Az LMP önkormányzati szakszóvivője szerint tragikus következményekkel járhatnak a kéményseprő-ipari tevékenység júliustól életbe lépő szabályai, a párt ezért arra kéri a kormányt, hogy a szakmai szervezetek bevonásával dolgozzon ki új szabályokat.
Újabb felvételt hoztak nyilvánosságra a 42 halálos áldozatot követelő isztambuli terrortámadásról. Az Atatürk repülőtér egyik bolti kamerája rögzítette, hogy egy AK-47-essel lövöldöző férfi emberekre vadászik terminál területén.
Összefogás helyett együttműködést akar az MSZP. Molnár Gyula, a párt új elnöke az ATV híradójának azt mondta, a demokratikus ellenzéki erőknek - választó-kerületenként - egy közös jelöltet kell állítaniuk a 2018-as választásokon. Mindezt azért, hogy leváltsák az Orbán-kormányt. A DK egyetért a javaslattal, az LMP azonban továbbra sem készül együttműködésre. Az Együtt szerint káros ez a nyilvános…
Sokkoló felvételt hozott nyilvánosságra a Mirror. A videóban az látható, hogy az isztambuli Atatürk repülőtéren robbantani készülő egyik terrorista agyonlő egy civil ruhás rendőrt.
Felfüggesztett hivatalából négy olyan papot Lyon érseke, akiket szexuális visszaéléssel vádoltak meg - közölte csütörtökön a közép-franciaországi város egyházkerülete.
Légi úton látja el élelmiszerrel a mexikói kormány a sztrájkoló tanárok által elszigetelt Oaxaca tagállamot; a közép-amerikai ország déli részében lévő, elszegényedett területre csütörtökön indítják a hadsereg egy repülőgépén az első segélyszállítmányt.
Kigyulladt a tatabánya-síkvölgypusztai pszichiátriai otthon hatszáz négyzetméteres tetőszerkezete, a lángokat 39 tűzoltó fékezte meg. Senki nem sérült meg - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője csütörtök este az MTI-t.
A kanadai védelmi minisztérium és a külügyminisztérium közös közleményben jelentette be csütörtökön, hogy Ottawa csapatokat küld Kelet-Európába a NATO keretében, de részleteket nem tett közzé.
Ashton Carter védelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön, hogy azonnali hatállyal feloldja az amerikai fegyveres erőknél érvényben lévő tilalmat, miszerint transzneműek nem szolgálhatnak a hadseregben.
A Fidesz szerint kiszámíthatóbb és érezhetően jobb a nyugdíjasok helyzete napjainkban, mint hat évvel ezelőtt volt. Az ellenzék szerint viszont a jövő évi emelés az átlagnyugdíjaknál nem éri el az ezer forintot, a minimálnyugdíjaknál pedig egy kiló krumpli árát, miközben a kormánypárt leszavazott minden olyan szocialista javaslatot, amely nagyobb emelést biztosított volna a kisnyugdíjasoknak.
A Közlekedési Múzeumnál a környezetvédők a fakivágások ellen tiltakoznak, miközben a bontással a Városliget ZRT által megbízott Bont-Tör ZRT már bejuttatott egy munkagépet a területre.
Újabb Fidesz-közeli tanácsadói szerződések kerültek nyilvánosságra. A Magyar Nemzet szerint a Külügyminisztérium felügyelete alatt működő Magyar Nemzeti Kereskedőház tucatnyi kormányközeli embernek fizet több százezer forintot havonta. Szijjártó Péter úgy reagált a kereskedőháznál jól végzik a munkájukat. Lázár János pedig tájékoztatást kért, hogy ki és mennyiért adott tanácsot. Az ellenzék úgy…
Elsőként a portugál labdarúgó-válogatott jutott a négy közé a franciaországi Európa-bajnokságon, miután a csütörtök esti negyeddöntőben 1-1-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 5-3-ra legyőzte a lengyel csapatot. A walesi válogatott jutott be másodikként a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjébe, miután 3-1-re legyőzte a belga együttest.
Az amerikai republikánus pártiak várható elnökjelöltje elnökként bevonná a NATO-t az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni küzdelembe, hogy katonailag tehermentesítse az Egyesült Államokat. Donald Trump erről egy csütörtöki interjújában beszélt.
Tíz évvel ezelőtt, 2006. július 1-jén állt forgalomba Budapesten az első, 2001-es pályaszámú Siemens Combino Supra villamos, és ezzel hosszú idő után először érkezett új szerelvény a fővárosba. Az évforduló alkalmából a BKV nyílt napot tart a szerelvényeknek helyet adó Hungária kocsiszínben.
Ma munkaszüneti napot tartanak a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak. Szintén zárva lesznek ma a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, a mentők azonban teljes kapacitással dolgoznak.
Összesen öt képviselő pályázik a Konzervatív Párt elnöki posztjára a közelgő párton belüli elnökválasztáson. David Cameron brit miniszterelnök azt követően jelentette be lemondását, hogy az EU-tagságról szóló referendumon a britek többsége úgy döntött, ki akar lépni az unióból. Margaret Tatcher után Theresa May lehet Nagy-Britannia második női miniszterelnöke.
Az Iszlám Állam vezetői személyesen vettek részt az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtér elleni támadás megtervezésében - írja a CNN török tisztségviselőkre hivatkozva.
Eltűnt az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának egy Il-76-os típusú speciális repülőgépe pénteken a szibériai Irkutszki területen, ahová erdőtüzek oltására vezényelték.
Irakban mintegy 3,6 millió gyermeket fenyeget a halál, sebesülés, nemi erőszak, emberrablás és a fegyveres csoportokba való besorozás "rendkívül komoly" veszélye a fegyveres konfliktus miatt - közölte helyi idő szerint csütörtökön kiadott jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Ami Angliában történt az a Brüsszelben elkövetett hibák következménye - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV Start című műsorában, aki arról is beszélt, hogyan szavazna egy esetleges uniós tagságról szóló népszavazáson.
Összefogás helyett együttműködést akar az MSZP. Molnár Gyula, a párt új elnöke az ATV Híradónak elmondta, a demokratikus ellenzéki erőknek választó-kerületenként egy közös jelöltet kell állítaniuk a 2018-as választásokon. Mindezt azért, hogy leváltsák az Orbán-kormányt. A DK egyetért a javaslattal, az LMP azonban továbbra sem készül együttműködésre. Az Együtt szerint káros ez a nyilvános…
Tizenkét órás tüntetést szervez a Kossuth térre az egészségügyért Sándor Mária, a fekete ruhás nővér. Az esemény este hat órakor kezdődik. Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke az ATV Start című műsorában jelentette be, hogy országgyűlési képviselőként is szolidaritást vállal a kezdeményezéssel. Délelőtt ennek jegyében fekete zászlót lógatott ki a Parlament egyik ablakából. Az erről készült…
Elmarasztaló ítéletet hozott első fokon a Szegedi Járásbíróság a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás miatt indult per kilenc szíriai és egy iraki állampolgárságú vádlottjának ügyében pénteken.
Az osztrák Alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította pénteki ítéletében a múlt hónapban tartott elnökválasztás eredményét, amelyet egy hajszál híján vesztett el a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje - jelentette a BBC. A döntés eredményeként meg kell ismételni a választást.