Ha nagy arányban lesznek a nemek a kvótaregeferendumon, az az első komoly üzenet lesz Brüsszel számára, hogy migrációs politikája megbukott – mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, akit testi fogyatékosság, vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, más választópolgár - ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes - segítségét veheti igénybe a voksoláshoz.
Az NVI adatai szerint a 274 ezer választásra jogosult levélszavazó közül már 121 ezren leadták szavazatukat, az NVI-hez szombat éjfélig 89 405 érkezett vissza.
Délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 16,37 százaléka adta le voksát a kötelező betelepítési kvótáról rendezett országos népszavazáson. A megyék közül Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb a részvétel, 18,54 százalék. Budapesten 11 óráig a szavazók 13,13 százaléka járult az urnákhoz. Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételről.
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, amelyen a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája motorhiba miatt kiesett.
A Jobbik elnöke a népszavazás érvényességét nevezte az egyetlen tétnek, miután vasárnap leadta voksát a XI. kerületi Öveges József Szakközépiskola és Szakiskolában kialakított szavazókörben.
A brit kormány a jövő év első negyedében indítja el hivatalosan a brit EU-tagság megszüntetéséhez vezető folyamatot - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
A Fejér megyei Felcsúton bezzeg tudják, hogyan kell megvédeni a hazát, délelőtt 11-kor már 26,26 százalékos volt a részvétel, ami épp pontosan duplája a budapesti aránynak. (via Török Gábor)
Ha valóban az számít, hogy majdnem minden magyart érint és évtizedekre meghatározza az ország sorsát, akkor már rá is fordulhatunk Paks 2-re és az olimpiára.
Az a választópolgár, aki nem adta fel postán csütörtökig a levélszavazatát, az még ma, a szavazás ideje alatt leadhatja külképviseleteken, illetve az országgyűlési egyéni választókerületi székhelyek választási irodájában.
Az igen szavazat kiállás az európai értékek mellett és aktív fellépés az Orbán-rendszerrel szemben - mondta a Magyar Liberális Párt elnöke vasárnap Gyöngyösön, miután voksolt a kvótareferendumon.
Véget ért Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalos útja Kanadában, ahova gyermekeikkel együtt ékeztek. Nyolcnapos ott-tartózkodásuk alatt több eseményen is részt vettek, így kóstolhatták meg a falloszkagylót is.
Egy közeli parkban talált gazdátlan csomag miatt rövid időre fel kellett függeszteni a szavazást Rákospalota 14-es szavazókörében – erősítette meg a nol.hu értesülését Lamperth Mónika, a helyi választási iroda vezetője.
A referendumot követően pozitív híreket várnak Magyarországról a Belgrádban feltorlódott migránsok, azt remélik, a határ akár már hétfőn megnyílik előttük az Európai Unió belseje felé – erről számolt be az M1 szerbiai tudósítója.
Claudia Romani egy 34 éves olasz modell, aki többek között a GQ és a Maxim magazin címlapján is szerepelt már, illetve a dán FHM a világ 100 legszexibb nője közé választotta.
13 óráig a szavazásra jogosultak 23,56 százaléka adta le szavazatát a kötelező betelepítési kvótáról rendezett országos referendumon. A megyék közül a részvételi arány Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb, csaknem 26 százalék, a legkevesebben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében járultak az urnákhoz, ott 21,6 százalék szavazott. A fővárosban 21,3 százalék voksolt. Az NVI kétóránként közöl…
Amennyiben a választópolgár lakcímkártyája az adott közterület korábbi elnevezését tartalmazza, a személyi számát tartalmazó hatósági igazolvánnyal igazolhatja magát.