Azzal, hogy Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos lett, le kellett mondania. Így viszont törvénysértő állapot alakult ki. Matolcsy írt is emiatt Kövérnek.
Ugyanis román helyett magyar joghatóság alá került, így július 1-től új neve van a 2009 szeptemberében Nóta TV néven indult csatornának. Az NMHH már nyilvántartásba is vette a Magyar Sláger TV Kft.-t, mint médiaszolgáltatót. (MTI)
Gyorsított eljárásban elítélték a térdével az intézkedő rendőrt szájon rúgó tüntetőt. A 21 éves francia fiatalember a Liget-projekt elleni tiltakozáson vett részt, ott történt az incidens is.
2015 augusztusán adták át a vonalat, most újabb munkálatokat kezd rajta egy konzorcium, amiben benne van a Strabag vasútépítő cége is. A felújítás így már összesen 78 milliárd forintba fog kerülni, azaz kilométerenként 1,5 milliárd forintba. Tehát méterenként 1,5 millió forintba. Részletek az Átlátszón.
Bors vakvezető-, Cooper és Joya mozgássérült segítő-, Risza autistasegítő-, Amper terápiás- és Kuku hangjelző kutya; ők és gazdáik a főszereplői annak a mesekönyvnek, amelynek célja a gyermekek fogyatékosság és másság iránti érzékenységének korai fejlesztése.
A világ néhány kedvenc turistalátványosságát alakította át papírból kivágott figurák és vicces fotóbeállítások segítségével a mókás művész. Nézze meg ön is Rich McCor képeit, hátha ihletet kap és legközelebb már ön is megörvendeztetheti ismerőseit hasonló jópofa képekkel, mondjauk a Facebookon!
Nem sokkal azután, hogy a homofób fideszes kommunikációs igazgató posztban dühöngött, hogy neki kell kifizetnie Ungár Klára ügyvédjét. Részletek errefelé.
Az SBGK Ügyvédi Iroda és az Ész-Ker Kft. 670 millió forintos megbízást kapott a Miniszterelnökségtől közbeszerzési és jogi tanácsadásra. Amire nemrég már kaptak egy ötmilliárd forintos megbízást is.
Itt a nyár, a szabadság, az utazások időszaka. Sajnos ízületi fájdalmainkat nem hagyhatjuk itthon, de ha körültekintően szervezzük meg hazai, vagy külföldi nyaralásunkat, nem kell aggódnunk, és távolabbi helyekre is útra kelhetünk. <br></br>
Robottal szexelni? Eddig ez csupán egy olyan gondolatnak tűnt, ami csak a sci-fi filmekben fordulhat elő. De a legújabb kutatások szerint már minden ötödik ember nyitott erre az ötletre.
Spice Girls – GEM, azaz Geri Halliwell, Mel B és Emma Bunton bejlentett egy 20 éves jubileumi koncertet, Mel C-nek és Vicktoria Beckhamnek viszont nyoma sincs, úgyhogy lehet, hogy ez csak egy 3/5-ös visszatérés lesz, bár állítólag Victoria Beckham nem zárkózott el az ötlettől. Legutóbb 2012-ben léptek fel újra együtt, a londoni olimpián. (Mirror)
Sao Noit Pattayáról kellett kimenteni, ahol a thai elefántturizmus áldozataként csontsoványra fogyva tengette napjait. Egy hónapon át küzdöttek érte, a kezdeti biztató eredmények után hétfőn váratlanul minden rosszra fordult.
Tajvan - Legalább két ember meghalt, 74-en pedig megsérültek a Nepartak táfun pusztítása során Tajvan szigetén, százezrek áram, közel húszezren pedig otthon nélkül maradtak, mikor lecsapott a természet ereje.
Prága - Pénteken hivatalosan is bejelentette visszavonulását a cseh labdarúgó-válogatottól, Petr Cech (34), aki idén az Európa-bajnokságon is képviselte hazáját.
Marseille – Ugyan a zsarolási botránya miatt kimaradt az Európa-bajnokságon résztvevő francia labdarúgó-válogatott keretéből a csapat támadója, Karim Benzema (28), azonban a sportemberi oldalát is megmutatta a csütörtöki Franciaország – Németország (3-0) Eb-elődöntő után.
Az egész világ Bridget Jones-ként ismerte meg Renée Zellweger nevét, akit hamarosan harmadjára is láthatunk majd az esetlen, angol hölgy szerepében. A színésznő súlya mindig is közbeszéd tárgya volt és most csúnyán be is szóltak neki miatta.
Lassan több mint egy évtizede tart a háború Angelina Jolie és Jennifer Aniston között. Bár az utóbbi időben úgy tűnt, hogy sikerül elásniuk a csatabárdot, most újra áll a bál a hollywoodi szupersztárok háza táján.
Egy internetes gólszépségversenyen ismét lehet szavazni Gera Zoltán találatára, amelyet a portugáloknak lőtt a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében - írja az MTI.
A hírességek kínosan ügyelnek arra, hogy a közösségi oldalaikra csak a legelőnyösebb fotókat töltsék fel. Eddig nem is sejtettük, hogy mennyi munka van egy-egy kép elkészítésében, Shakira azonban most egy videóban megmutatta!
Budapest – Újabb magyar válogatott focista kerülhet külföldre az idei franciaországi Európa-bajnokság után, miután a Rangado.hu információi szerint Lang Ádámért (23) német, angol, francia, olasz és svájci, csapatok is bejelentkeztek.
A brit királyi család tagjai, Vilmos és Katalin, valamint a kisfiuk, György herceg a napokban közösen vettek részt egy királyi légi bemutatón és természetesen a közönség nagy része nem a repülőgépekkel, hanem velük volt elfoglalva.
Forradalmasította a közszolgálati időjárás-jelentést a színész-humorista, akinek mókás rapprodukciója az interneten is népszerű lett. Vida Péter (43) időközben fókákkal is úszkált a Balatonnál.
Alighogy megszáradt a tinta a karakteres argentin edző, Marcelo Bielsa, Lazio csapatával kötött szerződésén, már érvénytelenítve is lett. Mindössze két napig volt az olasz klub edzője.