2016. október 7. péntek

okt. 7
0:06
Befejezték a népszavazás utáni számolgatást: 6,2 százalék szavazott érvénytelenül (444.hu)
41,31 százaléka szavazott érvényesen, ebből 3 361 415 szavazatot kapott a nem.
okt. 7
3:15
Megdöbbentő: Visszatérhetnek a pályára a bundázó a focisták (Blikk)
Budapest — Megdöbbentő, de igaz: újra a pályán láthatjuk azokat a fogadási csalással vádolt, vagy bundázás ­miatt bűnösnek mondott focistákat, akik ellen öt évnél régebb óta zajlik az eljárás.
okt. 7
3:19
Homonnay Zsolt barátait is elvesztette a válással (Blikk)
Budapest — Nem csak a házassága ért véget Homonnay Zsolt számára nemrég, de egy korábban összetartó társaság is szétment.
okt. 7
3:33
Súlyos betegséggel küzd az X-Faktor énekese (Blikk)
Budapest — Nem is gondolná a néző, hogy László Cintia milyen embert próbáló szenvedésen van túl.
okt. 7
3:37
Ez áll a döbbenetes vádiratban: Oszterék bujkáló milliárdost nyúltak le (Blikk)
Budapest — Súlyos bűncselekménnyel vádolják Oszter Sándort.
okt. 7
3:51
Sztárban sztár - Volt feleségének drukkol Homonnay Zsolt - videó (Blikk)
Homonnay Zsolt a Sztárban sztár műsorról, gyermekeiről és volt feleségéről is mesélt olvasóinknak. Videóban foglaltuk össze, miket felelt a kérdédekre. Nézze meg!
okt. 7
3:55
Nótár Maryt nagymamája mentette meg a haláltól (Blikk)
Budapest — Drog, betegség, összeomlás.
okt. 7
3:59
Kiderült, meddig menekült a Teréz körúti robbantó (Blikk)
Budapest — Újabb részleteket tudott meg a Blikk a Teréz körúti robbantó néven elhíresült férfiről.
okt. 7
4:09
Születése óta veszélyben él Zsolti - saját szöveteiből készítenek neki hasfalat (Blikk)
Pátroha — Már nem kell sokáig mindennapos életveszélyben élnie Danku Zsoltinak (10)!
okt. 7
6:06
Tavaly is többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint a közutakon (444.hu)
A tisztiorvosi hivatal diadalitasan ismertette a 2015. évi statisztikákat, pedig kevés okuk volna a büszkeségre. Már csak azért is, mert a fő állításuk még csak nem is igaz.
okt. 7
6:30
Botrányos: Kokaint találtak a világbajnok rúdugró szervezetében, mégis indult Rióban (Blikk)
Kokainnal akadt fenn a doppingvizsgálaton még az augusztusi nyári olimpia előtt Shawn Barber, a kanadaiak világbajnok rúdugrója, ám mégis indulhatott Rio de Janeiróban.
okt. 7
6:32
Tippelje meg, hány éves lett ma Putyin - Galéria (Blikk)
Már biztos nagyon izgul az ajándékai miatt az orosz elnök, Vlagyimir Putyin, ugyanis pénteken lesz a születésnapja. A világ legbefolyásosabb embere 64 éves lesz, ami hihetetlen, hiszen minden évben egyre fiatalabbnak néz ki, biztos az orosz időjárás konzerválja és nem a botox...
okt. 7
6:39
Az istenit, András, egész nap ilyen rohadt hideg lesz? (444.hu)
Ennyire nem, de azért ne felejtsék otthon a pulóvert, kabátot. Jó reggelt! 2016. október 7., péntek van, az pedig, hogy péntek van, már önmagában is csodálatos hír! Szóval ne is nagyon keseregjünk az átkozott ködön és a fagypont körüli hajnali hőmérsékleten, inkább tekintsünk derűvel a délelőtre, amikor a meteorológia szerint egyre hosszabb időszakokra csökken a felhőzet és süt ki a nap,…
okt. 7
6:41
A Népligetig gyalogolt, közben kétszer is átöltözött a Teréz körúti robbantó (444.hu)
Aztán a Népligetben mintha a föld nyelte volna el. Az sem lehetetlen, hogy felszállt egy külföldre tartó buszra.
okt. 7
6:43
A parlamenti képviselők ötöde kerüli a munkáját (444.hu)
39 képviselő legfeljebb a bizottsági ülései 60 százalékán vett csak részt.
okt. 7
6:48
Katonákat gyilkoltak meg egy menekülttáborban (Blikk)
Legkevesebb huszonkét katonát meggyilkoltak Nigerben csütörtökön, amikor ismeretlen támadók rajtaütöttek a Maliból érkezett menekültek táborán - jelentette be a nyugat-afrikai ország miniszterelnöke.
