Bajlódunk a pénzügyeinkkel és ahogy megkapjuk a fizetésünket, már ki is folyik a kezünkből? Akkor szükségünk van egy kis segítségre, hogy helyre álljanak a dolgaink.
Minden kislány legalább egyszer szeretne babát kapni karácsonyra, ezt kérte a walesi Gail Turley kétéves gyermeke is, aki kifejezetten a Cry Baby névre keresztelt játékot nézte ki magának.
Budapest - Önként jelentkezett a rendőrségen az egyik támadó, aki társával egy villamoson és egy kocsmában is hangoskodott és verekedett pénteken, késő, este. A két férfi az utasokat és a jármű vezetőjét is megfenyegette és megrúgta, majd elmenekültek a helyszínről.
Budapest - Most emeltek vádat egy 69 éves férfi ellen, aki két élettársát nem csak súlyosan bántalmazta, de fogva is tartotta őket, egyikük belehalt sérüléseibe.
Az ónos szitálás is elég ahhoz, hogy veszélyesen csúszóssá váljon az útburkolat - hívta fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában Tóth Tamás meteorológus.
Karácsonykor különösen nehéz helyzetben van az ember, hiszen dupla annyi film kerül képernyőre. Az 51. heti, december 19-25-e közötti heti válogatásból természetesen nem maradhatnak ki a családi mozik, de a régi és új ünnepi kedvencek mellett azért jó szívvel mást is ajánlunk.
Magyarország - Súlygyarapodás, fáradtság, hajhullás, székrekedés – egyebek mellett ezek a pajzsmirigy alulműködés leggyakoribb tünetei, de akár a meddőség hátterében is állhat ez az elváltozás, ezért érdemes odafigyelni az intő jelekre – állítja Dr. Reismann Péter, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanársegédje.
A 85 éves Aese- és Gobbi-díjas színész, akit szinkronszínészként is ismerhetett az ország, türelemmel viselt, hosszú betegség után vasárnap éjjel hunyt el.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat a 27 éves E. Richárd ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy társával betört egy ékszerboltba, és az ott lévő páncélszekrényt egy autó segítségével kitépte a helyéről. Társát jelenleg is keresik a rendőrök.
Szombathely – Az 52-szeres német válogatott támadó legutóbb a Bundesligában szereplő Hoffenheimben futballozott, nyár óta szabadon igazolható, most a Haladásnál bukkant fel a neve – írja a haladas.hu.
Január 6-ától Magyarországon is látható a Halálos fegyver című akciósorozat. A széria a kultikus, Mel Gibson és Danny Glover fémjelezte film-tetralógia alapján készült.
A kocsit a rendőrség foglalta le egy drogdílertől. Átvizsgálták, mielőtt továbbértékesítették, de olyan ügyesen volt elrejtve benne a heroin, hogy nem vették észre.
Szakértők állítják, nemcsak pénztárcánk vastagságától, de személyiségünktől is függ, milyen fát veszünk meg. Válasszon egy fát és tudja meg, milyen a hozzáállása a karácsonyhoz és azt is, milyen lesz az ünnep! - írja a Blikk Nők.
Az Ivan and the Parazol és a Halott Pénz zenészei, énekesei rendhagyó házibulit rendeznek az Akvárium Klub Volt Music Bárjában, hogy ezzel is segítsék a Kalef zenekar gitáros-énekese, Berezvai Marcell gyógyulását.
Anglia - Kieran Lister öngyilkossága előtt osztott meg ismerőseivel egy tragikus posztot, amiben leírja, hogy képtelen barátnője nélkül élni, majd ezután véget vetett életének.
A Facebookon írt nyilvános üzenetet az ATV többségi tulajdonosának, a Hit Gyülekezetének alapítója, Németh Sándor, Kálmán Olga műsorvezető távozása kapcsán.
Emeli bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Évekig megúszta, most, 101 évesen ítéleték el pedofil bűncselekmények miatt Ralph Clarke-ot. A bíróság nem vette tekintetbe idős korát és letöltendő börtönre ítélte. A bíró maga is kijeentette: tudja, hogy a férfi valószínűleg nem jön már ki a börtönből.
Zsinórban másodikjára választhatják meg a sportújságírók az Év csapatának a magyar labdarúgó-válogatottat az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála eseményén.