Az Országgyűlés kedden a közoktatás állapotáról tart összesen mintegy nyolcórás politikai vitanapot az MSZP kezdeményezésére. A képviselők emellett a posta és a jegybank adatszolgáltatási gyakorlatán is szigoríthatnak, továbbá egy év haladékot adhatnak a cégeknek és civil szerveteknek az új polgári törvénykönyv (Ptk.) egyes rendelkezéseinek alkalmazásához.
Az Egyesült Államokban ma tartják az előválasztási folyamat legfontosabb fordulóját: a republikánusok 595, a demokraták 1015 delegátust - az elnökjelöltet állító országos pártkonvención a jelöltet megválasztó küldöttet - választanak a "szuperkeddi" voksolásokon.
Nyolc holland dzsihadistát ölt meg az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet a múlt héten Szíriában, mert a fegyveresek meg akartak szökni - jelentette hétfőn a Rakkát Csöndben Lemészárolják nevű civil szervezet.
A Nemzeti Választási Bizottság - a testület elnöke javaslatával szemben - Erdősi Lászlóné vasárnapi boltzárra vonatkozó népszavazási kérdését hitelesítette a szocialista beadvány ellenében. Múlt hét végén a választási iroda vezetője mindkét kezdeményezést az NVB elé terjesztette.
Hevesek az érzelmek és felfokozott a hangulat az elnökválasztásra készülődő Egyesült Államokban az úgynevezett szuperkedd előtt, amikor több szövetségi államban is előválasztást tartanak. Virginiában egy fotóriporter tűzött össze helyi idő szerint hétfőn a titkosszolgálat egyik ügynökével a republikánusok jelöltségére pályázó Donald Trump rendezvényén.
Az Országgyűlés ma a közoktatás állapotáról tart összesen mintegy nyolcórás politikai vitanapot az MSZP kezdeményezésére. A képviselők emellett a posta és a jegybank adatszolgáltatási gyakorlatán is szigoríthatnak, továbbá egy év haladékot adhatnak a cégeknek és civil szerveteknek az új polgári törvénykönyv (Ptk.) egyes rendelkezéseinek alkalmazásához.
A miniszterelnök szerint hazánkat az Európai Uniós források megvonásával fenyegetik, mert nem vagyunk elég hálásak. Szerinte azonban a valóság az, hogy egy fityinggel sem tartozunk, mert amennyi pénzt az unió betolt Magyarországra, annyit a multik ki is vittek. De össze lehet-e hasonlítani ezeket a gazdasági folyamatokat, van-e köze a nyugati vállatoknak az unió kasszájához?
A Népszabadság arról ír, hogy véletlenül küldte el a rendőrség a belvárosi ingatlanügyben folyó nyomozás megszüntetéséről szóló határozattervezetet a Fővárosi Törvényszékre. A Magyar Idők szerint szerdán rendkívüli képviselő-testületi ülésen újra nekifutnak a 2016-os költségvetésnek a XIV. kerület képviselői.
Mind MSZP-s, mind kormánypárti forrásaink a hétvégi Fidesz fiaskó lehetséges okai közé sorolják, a Kövér László házelnök salgótarjáni látogatásakor elhangzottakat.
Meghalt 91 éves korában George Kennedy Oscar-díjas amerikai színész, az Airport-sorozat és a Csupasz pisztoly-filmek egyik főszereplője - közölte unokája, Cory Schenkel.
Az Együtt az atv.hu szerkesztőségébe eljuttatott közleményében lemondásra szólította fel Patyi Andrást, a Nemzeti Választási Bizottság elnökét és minden, Fidesz által kinevezett tagját.
Ha már nem trükköznek, hanem verőlegényekkel fenyegetnek, akkor nem tudom, mi kell még ahhoz, hogy az ellenzék azt mondja, eddig és ne tovább – ezt Gyurcsány Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, miután kiderült, Erdősiné kérdését hitelesítette a választási bizottság a vasárnapi zárvatartással kapcsolatban.
Oroszország és a Kenya után Etiópia lehet a következő nagy atlétikanemzet, amely komoly doppingbotrányba keveredik, ugyanis kilenc atlétájával szemben merült fel doppingvád.
A felismerhetetlenségig összetört az kisrepülőgép, amelyik vasárnap zuhant le Tatabánya térségében. Az oktatógépen két ember tartózkodott, egyikük meghalt, a másikat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Nem lehet komolyan gondolni, hogy a herceghalmi polgármester felesége összegyűjt 200 ezer aláírást a népszavazási kezdeményezéséhez, nyilvánvaló, hogy miről szól a történet, a Fidesz nem akarja, hogy népszavazás legyen ebben az évben a vasárnapi boltbezárásról – ezt Török Gábor mondta az ATV EgyeNes Beszéd című műsorában.
Több, a budapesti közlekedés és a közterületek fejlesztését szolgáló útfelújítás kezdődik a fővárosban 2016 tavaszán, melyeknek köszönhetően megújul a főváros számos területe. A többi között felújítják a XVI. kerületi Csömöri út János utca és Szlovák utca közötti részét, illetve a X. kerületi Keresztúri út vasúti átjáró és Határmalom utca közötti szakaszát is.
Az InfoRádiónak nyilatkozó elemzők szerint nincs jelentősége annak, hogy leadja-e szavazatát a menekültkvótáról szóló népszavazás érvényességhez szükséges több mint négymillió választópolgár. A Nézőpont Csoport vezérigazgatója és a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint rövid távon a szocialisták nyertek a boltzárral összefüggő népszavazási kérdések leadásakor kialakult…
Az egész világot sokkolták azok a képsorok, amelyeken egy üzbegisztáni nő egy levágott gyerekfejjel a kezében a moszkvai metró bejáratánál üvöltözik. A nő a rendőrségnek elmondta, a férje hűtlensége miatt háborodott fel, és a fejében levő hangoknak engedelmeskedve követte el a szörnyű rémtettet.
Figyelmen kívül hagyta a Fidesz az adatvédelmi ombudsman észrevételét, és szavazásra bocsátotta azt a törvénymódosítást, amely a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodását titkosítja. A javaslatot elfogadták a képviselők, többé már semmi sem szabhat gátat Matolcsy György jegybankelnök műgyűjtő szenvedélyének.
Az InfoRádiónak nyilatkozó elemzők szerint nincs jelentősége annak, hogy leadja-e szavazatát a menekültkvótáról szóló népszavazás érvényességhez szükséges több mint négymillió választópolgár. A Nézőpont Csoport vezérigazgatója és a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint rövid távon a szocialisták nyertek a boltzárral összefüggő népszavazási kérdések leadásakor kialakult…
Megkezdték az ideiglenes migrációs befogadóállomás építését Körmenden a helyi rendészeti szakközépiskola területén kedd délelőtt - erősítette meg az MTI értesülését Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.