okt. 7
6:50
Ma reggel megint emelkedtek itthon az üzemanyagok árai (Blikk)
Emelte bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
okt. 7
6:52
Erősen sugárszennyezett víz került a szabadba Fukusimánál (Blikk)
Ismét erősen sugárszennyezett víz szivárgott el a megsérült Fukusima-1 atomerőmű egyik tárolójából - közölte pénteken a létesítményt üzemeltető TEPCO energiavállalat.
okt. 7
7:06
Ilyen szuperszexi módszerrel tartja magát formában Kiss Ramóna - Fotó (Blikk)
Budapest - A Barátok közt szexi sztárja most is folyamatosan dolgozik, így rá fér a pihenés egy egész napos forgatás után.
okt. 7
7:08
Segítsen megtalálni! Eltűnt egy 17 éves lány Szigetszentmiklósról (Blikk)
Szigetszentmiklós - Iskolába menet veszett nyoma Kovács Adrienn Biankának (17). A fiatal lány október 6-án, délután egy órakor indult el otthonából az intézménybe, oda azonban nem érkezett meg.
okt. 7
7:12
Napokig készültek Rogán váratlan helikopterezésére (444.hu)
Sehogyse stimmel az, amit a miniszter a szombati utazásáról állít.
okt. 7
7:14
Pár hónapig még biztos nem zárják le éjszakára a budapesti aluljárókat (444.hu)
Készült ilyen terv, de ilyesmi nem várható, állítja a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság.
okt. 7
7:24
Reggeli cukiság: Így altatják el esténként kisfiukat Istenes Bencéék (Blikk)
Anya, középen Natan és apa - így alszik el esténként Istenes Bence és Csobot Adél kisfiukkal mese nézés közben.
okt. 7
7:26
Durva videó: Falba csapódott Alonso az első japán szabadedzésen (Blikk)
Szuzuka - Továbbra is tart a Forma-1-ben szereplő McLaren-Honda pilótájának, Fernando Alonsónak (35) a pechszériája.
okt. 7
7:28
Több száz halottja van már a pusztító Matthew hurrikánnak, nemsokára eléri Floridát is (Blikk)
Háromszáznegyvenre emelkedett Haitin a Matthew hurrikán halálos áldozatainak száma - közölték a helyi hatóságok csütörtökön.
okt. 7
7:42
Mesterfodrászba szerelmes Dobó Kata (Blikk)
Dobó Kata ismét szerelmes, ismerősei szerint csak úgy ragyog új párja, Zsidró Tamás mellett.
okt. 7
7:44
Csípős hidegre és fagyra számítsunk, de a hétvégére végre előbújuk a Nap (Blikk)
Magyarország - Vegye elő a túrabakancsát, hétvégén ugyanis visszaköszön a napsütéses őszi idő. Az ország nagy részén már ma délutánra kisüt a Nap, vasárnao akár 16 fokot is mérhetünk.
okt. 7
7:45
Navracsics szerint Brüsszelnek nincs álláspontja az eredménytelen magyar népszavazásról (444.hu)
És még a személyeskedő támadások ellenére sem üzen vissza semmit a magyar kormánynak.
okt. 7
8:00
"Azt sem tudtam, hol alszom majd" - Kállay Bori egy véletlen szerelemnek köszönhet mindent (Blikk)
Kállay Bori egy véletlen szerelemnek köszönheti, hogy felrúgta egész addigi életét, és az lett belőle, akit ma ismerünk.
okt. 7
8:02
Hát nem szégyelli magát? Vajna Timi olyat tett, amit férje megtiltott neki (Blikk)
Nem fér a bőrébe, kiteszi az ablakba, amije van! Vajna Timi megint magángéppel szeli át a kontinenseket.
okt. 7
8:15
Óriási potyagólt kapott Buffon, pontokba került a bakija - Videó (Blikk)
Torino - Csúcsrangadót játszottak csütörtök este a labdarúgó vb-selejtezők G-csoportjában, az olaszok a spanyolokat fogadták.
okt. 7
8:15
A vád szerint bujkáló milliárdostól csaltak ki tízmilliókat Oszterék (444.hu)
A milliárdost adócsalás miatt körözték. A vádirat szerint Oszter és társai a hírekből értesültek azokról a nyomozati cselekményekről, amikről azt állították, hogy az ő hatásukra történtek.
okt. 7
8:17
Osvárt Andi szakember segítségével tette rendbe az életét, most rátalált a szerelem (Blikk)
Osvárt Andi nehezen találta meg önmagát és igaz szerelmét, de végül sikerült neki.
okt. 7
8:17
Meghaltok! Mind meg fogtok halni! A gyerekeitek is meghalnak! (444.hu)
A Fox News meteorológusa nem ismer tréfát, ha minden idők egyik legveszélyesebb hurrikánjáról van szó.
