A rendőrök folyamatos razziákkal és civil ruhás járőrözéssel, az ügyészség pedig letartóztatással, illetve gyorsított eljárásokkal próbálja kiszorítani a tolvajokat a karácsonyi vásárokból. Budapesten ma is tíz zsebtolvaj van előzetes letartóztatásban.
Budapest — Micsoda díszes kompánia! Matusek Zoltán nemcsak a kutyáit sétáltatja a XVII. kerület határában, hanem két vaddisznó, egy szarvas és egy birka is lelkesen üget mellette. A vadállatok láthatóan kitűnően érzik magukat a férfi és 7 éves kislánya, Lilla társaságában. Ez nem is csoda, hiszen Zoltán már 1-2 hetes koruk óta neveli őket.
Valódi, rendszerszinten is érvényesülő védelem nélkül csak tovább fogyatkoznak Budapest zöld területei, amelynek legújabb példája a Bérc utcai fakivágás volt.
A mai napon könnyes búcsút vehetünk az idei Való Világ szériától, és a műsor készítői egy kis meglepetéssel készültek: íme, a három döntős, Vivi, Soma és Gina bemutatkozó kisfilmje.
Orbán Viktor miniszterelnök táviratban fejezte ki részvétét II. Tavadrosznak, a Kopt Ortodox Egyház vezetőjének és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőnek a kairói kopt keresztény székesegyháznál elkövetett merénylet miatt - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Madrid — Őrült mérkőzésen diadalmaskodott a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában. Pár perccel a vége előtt még 2-1-es vesztésre állt a gárda a Deportivo La Coruna elleni meccsen, 3-2-re aztán mégis megnyerte a találkozót. A madridiak hőse ismét Sergio Ramos (30) volt. A világ- és kétszeres Európa-bajnok hátvéd a 92. percben szerzett győztes gólt fejjel.
Befejeződött az előrehozott parlamenti választás Macedóniában - a részvételi arány délelőtt még igen alacsony volt, ám délután sokan járultak az urnák elé.
Budapest, - Lezuhant egy férfi vasárnap a Rám-szakadékban - tájékoztatta Benis-Völgyi Ágnes, a Komárom-Esztergom megyei Katasztrófavédelem sajtószóvivője az MTI-t késő délután. A szóvivő később azt közölte, hogy a férfit sikerült kiemelni a szakadékból.
Budapest—Budakalász — A Felix Promotion profi ökölvívói szombaton a Kalászi Sportcsarnokban búcsúznak az 2016-os versenyszezontól. Az M4 Sport által élőben közvetítésre kerülő rendezvényen Baranyi Richárd (26) Európa-bajnoki címét védi svájci kihívójával szemben, míg a két kemény öklű cirkálósúlyú, Tóth Tamás (33) és Bozai Gyula (42) harmadjára is összecsap.
Budapest — VV Krisztiánt (26) váratlanul érte, hogy a nézők úgy döntöttek, neki kell elhagynia a ValóVilág Powered by Big Brother villáját a finálé előtt egy nappal.
Az előzetes adatokból az látszik, hogy meghozta az eredményét a két magyar párt - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt - összefogása, ami jótékony hatással volt a választói részvételi hajlandóságra és a hangulatra - értékelte Hídvégi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a romániai választások urnazárás előtti adatait.
Az állami szervek provokatívnak tarthatták az egyetem olyan előadásait, amikre nyugati kutatókat hívtak, és ahol az orosz gazdaságpolitikát kritizálták.
Különleges koncerttel köszönti a karácsonyt Varnus Xavér. A legendás orgonaművész idén harmadszor ad koncertet a hazai közönségnek, ahol a világklasszis Rhoda Scottal és az utódjaként tisztelt Bärnkopf Balázzsal játszanak majd. A koncertről maga Xavér mesélt a Blikknek.
Leonardo DiCaprio malibui kecója után piacra dobja kaliforniai házát is, az ára pedig "mindössze" 2,24 millió dollár. A villa alapterülete 316 négyzetméter, és gyönyörű zöld övezetben van. Tegyen egy sétát szobáról szobára összeállításunk segítségével!
Az eddigi legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényesen, a voksok csaknem 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat.
Eltűnt Juhász Józsefné 2016.12.08-án. Bevásárolni indult a Tescoba, nem tudni, hogy megérkezett-e a 80 éves nő. Utolsó tartózkodási helye a Pólus center környéke, Budapest XV. kerületében.
Krasnoselskii a szavazatok 69,8 százalékát kapta a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató központ által a TSV televízió megbízásából elvégzett exit poll eredményei szerint.
Sáfrány Emese, azaz korábbi művésznevén Aleska Diamond mára sikeres légtornásszá edzette magát, azonban a tökéletes technikának és alaknak ára van: a művésznő tele van lila foltokkal a tréningek miatt.
Az eddigi legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényesen, a voksok csaknem 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat.
Egy vonatállomás biztonsági kamerája rögzítette azt a szörnyű pillanatot, amikor egy tolvaj vonat alá lökött egy fiatal nőt, miközben nyakláncát próbálta ellopni.
Az eddigi legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényesen, a voksok csaknem 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat.
Két demokrata és két republikánus szenátor szerint is aggasztó, hogy orosz hackerek befolyásolhatták a választást. Trump nem hiszi el a CIA értesülését.
Meghozta eredményét a magyar összefogás, a jövőben erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak a román törvényhozásban - így reagált a román parlamenti választások eredményére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közleményében.