Los Angeles - Erre már szavak sincsenek! A szépséges amerikai színésznő úgy érzi, a mai, férfiak uralta világban csak fütyinek öltözve tud érvényesülni.
Houston - Az üzenet nehezen félreérthető, főként, mert nem érthető egyáltalán. De lehet, hogy nem is földi nyelven van. Vagy nem is létezik, mint olyan......
Zamárdi - Egy magyar nő és egy külföldi férfi választotta ki azt a hat lányt, akik a Balaton Soundon a DVBBS koncertje után az öltözőbe mehettek - írja az index.hu.
És kezdem pont úgy érezni magam két egymást követő, háromnegyed ötös kelés után, mint ez a cica. Még két óra, és érkezik Sarkadi Zsolt, addig Plankó Gergő élőzi tovább a nagyvilágot. Viszlát!
Vasárnap fosztott ki egy alvó férfit a 6-os villamoson egy férfi és egy nő, a tettüket térffigyelő kamera rögzítette és rögtön el is fogták mindkettőjüket. Gyorsított eljárásban, keddre már el is ítélték őket.
Tűzoltók végzik a mentést a dél-olaszországi Bari közelében történt vonatbaleset helyszínén 2016. július 12-én. Két személyszállító vonat ütközött össze egyazon sínpáron az Andria és Corato közötti vonalon, a szerencsétlenségben legkevesebb tíz ember életét vesztette, több tucatnyian megsérültek.
Kentucky Lake - Holtan találták Craig Morgan 19 éves fiát egy Tennessee állambeli tóban, a kamasz feltehetően egy csónakkirándulás során fulladt a vízbe.
Az RBC vezetését azért váltották le, mert Putyin köreinek ügyeit piszkálták. Most kiszivárgott egy hangfelvétel arról, hogyan mutatkozott be az új vezetés.
Akár a rokonoknak, barátoknak szeretnénk valami kis apróságot vinni a nyaralásról, akár mi magunk akarunk megőrizni minél többet a vakáció hangulatából, érdemes ötletet merítenük az összeállításban szereplő képekből. A kavicsot mindig alaposan mossuk le és szárítsuk ki mielőtt munkához látnánk. A színezéshez bármilyen festéket használhatunk, „iskolás” temperát épp úgy, mint akrilt. A vékony…
Miskolc - Eljárást indítottak egy 20 éves boldvai nő ellen, aki a gyanú szerint nem látta el újszülött csecsemőjét, és a gyermek meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Eljárást indítottak egy 20 éves boldvai nő ellen, aki a gyanú szerint nem látta el újszülött csecsemőjét, és a gyermek meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A nő az elmúlt napokban otthonában adott életet egy kislánynak. A csecsemő az első orvosi vélemény szerint élve született, azonban ellátatlansága miatt meghalt. A megyei rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja…
A fesztiváldivat évről évre változatos, új megoldásokkal hódít, és olyan extrém, rég elfeledett darabok kerülnek a palettára, mint például az overall, a kertésznadrág vagy a csipkés felső bőrbakanccsal.
Anglia - Költöztető autók torlódtak fel a Downing Street 10-es szám előtt kedden délelőtt. Itt lakott hat éven keresztül David Cameron, brit miniszterelnök, holnap azonban már át kell adnia a rezidencia kulcsait követőjének, Theresa May-nek.
Akár tragédiával is végződhetett volna annak a kisfiúnak az esete, akit az ausztráliai Alice Springsben próbált elragadni egy felbőszített, ékfarkú sas. A támadás pillanatáról ráadásul fénykép is készült!
Anglia - Egy sállal fojtotta meg 16 éves barátnőjét egy kamasz. Katleigh Anne Palmer huszonnégy hetes terhes volt, amikor fiúja, a 18 éves Aston Robinson végzett vele.
Budapest — Elutazott a Ferencváros labdarúgócsapata Albániába, ahol szerda este (M4, 20.00) a Bajnokok Ligája selejtezőkörének 2. fordulójában a Partizani Tiranával csap össze. Annak ellenére is jó hangulatban indult el a szezon első tétmérkőzésére a magyar bajnoki címvédő FTC gárdája, hogy múlt szerdáig úgy nézett, ki, erőnyerőként tovább lép a következő körbe.
Továbbra sem így fogjuk sütni a reggelinket, mert nagyon időigényes, és a végeredmény sem túl gusztusos, de valóban megsül a tojás a nap által felforrósított talajon. Legalábbis a sárgája, a fehérje ugyanis egyszerűen elpárolog.
Jóllehet a brexit váratlan eredménye alaposan felbolygatta mind a Nagy-Britanniában, mind pedig az Európai Unió más országaiban élő polgárok nyugalmas hétköznapjait, a referendumnak volt egy olyasféle pozitívuma is, amelyről ezidáig meglehetősen kevés szó esett.
Budapest — Alig egy héttel a labdarúgó-Európa-bajnokság befejezése után már hazai pályákon láthatjuk a torna magyar hőseit. Ugyanis szombaton rajtol az NB I 2016/2017-es évada, s a Bernd Storck (53) szövetségi kapitány által a kontinensbajnokságon szereplő 23 fős keretből tizenegyen hazai klubokban szerepelnek.
Zalaegerszeg - Szexuális erőszak gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került kedden egy zalai férfi, aki egy hatéves kislánnyal erőszakoskodott - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Csengtu — Heves jégeső rongálta meg a kínai China Southern Airlines légitársaság 3483-as számú járatát, ám a pilótának köszönhetően végül épségben sikerült leszállni a csengtui reptéren.
Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó sosem tagadta, hogy hisz a spiritualitásban és a halál utáni életben, arra azonban ő sem volt felkészülve ami nemrég történt vele.
A hét végéig dübörög az EFOTT, melynek estéin az idén is Dévényi Tibor (69) retródiszkójára lehet nosztalgiázni. Tibi bá’-nak az idei fesztivál több okból is más, mint az eddigiek. Egyik az, hogy kisebbik fia, Máté (15) az idén először kért tőle jegyet rá, de az is említést érdemel, hogy jövőre már 70-es évesen jön az egyetemisták és főiskolások fesztiváljára.
A bontást annyira szakszerűen végzik, hogy egy bámészkodónak már megsérült az arca a kirepülő szilánkoktól. Pedig a Városligetbe nemcsak Ligetvédők, de városi polgárok is járnak, akiknek testi épségére még a bontási szerződés alapján is vigyázni kéne.
Annak ellenére, hogy Céline Dion és az év elején elhunyt férje, René Angélil évtizedek óta a nyilvánosság előtt élték az életüket, a mai napig akadnak titkok, amiket eddig kevesen tudtak róluk. Mi azonban most lerántjuk a leplet a bizarr kapcsolatról!
Ahogy arról mi is beszámoltunk, szörnyű tragédia történt a Balaton Soundon, ahol egy kanadai zenekar, a DVBBS öltözőjében ájultan találtak két fiatal lányt.
A Double Pass jelentése szerint siralmas a helyzet az akadémiák edzésein, a Felcsút pedig annak ellenére kapja a legtöbb pénzt, hogy messze nem a legjobb.
Washington - Öt embert vettek őrizetbe az amerikai fővárosban, miután azok rendőrautókra adtak le lövéseket. Az incidens Washington délkeleti kerületében történt, ahol elsöprő többségben afroamerikaiak élnek. Az MTI szerint egyébként járőröző rendőrautóra nyitottak tüzet egy parkoló autóból. A járőrök azonnal viszonozták a tüzet, a lövöldözésben azonban senki nem sérült meg. A rendőrök végül…