Amber Heard Hollywood legszexibb színésznői közt van számon tartva, így nem meglepő, hogy nem otthon búslakodik, hanem randizgat, s az igaz szerelmet keresi.
A hétvégi wiesbadeni XXV. Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon az aranyérem mellett a közönség díját is elnyerték a Baross Imre Artistaképző növendékei.
Kalifornia - Dexter Mayfield a kaliforniai táncstúdióban szokott gyakorolni. A férfi elutasítja a méreteivel kapcsolatos kritikákat, és inkább az álmai megvalósítására koncentrál.
Az igazságügyi miniszter szerint a kegyelmezési eljárás korrekt, ezért az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nagykamarájához fordulnak a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről szóló magyar szabályozás legutóbbi, a bíróság általi elmarasztalása miatt.
Szakértők javaslatát elfogadva Adolf Hitler szülőházának lebontása mellett döntött az osztrák belügyminiszter. A braunaui ház helyére új épületet emelnek, amely karitatív vagy közigazgatási célokat fog szolgálni - közölte a politikusra hivatkozva a Die Presse című osztrák lap online kiadása hétfőn.
Gibson nemrég az ausztrál Sunday Night című műsorban nyilatkozta, hogy egy 12 lépcsős programot csinál, amelynek célja, hogy ne nyúljon többet az alkoholhoz.
Henry Dolannél, egy koraszülött kisbabánál kétféle szívproblémát is diagnosztizáltak az orvosok, és a család szerencséjére 16 nap után találtak is számára megfelelő donort a transzplantációhoz.
Saját, nemzetközi hotelmárkával jelentkezik Karl Lagerfeld, az első, Lagerfeld-stílusú luxusszálloda Makaó kaszinóparadicsomában nyílik 2018-ban - jelentette be a Párizsban élő német divattervező cége.
Rendszeresen ellenőrzött kéménnyel, szakszerűen üzembe helyezett gázkészülékekkel és a levegő-utánpótlás biztosításával előzhetők meg a szén-monoxid-mérgezés okozta tragédiák, mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Adolf Hitler szülőházának lebontása mellett döntött az osztrák belügyminiszter. A braunaui ház helyére új épületet emelnek, amely karitatív vagy közigazgatási célokat fog szolgálni.
Cegléd - Közel fél órás várakozás, goromba bánásmód és jó pár sikertelen telefonhívás után gyalog kellett elindulnia a lábsérült Fási Alexnek (22) a Toldy Ferenc kórházból az éjszaka közepén.
Kenya - Igazán különleges élményekben lehet része azoknak, akik ellátogatnak egy kenyai kempingbe, ugyanis az elefántok rendkívül gyakran merészkednek be a vízbe az arra kajakozó turisták mellé, akiknek így esélyük nyílik akár arra is, hogy megsimogassák a hatalmas állatokat.
Roberto Saviano olasz író, aki egy maffiaellenes könyvet jelentetett meg a fegyver- és drogkereskedelmükről. A maffia miatt élete veszélybe került, emiatt rendőri felügyelet alá helyezték eredetileg néhány napra, ez már tíz éve tart.
Vannak emberek, akik egyszerűen nem tanulnak a hibáikból - de még a büntetésből sem. Közéjük tartozott Adrian Linham (43) is, aki egy Liz nevű nővel élt házasságban. Liz úgy hitte minden rendben van, de férje folyamatosan csalta őt egy Hayley Totterdell nevű hölggyel.
Csalással és vesztegetés elfogadásával gyanúsítják Teodosie ortodox érseket, akit korábban a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával is kitüntettek.
Magyarországot egyenrangúnak és szuverénnek akarja megőrizni a kormány az Európai Unión belül - hangoztatta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán hétfő este.
Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a Dombóvárról Pusztaszabolcsra tartó személyvonat egy vasúti átjáróban ütött el férfit, aki a helyszínen életét vesztette. Az eddigi vizsgálatok szerint a fél- és fénysorompó jól működött, pirosat jelzett. (MTI)