okt. 7
8:33
Csípős hidegre és fagyra számítsunk, de a hétvégére végre előbújik a nap (Blikk)
Magyarország - Vegye elő a túrabakancsát, hétvégén ugyanis visszaköszön a napsütéses őszi idő. Az ország nagy részén már ma délutánra kisüt a nap, vasárnao akár 16 fokot is mérhetünk.
okt. 7
8:35
Megfenyegették az Egyesült Államokat az oroszok (Blikk)
Szíria - Egyre jobban éleződik a helyzet a szíriai polgárháborúba beavatkozó két szuperhatalom, Amerika és Oroszország között.
okt. 7
8:37
Szabó Gabriella edzője elárulta, miért váltotta le őt a kajakos (Blikk)
Budapest - Szinte mindenkit váratlanul ért szerdán a hír, miszerint háromszoros olimpiai bajnok kajakosunk, Szabó Gabriella (30) megvált az edzőjétől, Tóth Lászlótól.
okt. 7
8:39
Meredek! Így érte a reggel Vadon Janit Balázs kertjében (Blikk)
Megmutattuk, Jani, hogyan szenderült el a sátrában, amit Sebestyén Balázs kertjében állított tegnap este.
okt. 7
8:48
Hibázott az ember, aki soha nem hibázik (444.hu)
Az isteni Buffon művelte ezt az olasz-spanyol világbajnoki selejtezőn. A végeredmény 1-1 lett.
okt. 7
8:50
Milliókat kerestek a szír menekülteken magyar embercsempészek (444.hu)
A szerb határról szlovák rendszámú autóval kísérve vitték Ausztriába a szíreket a magyarok.
okt. 7
8:51
Hiába van botrány a telefonjaik körül, sikeres negyedévet zárt a Samsung (Blikk)
A Samsung Electronics működési eredménye a vártnál nagyobb emelkedést ért el a az idei harmadik negyedévben, mert a chip- és display-eladások növekedése ellensúlyozta az egyik mobiltelefon modelljének visszahívása miatt jelentkező veszteségeket.
okt. 7
8:53
Durva videó: Horrorsérülést szerzett Neymar a vb-selejtezőn (Blikk)
Natal - Rendkívül elemében volt Neymar (24) a Bolívia elleni labdarúgó-vb dél-amerikai selejtezőcsoportjának 9. fordulójának mérkőzésén (5-0), aki a főszereplése mellett még vérét is adta a csapatért és a győzelemért.
okt. 7
9:06
Ez a jó párkapcsolat titka: Lukács Sándor 40 éve hűséges feleségéhez (Blikk)
Mikor Lukács Sándor találkozott feleségével, Máriával, még mindketten párkapcsolatban éltek, majd később újra összehozta őket a sors, azóta elválaszthatatlanok egymástól.
okt. 7
9:08
Az elmúlt évtizedek leghátborzongatóbb időjárásjelentését adták le élő adásban (Blikk)
Az utóbbi évek leghátborzongatóbb időjárásjelentését adta le Shephard Smith, a Fox News meteorológusa.
okt. 7
9:10
Ne felejtse el a dátumot, mert jön az adóelőleg-fizetés határideje - Segítünk számolni (Blikk)
Magyarország - Nyakunkon egy újabb határidő! A vállalkozói jövedelem és az átalányadózás szerinti egyéni vállalkozóknak október 12-éig kell megfizetnie a 2016. évi harmadik negyedévi adóelőleget.
okt. 7
9:18
Az amerikai gépek lelövésével fenyegetőznek az oroszok (444.hu)
Már ha az amerikaiak tényleg Basar el-Aszad ellen indítanának légicsapást.
okt. 7
9:20
A mobilszolgáltatókon vernék le a magyar hatóságok, hogy nem vették észre a terroristáknak vett SIM-kártyákat (444.hu)
A belga szolgálatok szóltak a magyarnak, hogy a merénylők magyar előfizetést használnak. Itt a válasz: jogászkodás.
okt. 7
9:22
Kétmilliárd forintos csalás miatt nyomoznak egy magyarországi műtrágyagyártó vezetője ellen (444.hu)
Színlelt hitelszerződést kötve leplezték, hogy az új hitelből valójában egy korábbi, több milliárdos tartozást akarnak finanszírozni.
okt. 7
9:24
Egy fejedelmi fogás hétvégére: Spenótos göngyölt csirkemell (Blikk)
Ha még nem találta ki, hogy mit főzzön a hétvégén, akkor most adunk egy jó ötletet.
okt. 7
9:42
Irigye bosszúból feladta egy békési nő telefonszámát egy szexhirdetésbe, napi 20 kanos pasi is hívogatta (Blikk)
Békés megye - Egy nő először nem értette, mi történik vele, amikor folyamatosan napi 10-20 olyan hívást kapott, melyben kanos férfiak keresték azzal, hogy szexelni akarnak vele.

Keresés