Laurie Rimon épp Galilea keleti részén túrázott a hegyek között, amikor valami fényes dolgot vett észre a fűben. A dolog egy 2000 éves aranyérme volt, rajta egy római császár fejével. Az érme annyira ritka, hogy a világon ezen kívül csak egyet láttak eddig belőle. A nő leadta kincsét az izraeli műkincs-hatóságnak, de azt mondta, nagyon nehéz volt megválnia egy ekkora értéktől. (CNN)
A UConn és a Cincinnati kosárcsapatai alig bírtak egymással a legutóbbi meccsükön. Már a harmadik hosszabbításban játszottak, és egy másodperccel a meccs vége előtt a Cincinnati egyik játékosa dobott egy hárompontost. Úgy tűnt, megnyerik a meccset, de alig egy másodperccel később a UConn kiegyenlített egy másik, sokkal szebb hárompontos dobással. A negyedik hosszabbításban végül a UConn nyert.…
Gero Neugebauer politikai elemző szerint az AfD előretörése csupán annyit jelent, hogy normalizálódik a német belpolitika, több osztatúvá válik a jobboldal, ahogy a legtöbb európai országban.
Kb. ilyen az idő ma Jó reggel kívánok! Ahogy azt előre lehetett sejteni, a nemzeti ünnepen egy magassági hideg légörvény hozott nedvesebb levegőt, hajnal óta észak és északkelet felől egyre többfelé számíthatunk havas esőre, havazásra, napközben inkább esőre, havas esőre. Főleg a Dunántúl északi felén erősödik fel a szél. 2-7 fok lehet, kettősfronti hatással. (Időkép)
Akár tragédia is lehetett volna belőle. Hogy nem az lett, az részben azon is múlhatott, hogy ekkorra már az államapparátusban is elegen rühellték a keményvonalasokat, így igyekeztek elsimítani a dolgot.
Mielőtt rátérnénk a nemzeti ünnepre, ne menjünk el szó nélkül a hétfő este nagy híre mellett. Tegyük tisztába a dolgokat, és foglaljunk állást egy fontos kérdésben: <script type="text/javascript" charset="utf-8" src="http://static.polldaddy.com/p/9347298.js"></script> <noscript><a href="http://polldaddy.com/poll/9347298/">Te kivel mennél el két hétre kirándulni?</a></noscript>
Miután azzal fenyegetőzött, hogy kész Dél-Korea „felszabadítására”, és hogy New Yorkra akkora hidrogénbombát dobjon, amekkora a Szovjetuniónak sem volt.
Most megy Lucio Vallejo Balda spanyol prelátus tárgyalása, aki bevallotta, hogy szivárogtatott, miután egy firenzei hotelszobában összejött egy 35 éves PR-tanácsadóval, aki szerinte az olasz titkosszolgálat tagja.
Mindenféle helyszínekről jelentkezünk, Orbántól Pukliig, ha esik, ha fúj, és ha látunk valamit, azonnal tesszük is fel. Snapchat: negynegy4, És, ahogy a kockásinges napon, most is kiváncsiak vagyunk arra, hogy veletek mi történik!
Egy ellentüntető úriember mondta Orbán egyik tisztelőjének, hogy: „Hello Kitty, húzzál innen a faszomba a másik oldalra!” (Továbbra is ünnepi a hangulat a Kálvin téren, ahol kétféle kokárdát lehet kapni.)
A DK elnökének ünnepi beszéde gusztusosra sikerült: szerinte ha a szavaknak lennének illatai, akkor a szabadságnak valószínűleg tavaszillata lenne, de a miniszterelnök szájából a szabadság szava „áporodott bűzt áraszt”.
A Nemzeti Múzuem előtt szabadságharcot hirdetett Európa felszabadításáért az emberjogi harcosok falkái ellen. Szerinte tudatosan küldik ránk Brüsszelből a migránsokat.
Fotó: Illyés Tibor / MTI Idén március 15-én (amikor megint havazott) a belügyminiszter nem bízta a véletlenre: Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője (jobbra) és Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos (balra) mellett állva egy nagy és egy kis esernyővel védte magát, miközben hallgatta az éppen bőrig ázó miniszterelnök beszédét.
Elkezdődött a tömeggyilkos Anders Breivik tárgyalása, aki azért perelte be a norvég államot, mert szerinte megsértették az emberi jogait. Amikor belépett a tárgyalóterembe, és levették a bilincsét, az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának nagy tisztelőjeként nyomott egy szép karlendítést. (Fotó: Jonathan Nackstrand / AFP)
Mit szeretnek a fideszesek a legjobban a világon? Hogyan vívta ki majdnem a magyar szabadságot Bem apó és hű szárnysegédje, Helly Hansen? Mindenre választ kaptunk az orbánista tömeg közepén.