabb világválságtól aggódók.
okt. 14
8:53
Egy fiatal lány őszinte vallomása a gruppenszexről (18+) (Blikk)
Egy éve próbáltam először, de azóta szinte az összes alkalom hatalmas élmény volt. Hatványozottan jobb, mint amit addig kettesben átéltem.
okt. 14
8:53
Saját felesége sem fogja támogatni a nigériai elnököt, ha nem szedi össze magát (444.hu)
Az elnöknek fogalma sincs arról, kiket nevez ki, egy szűk kör fogságába került, pedig épp a korrupcióellenes fellépés ígéretével választották meg. Aisha Buhari, a first lady nyilvánosan kritizálja ezért.
okt. 14
8:55
Lánykérés éjfélkor: Lőrincz Viktor nősülésre készül (Blikk)
Cegléd - Éjfélkor kérte meg barátnője kezét Lőrincz Viktor (26) kétszeres világbajnoki bronzérmes birkózó.
okt. 14
9:09
Folyamatosan iszik - Felismerhetetlen lett a piától Matthew Perry arca (Blikk)
Matthew Perry a Jóbarátok sikerei után gyakorlatilag eltűnt a süllyesztőben és a folyamatos ivászat miatt ma már szinte teljesen felismerhetetlen.
okt. 14
9:11
Durva balesetet okozott a Schalke focistája (Blikk)
Gelsenkirchen - Óriási bajba keveredett a német Schalke fiatal támadója, Donis Avdijaj (20), aki nemrég a hazájából tért vissza a csapathoz.
okt. 14
9:24
Minden ötödik magyar orvos már külföldön dolgozik (444.hu)
A tudományos kutatásokat leállították, a Bodrogközben már nincs aki a gyerekeket gyógyítsa.
okt. 14
9:27
Szerelmével való megismerkedésük után csupán 1 hónappal esett teherbe a Barátok Közt sztárja (Blikk)
A Barátok közt színésznője elárulta, hogyan ismerték meg egymást gyermeke édesapjával, Jocóval.
okt. 14
9:45
Élve megúszta: betört a cápa a búvárt óvó ketrecbe - videó (Blikk)
Elképzelni is nehéz, hogyan, de túlélte a búvár egy óriási cápa támadását.
okt. 14
9:57
Szerb polgármestert választottak Srebrenicában (444.hu)
A háború vége óta először választottak szerb polgármestert a városban, ahol a második világháború utáni legsúlyosabb európai tömegmészárlást követték el a szerb katonák.
okt. 14
9:59
Akármeddig maradhatnak az ideiglenesen Szíriában tartozkodó orosz csapatok (444.hu)
A szír hatóságok nem nyúlhatnak hozzájuk.
okt. 14
10:03
Szakított gyönyörű barátnőjével a Dortmund sztárkapusa (Blikk)
Dortmund - Véget ért a szerelem! Szétment a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Dortmund kapusa, Roman Bürki (25) és barátnője, Nastassja Lara.
okt. 14
10:05
Gyász: Váratlanul elhunyt a híres sorozatsztár (Blikk)
Tommy Ford, a kilencvenes évek egyik legnagyobb televíziós sztárja ötvenkét éves korában, két napja elhunyt, miután nem épült fel egy műtét után, és az orvosok lekapcsolták a gépekről, amik életben tartották.
okt. 14
10:07
Garázdákat keres a mosonmagyaróvári rendőrség (Blikk)
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított nyomozást, s a lakosság segítségét kéri az ügyben.
okt. 14
10:09
Vendéváró falatok: süssünk köményes, sós rudacskákat! (Blikk)
Finom, omlós sós sütemény, amelynek a titka a sertészsír.
okt. 14
10:11
Hideg időben, forró gyógyír– nagyanyáink darálthúsos levese (Blikk)
Biztosan emlékszünk még, amikor gyerekként a megfázással harcoltunk, és csak is a nagyi forró levese volt gyógyír minden bajunkra. Tartsuk hát meg jó szokásainkat!Melegítsük fel szervezetünket nagyanyánk legjobb húslevesével.<br></br>
okt. 14
10:18
Göncz Árpád lánya még csak 11 éves volt, mikor apját életfogytiglani börtönre ítélték (Blikk)
Göncz Kinga arról az időszakról mesélt, amikor még kislány volt, és édesapját életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Keresés