Az elmúlt évek egyik legjobb sorozatának pénteken jelent meg a harmadik évada, rögtön mind a hat résszel a Netflixen és persze mindenhol máshol. Ha valakinek kimaradt volna a társadalom és a technológia egymásba fonódását hihetetlen sötéten ábrázoló brit disztópiaörvény, akkor érdemes az első évaddal kezdenie. Mert bár a részek nem függnek össze, de zseniális az összes. Ezzel búcsúztunk is mára,…
Budapest — Nem szégyellte megmutatni bájos neje idomait, Gergely Robi (58) rendezőként bugyira vetkőztette Némedi-Varga Tímeát (34). Nem olyan rég a Nyerő páros című műsorban is megmutatták, hogyan működik köztük a kémia, most kiderült: a Gergely Theáter színpadán sem fogják vissza magukat.
Budapest — Soha nem látott fotók kerültek elő egy fiók mélyéről az 1956-os forradalom eseményeiről. A képeket eddig sehol nem publikálták, a családtagokon kívül más nem láthatta azokat.
Budapest — Egyelőre úgy tűnik, ha a Teréz körúti robbantón múlik, soha nem derül ki, miért kellett működésbe hozni a bombát a két rendőr mellett. P. László (23) legalábbis nem segít megoldani a rejtélyt, hiszen a nyomozókkal és a bíróval sem állt szóba. A róla készült képek azt sugallják, mintha a férfit nem is igazán érdekelné, ami vele és körülötte történik. Pedig ha bebizonyosodik, hogy valóban…
Budapest — Közönség, meghajlás, taps – Rékasi Károly (54) hosszú kihagyás után újra a világot és a számára a gyógyulást jelentő deszkákra lépett fel a József Attila Színházban. Felszabadultsága arckifejezésén is tetten érhető volt, szinte eufórikus állapotban nyilatkozott a Blikknek, miután beugróként Az örök Szindbád címmel olvasott fel irodalmi részleteket a Legendák nyomában című sorozat…
Budapest — Ismerős arc tűnt tűnik fel ma este az X-Faktor színpadán: a tehetségkutató idei szériájában a különleges karakterű Török Jázmin is szerencsét próbált, akit januárban a Dal című műsor középdöntőjében ismerhettek meg a nézők. Az énekesnő akkoriban sokakat meglepett, mert kopaszon állt a közönség elé.
Melbourne — Az ausztrálok kedvence, Kylie Minogue (48) énekesnő mindössze harminchét éves volt, amikor megtudta a lesújtó hírt: mellrákban szenved. Bár eleinte próbálta titokban tartani a betegségét, végül úgy döntött, kiáll és őszintén mesél a küzdelmeiről. Ezzel is erőt akart adni nőtársainak.
Budapest — Gönczi Gábor (41) és menyasszonya, Ildi életük egyik legszebb időszakát éli, már csak egy hónap, s világra jön az első közös gyermekük. A pár fontosnak tartja, hogy mindent megtegyenek a kicsiért, így rendszeresen járnak vizsgálatokra, ám eközben a babaszoba-dekorálásról sem feledkeztek meg.
7 fok van, de akár 13 is lehet ma. Délután fél 3-kor az NB III. Nyugati csoportjában a Csepel FC a Komárommal játszik. Aki akar, jöjjön ki drukkolni a XXI. kerületbe. Most hírek.
Budapest — Nem szégyellte megmutatni bájos neje idomait, Gergely Robi (58) rendezőként bugyira vetkőztette Némedi-Varga Tímeát (34). Nem olyan rég a Nyerő páros című műsorban is megmutatták, hogyan működik köztük a kémia, most kiderült: a Gergely Theáter színpadán sem fogják vissza magukat.
A Mi-8-as Szibéria északi részén, a Jamal-félsziget közelében szállt le, és a 22 utasból csak hárman élték túl a balesetet. Az orosz média szerint a gép a Rosneft állami olajtársaság egyik partnercégéé volt. (MTI)
Szabadulása után joghallgatónak állt, de most azt írja a Facebookon, hogy a „jog mellé egy kis pénzügy nem árt, remélem, még lehetek adótanácsadó”. Így kell felállni egy KO után.
Brad Pitt nem válaszolt felesége, Angelina Jolie válókeresetére, az 52 éves színész ugyanis nem bírósági úton akar megállapodást elérni hat gyermekük felügyeleti jogáról.
Fegyveres kezdett gépkarabéllyal lövöldözni egy bevásárlóközpontban szombaton a belga fővárostól, Brüsszeltől mintegy 60 kilométerre délre fekvő Chatelineau településen - jelentette a helyi sajtó.
Fegyveres kezdett gépkarabéllyal lövöldözni egy bevásárlóközpontban szombaton a belga fővárostól, Brüsszeltől mintegy 60 kilométerre délre fekvő Chatelineau településen - jelentette a helyi sajtó.
Rendőrök menekítettek ki embereket egy bevásárlóközpontból szombaton egy fegyveres rablás idején a belga fővárostól, Brüsszeltől mintegy 60 kilométerre délre fekvő Chatelineau településen - jelentette a helyi sajtó.