A sovány túró és joghurt nem csak finom és kevés kalóriát tartalmaz, hanem könnyen emészthető is, így kiválóan alkalmas forró nyári napokon reggelire vagy vacsorára.
Nekünk netproliknak ezentúl sokkal sivárabb lesz az életünk, mert nem láthatjuk, ahogyan pózol Rogán Cecília anya, háziasszony és dolgozó nő a Forma 1 rajtrácsától kezdve a báli lépcsőkig, mindenütt egyformán hódító tekintettel. Képválogatással és tisztelgő főhajtással búcsúzunk Publikus Cecília Asszonytól.
A bajorországi Ansbachban vasárnap este történt robbantás szíriai elkövetőjét korábban felszólították Németország elhagyására és kilátásba helyezték kitoloncolását Bulgáriába, egyelőre nem tudni, hogy ez miért nem történt meg - mondta a német szövetségi belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.
Napok óta egyre több ember posztol festményszerű képeket elsősorban az Instagramra. Utána jártunk, mi is ez az új őrület, és hogyan készíthetünk mi is ilyen képeket!
Gyermekpornográfiát terjesztő országos hálózatot lepleztek le Spanyolországban; 14 tartományban összesen 21 embert vettek őrizetbe, akik munkahelyi számítógépeikről küldözgették a felvételeket - közölte a spanyol rendőrség hétfőn.
A legtöbb emberen látható nyomokat hagy az évek múlása: Szarkalábak alakulnak ki a szemei körül, redők lesznek a homlokán, és az orr és a száj környékén is ráncok rajzolódnak ki.
Budapest — Alig egy hónapja még futball-lázban égett az ország. Amikor a labdarúgó-válogatott a meccseit játszotta az Európa-bajnokságon, országszerte tömegek mozdultak meg, Franciaországban és itthon is hatalmas fieszta volt. Úgy tűnik azonban, a mámor elmúlt, s hiába szerepelnek többen is az Eb-hősök közül hazai NB I-es klubokban, bekövetkezett, amitől a korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál…
Újra visszatért a zenei életbe a Desperado együttes, akik a 2000-es években hatalmas népszerűségnek örvendtek. A zenekar elárulta, mivel telnek most a napjaik, illetve egy igen megdöbbentő tényt is megosztottak a rajongókkal.
Előléptetésekért cserébe kenőpénzt fogadott el, ezért életfogytiglani börtönt kap Kuo Po-hsziung, angolos átírásban Guo Boxiong, döntött egy kínai bíróság. Ő az egyik legmagasabb rangú kínai tábornok volt, 2002 és 2012 között a Központi Katonai Bizottság alelnöki posztját töltötte be. (MTI, Hszinhua)
Nagyszentjános - 50 millió értékben rabolták ki Gáspár Győző és családja Győr-Moson-Sopron megyei sertéstelepét. Bár a felbérelt magánnyomozók még javában dolgoznak, a felháborodott showman és testvére már sejti, ki lehetett a tettes.
Tokióban építették fel ezt a meglehetősen helytakarékos, aprócska házat. A 29 négyzetméteres, háromszög alapterületű épület minden szegletét kihasználták a belsőépítészek. Nézze meg, micsoda álomotthont csináltak a mini házikóból!
Egyesült Királyság - Megdorgálta az ifjú György herceget az Angol Királyi Állatvédő Liga (RSPCA), mert a kisfiú fagyival etette meg születésnapjára kapott kutyusát. Az állatvédő szervezetet a herceg dédnagymamája, Erzsébet királyné alapította.
Mogyoród — Egyre nehezebben viseli Sebastian Vettel (29), hogy már eltelt tíz futam a Forma–1-es világbajnoki szezonból, de a Ferrari még képtelen volt versenyt nyerni.
Életének 74. évében elhunyt Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az összehasonlító irodalomtudomány, a fordításelmélet és a magyar irodalom 19. századtól napjainkig tartó időszakának neves kutatója.
Mogyoród – Panaszra egyáltalán nem lehet oka a Red Bull ausztrál pilótájának, Daniel Ricciardónak (27), hiszen a harmadik helyen végzett a 31. Magyar Nagydíjon.
Az év eleji előrejelzésnek megfelelően, az enyhe téli időjárás miatt tetőzik a kullancsok száma hazánkban: egyre többen fordulnak háziorvoshoz kullancscsípés miatt, miközben a parazitát továbbra is sok tévhit övezi.
Latakia — Szíriáról szinte mindenkinek a bombázások, a pusztítás és halottakat ábrázoló fotók jutotnak eszébe, ami az országban zajló konfliktusok miatt nem is csoda.
Azok a dohányosok, akik megpróbálnak megszabadulni káros szenvedélyüktől, általában kevesebb alkoholt is fogyasztanak. Erre a megállapításra jutottak brit tudósok, miközben a dohányzás és az alkoholfogyasztás közötti összefüggéseket vizsgálták.
Putyin-közeli erők törhették fel a demokraták szerverét, hogy aztán több ezer levelet hozzanak nyilvánosságra. Az eset sokat árt Clintonnak és segítheti Trumpot.
Magyarország — Kitolt a magyar cukorbetegekkel az Európai Unió azzal, hogy betiltották a diabetikus élelmiszereket jelző narancssárga kör alakú emblémát. Múlt hét óta eltűntek ezek a jelölések az élelmiszerekről, helyette a termék összetételét kell böngészniük a betegeknek.
Nápoly – Lassan, de biztosan a Juventus játékosa lesz a Napoli argentin támadója, Gonzalo Higuain (28), aki a hírek szerint négy évre kötelezi el magát az „Öreg Hölgyhöz”.
A pártállami vezetés 1979 júliusában tiltotta meg az Omegának, hogy az Agárdi Popstrandon színpadra álljanak, de Kóbor Jánosék (73) múlt szombaton ismét a legendás helyszínen koncerteztek. Amikor Somló Tamásról (†68) kérdeztük, Mecky egy titkot is elárult.
Budapest - Kanos őzek lephetik el az úttesteket augusztus közepéig, a nászidőszak alatt a vadászati érdekképviseletek fokozott figyelmet kérnek az autósoktól az utakon.
München — Senki sem érezheti magát biztonságban, még a mücheni magyar konzul gyermekét is megpróbálta csapdába csalni a tömeggyilkos. A diplomata gyerek is meghívást kapott Ali David Sonbolytól a gyorsétterembe, ahol kegyetlenül lemészárolta a magyar Robertót nyolc másik gyanútlan áldozatával együtt.