Racionális magyarázat egyelőre nincs arra, miért most történt, még azt sem tudni, ki állt a hátterében, "belső vagy külső érdek mozgatta-e a szálakat" - mondja Hegedűs Tamás geopolitikai szakértő. Nógrádi György szerint ennél "szerencsésebb" puccskísérlet csak a népmesében van, minden, ami történt, Erdogan érdekeit szolgálja. Georg Spöttle is úgy véli, Erdogan az eseményeket tisztogatásra…
Megkurtítják a nyári szünetet – legalábbis ez szerepel a szaktárca tervei között. A vakáció előre láthatólag néhány héttel kezdődik később, ám ezzel együtt hosszabbak lesznek az őszi és a tavaszi szünetek.
A meghiúsított törökországi puccskísérletet követően 2745 bírót eltávolítottak tisztségéből - jelentette szombaton az Anadolu török állami hírügynökség.
Minden programot töröltek a szervezők a szeles és esős időjárás miatt a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat budapesti versenyhétvégéjének szombati napján, így a délutáni időmérő edzésre sem kerül már sor.
A magyar kormány gazdasági eszközökkel támogatja a kárpátaljai magyarság megmaradását - jelentette ki a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár Tiszapéterfalván, amikor megnyitotta a III. Turul Expo kiállítást és vásárt. Magyar Levente bejelentette, hogy a Kárpátaljának szóló gazdasági támogatási program keretében néhány napon belül kiírják az első pályázati fordulót, ami több ezer kárpátaljai…
Szerbia nem lesz a migránsok parkolóhelye - jelentettek ki Alekszandar Vucsics miniszterelnök szombati sajtótájékoztatóján Belgrádban a biztonsági szolgálatok koordinációs testületének ülése után. Ezért Szerbia is szigorít a keleti és a déli határszakaszának védelmén, ahol Bulgária és Macedónia felől érkeznek az illegális bevándorlók. A szerb kormány nagyszámú rendőrt és katonát küld a két…
A szerb rendőrség a hadsereggel közösen védi majd az ország határait a főként Afganisztánból és Pakisztánból érkező illegális migránsoktól, és még intenzívebben lépnek fel az embercsempészek ellen - jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök.
A török hatóságok megnyitották az áthaladó tartályhajók előtt a Boszporusz tengerszorost, amelyet korábban az államcsínykísérlet miatt biztonsági megfontolásokból lezártak - közölte szombaton a Gulf Agency Company (GAC) hajózási ügynökség.
Kidőlt fa miatt kisiklott egy Bajáról Dombóvárra tartó személyvonat, emiatt ezen a szakaszon pótlóbusz közlekedik. A vonaton héten utaztak, senki sem sérült meg. A műszaki mentés ideje alatt pótlóbuszokra kell átszállni, így az utasoknak hosszabb menetidővel kell számolniuk.
Kisebb-nagyobb szünetekkel sokfelé várható eső, zápor, keleten, északkeleten helyenként zivatarok is kialakulhatnak. A legcsapadékosabb területek az ország északi, északkeleti harmadán valószínűek.
Erdogan az Amerikában élő Gülent tartja a puccs szervezőjének, és így Amerikát is felelőssé teszi a pénteki kísérletért. Ez a vita durván elmérgesedhet.
Az Egyesült Államok segítséget nyújt Ankarának a puccskísérlet nyomozásában, és fontolóra venné, ha a török hatóságok az államcsíny kitervelésével vádolt, amerikai emigrációban élő Fethullah Gülen hitszónok kiadatását kérnék - közölte szombaton John Kerry amerikai külügyminiszter Luxemburgban.
Minden programot töröltek a szervezők a szeles és esős időjárás miatt a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat budapesti versenyhétvégéjének szombati napján.
Egész nap esett a tónál, az alacsonyabban fekvő területek strandjait öntötte el a víz, a vízelvezető árkok is nehezen vezetik el a csapadékot, a 60-70 km/h-s erős szél is problémát okoz.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök a török nagykövettel való tanácskozást követően újságírók előtt elmondta: nincs jele annak, hogy megnövekedett volna a Bulgáriába tartó menekültek száma. A török kormány emellett biztosított mindenkit, hogy a határt nem özönlik el illegális bevándorlók - fűzte hozzá.
Korábban az adanai amerikai főkonzulátus szombaton azt közölte: a török hatóságok lezárták az Iszlám Állam elleni légi bevetésekhez használt dél-törökországi incirliki légi támaszpontot, és megszüntették a bázis áramellátását.
Isztambul – Fogalmuk sem volt a közlegényeknek, hogy mibe keverednek. A péntek esti törökországi katonai puccskísérletben részt vevő kiskatonák azt hitték, hogy gyakorlatozni fognak.
Szeretettel köszöntjük a bulizni vágyó nézőket! Ez itt a Sound Rotation Rebekával és Danival. Ne menjenek sehová, mert hamarosan jönnek a hazai partikultúra őrült krónikásai. Váoo, hogy lehetünk ennyire készen?!
Az olasz hatóságok 366 embert mentettek ki a Földközi-tengerből. Az illegális bevándorlók gumicsónakban és fából épült halászhajón zsúfolódtak össze, így próbáltak eljutni az Unió területére. Négy különböző műveletben siettek a segítségükre; az olasz parti őrség mellett egy norvég hajó is részt vett a mentésben, de legkevesebb 20 migráns vízbe fulladt. A túlélők többsége Nigériából, Etiópiából,…
Profi, kétlépcsősnek tervezett akció lehetett, ám a puccsisták nem számítottak arra, hogy az államfő odadobja majd koncként a tömeget, amelyre viszont nem akartak lőni - mondta a biztonságpolitikai szakértő az M1-en.