Elismerésre méltó ötletességgel reagált az új mobilos őrületre az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő kanadai csapat, a Vancouver Whitecaps.
Az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi terület egyik bányájában leltek rá pénteken egy 2,7 kilogramm tömegű borostyánrögre, vagyis megkövesedett gyantadarabra.
Őrizetbe vették és kezdeményezik az előzetes letartóztatását a rendőrök annak a 17 éves fiúnak, aki másfél hét alatt háromszor fenyegetett robbantással Mátészalkán.
Los Angeles – Második babájával terhes Mila Kunis színésznő, akivel Návai Anikó a Bad Moms, azaz Rossz anyák című új filmje kapcsán beszélgetett. A magyar filmes riporternek a világsztár még az is elárulta, hogyan becézi a kislányát, aki most 21 hónapos.
Másfél héten belül háromszor is betelefonált a rendőrségre, hogy bombát helyezett el a városban. Azt nem tudta megmondani, mindez pontosan mire volt jó.
Elhanyagolta, bezárta és bántalmazta gyermekeit egy fiatal pár Budapesten, a rendőrök az anyát és a nevelőapát őrizetbe vették és előzetes letartóztatásukat javasolták.
A hadsereg péntek este bejelentette, hogy átvette a hatalmat, a török kormányfő szerint viszont csak kísérletet tettek a hatalomátvételre. Robbanások és lövések hallatszanak Ankara és Isztambul utcáin. Helyszíni beszámolók szerint összecsaptak a rendőrség és a hadsereg erői.
Meg kell nézni, milyen okok, előzmények vezettek a történtekhez, s meg kell vizsgálni, milyen lehetőségek vannak még a védelmi rendszer továbberősítésére - mondta az államtitkár.
Az idei Red Bull Air Race futam ismét színes programnak ígérkezik! Láthatjuk majd Takáts Pali siklóernyős bemutatóját, a Flying Bulls kötelékét, élvezhetjük a Cloud 9+ koncertjét és Szoláth Szebasztián wakeboard bemutatóját, és természetesen a világ 14 legjobb Red Bull pilótáját!
Recep Tayyip Erdogan szombatra virradóra biztosította a lakosságot, hogy ő még mindig az ország államfője, és arra sarkallta az embereket, hogy tartsanak ki, menjenek ki az utcára.
Harckocsik vették körül a török parlament épületét péntek éjszaka, az isztambuli repülőtérnél pedig lövések dördültek - közölték szemtanúk a Reuters hírügynökséggel.
A hadsereg péntek este bejelentette, hogy átvette a hatalmat, a török kormányfő szerint viszont csak kísérletet tettek a hatalomátvételre. Robbanások és lövések hallatszanak Ankara és Isztambul utcáin. Helyszíni beszámolók szerint összecsaptak a rendőrség és a hadsereg erői.
Görögország készültségbe helyezte rendőrségét a pénteki törökországi puccskísérlet miatt a Törökországgal közös határon - jelentette az athéni köztelevízió szombatra virradóra Nikosz Toszkasz polgári védelemért felelős miniszterre hivatkozva.
Tisztek százait és rendőrök ezreit csukatta le összeesküvés vádjával, de a gülenisták „párhuzamos állama” ezt is túlélte. Sokat árthatott, hogy összeveszett közben az oroszokkal, az USA-val és a nyugat-európaiakkal is.
A demokratikusan megválasztott török kormány támogatására hívott fel az amerikai elnök, Moszkva szeretné, ha minél hamarabb visszatérne a stabilitást és a rend Törökországba. Az ENSZ nyugalomra, az EU a demokratikus intézmények tiszteletben tartására szólított fel.
Meghiúsították a péntek este kezdett puccskísérletet Törökországban - jelentette be a hajnali órákban Binali Yildirim miniszterelnök, és hasonló közlést tett a kormányzat több más tagja is.
Budapest — Két vezető jegyvizsgálót is kirúgott a MÁV, mivel létszámhiány miatt nem indították el a vonatot. Egyikük állította: ha megteszi, veszélybe sodorja az utasokat, ezért az állásával fizetett – értesült a Blikk.
Budapest — Buszból a konténerbe! Rihanna (28) öt év után tér vissza fővárosunkba, és a jelek szerint ugyanúgy el fogja barikádozni magát a rajongók elől, mint 2011-ben, amikor telt ház előtt debütált a Budapest Sportarénában.
Budapest — Termék, amelyet el kell adni. Többek között ezt gondolja magáról Vujity Tvrtko (43), aki először a Vasárnapi Blikknek adott nagyinterjút, amióta azon a bizonyos február végi napon vége lett a TV2-s életének.
Törökországban némileg stabilizálódott a helyzet az éjszakai katonai puccskísérlet után, már a kormányhoz hű erők uralják a hadsereg főparancsnokságát, és kiszabadították a túszul ejtett vezérkari főnököt is. A BBC úgy tudja, a puccskísérlet ideje alatt közel 200-an meghaltak, csaknem 1200 -an megsebesültek. Országszerte több mint 1500 katonát vettek őrizetbe, leváltották a hadsereg öt tábornokát…