Budapest - Helyesírási hiba buktatta le Lászlót, aki Kőbányán, egy Harmat utcai lakásban gyilkolt meg egy fiatal nőt, Irmát. A férfi ezután sms-t írt Irma telefonjáról a bankárnő főnökének, hogy mandulagyulladása miatt nem tud másnap munkába menni.
Az egyszemélyes zsűri (én) szerint a nap képe egyszerre idézi a Kozmoszt és a gyógyító képet. Rajta Krajtsovits Margit Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész látható a Kerek 80 – Szögletes LXXX című kiállításán, a Vigadó Galériában, ahol Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke mondott beszédet. (Fotó: Czimbal Gyula / MTI)
„A maffiára hivatkozás hátrányosan befolyásolja az olasz konyhaművészet megítélését, ugyanakkor kedvező fényben tünteti fel az alvilágot” – indokolták a döntésüket a brüsszeli szakértők.
A migrációs válság jelenti a legnagyobb kihívást Európának, ezért ez a csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-s csúcsértekezlet központi témája. Vonják vissza, tegyenek új javaslatot és új alapokról kezdődjön újra a tárgyalás – mondta a magyar miniszterelnök a kötelező betelepítési kvótára utalva.
Aurelio és Győzike szerda este egy különleges, maratoni Belevaló keretein belül mutatta be közös videoklipjüket, melyet mostantól bárki meghallgathat annyiszor, ahányszor csak szeretne.
Egy 18 éves szexi orosz lány mondja el a véleményét Instagram-oldalán, ami nem is lenne olyan izgi ha nem a drága apukája lenne Putyin személyes PR-tanácsadója.
Szerda délutáni órákban fogta el a TEK a Teréz körúti robbantással vádolt férfit, amit a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón hivatalosan is elismertek. A férfi magyar állampolgár, egyedül követte el a támadást, és korábban nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban.