Bár mindegyik másnak látszik, a valóságban hét típusú mell létezik a világon. Ha a hölgyek tudják, melyikbe tartoznak, könnyebb a melltartót is kiválasztaniuk.
Öt évvel ezelőtt ezen a napon adott interjút az RTL Klubnak Marsi Anikó, hogy megmagyarázza, miért is tűntek el Magyarországról egyik pillanatról a másikra.
Az MSZP a VI. kerületi önkormányzat rendkívüli ülésének összehívását, a képviselő-testület önfeloszlatását és új választások kiírását követeli - közölte az ellenzéki párt fővárosi elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Egyre inkább teret engednek az egyébként is internetező magyarok a 21. század technológiai vívmányainak, és a fárasztó, időrabló sorban állás helyett mind többen rendezik ügyeiket online – derül ki ez eNet kutatásából.
Fotó: Fabrice Coffrini / AFP Legalábbis a svájci hatóságok szerint olyan dokumentumokat foglaltak le, amik bizonyítják, hogy Blatter jóváhagyásával 2011-ben 1,3 millió eurónyi FIFA-pénzt juttattak el Michel Platinihez. A két megbuktatott úriembert a FIFA 6 évre tiltotta el a focitól. (Sky Sports)
Magyarországon is a biztonsági kockázat növekedését jelentené a török vízummentesség - hangsúlyozták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülése után a testület tagjai.
Jelenleg szinte valamennyi szakma hiányszakma az építőiparban. Az ÉVOSZ szerint a közfoglalkoztatottak is lehetnének mondjuk segédmunkások építkezéseken.