Budapest - Bár az utasok biztonsága szempontjából megfelelő állapotban van a 3-as metró, az üzembiztonságról ez már korántsem állítható, tehát, ha negatív szakvéleményt kap a jármű - le fogják állítani.
Göteborg – A Győri Audi ETO KC három kézilabdázója – a holland Nycke Groot és Yvette Broch, valamint a norvég Nora Mörk – is bekerült a vasárnap véget érő svédországi női Európa-bajnokság álomcsapatába.
Senki nem halt meg a hétfői jakutföldi légi balesetben, 23 embert kellett kórházba szállítani, közülük 16-nak súlyos az állapota - közölte az orosz védelmi minisztérium.
Arizona - A 34 éves Orean Aharon Cohen a rendőröknek azt mondta, részeg volt, így csak arra emlékszik, hogy egy sötét szobában volt és egy "törpével" játszott.
Yorkshire - Bűnösnek nyilvánította a bíróság annak a három főből álló bűnbandának a tagjait, akik betörtek egy helyi család otthonába, és apukát azzal fenyegették, hogy ha nem adja át nekik ékszereiket és otthon tartott pénzüket, akkor a gyerekei előtt fogják levágni nemi szervét és ujjait.
Magyarország - Mintegy 13 millió forint értékű kokainnal a gyomrában próbált meg bejutni az országba egy venezuelai nő, akit a NAV pénzügyőrei feltartóztattak a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Úgy szétválogatnák a szilárdhulladékot, hogy alig maradna utána szemét. A kompakt méretű berendezéssel, idézem, "csökken a helyigény", és még a "megfelelő minőségű másodnyersanyagok és másodtüzelőanyagok" is környezethatékony módon nyerhetők ki. A 3B Hungária Kft. és a Szabadics Zrt. konzorciumát 506,4 millió vissza nem térítendő forinttal támogatja a kormány a Széchenyi 2020 program terhére. (Via…
Pénteken riasztották a rendőröket Hudsonban, mert egy halálra fagyott nőt találtak egy autóban. Azonban később kiderült, hogy csak egy, az újraélesztés szimulálásához szolgáló bábu ült a kocsiban.
A Paks előtti, a Dunakömlőd és Paks közötti szakaszon az utat 10 méter hosszúságban borítják kisebb-nagyobb földdarabok és tömbök. A leomlott falszakaszt statikusnak is meg kell vizsgálnia majd. A hatóságok lezárták a főút érintett szakaszát, a forgalmat egy közeli parkolón át terelik. (MTI)
Budapest - Sajnos sem a károsultak, sem a Kun-Mediátor volt dolgozói nem számíthatnak kártérítésre, hiszen a cég vagyona az adókra és a büntetések kifizetésére sem elég -írja a Magyar Idők.
Az ünnepek alatt sokan úgy gondolják, itt a büntetlen evés-ivás szezonja, és gyakoribb a gyomorrontás. Segítünk elkerülni a jelentős súlygyarapodást és az ünnepi rosszulléteket.