Még az idén 1000 milliárd forint fölé emelné az általa értékesített lakossági állampapírok mennyiségét a Magyar Államkincstár. Bővülés lehet a Babakötvény állományban is.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat örömhíre szerint több órás napsütés várható a mai nap, csak az ország északkeleti részén maradhat felhős az ég. Ott akár egy kicsit eshet is. Melegedés indul, a csúcshőmérsékletet 24 és 28 fok közé várják hétfőn.
Már el is felejtettük, milyen színű az ég napkelte után, olyan végeláthatatlannak tűnt a hétvégi özönvíz szerű eső. Ennek most vége, a nyár visszatért.
Budapest – A cukorbetegek könnyen megtalálhatták a diabetikus termékeket a boltok polcain, mivel azok egy narancssárga körrel voltak jelölve. Július 20-tól azonban eltűnik ez a jelölés.
Recep Tayyip Erdogan török elnök rendkívül elvetemült, a hatalmára törő katonák ellen fegyvertelen embereket küldött az utcára. Mi lett volna, ha a puccsisták nem állnak le, és vérfürdőt rendeznek – tette fel a kérdést Földi László biztonságpolitikai szakértő.
Binali Yildirim azt is kijelentette, a kormányzat megkapta a halálbüntetést követelők üzenetét. Felszólította a puccsot elítélőket, hogy munka után a tereken összegyűlve őrizzék a demokráciát.
A halálbüntetés visszaállításáról is szó lehet Binali Yildirim miniszterelnök szerint. A pénteki puccskísérlet után tízezrek vonultak utcákra és álltak ki Erdogan elnök mellett az országban.
Méhek támadása miatt félbeszakadt az országos labdarúgó-bajnokság egyik vasárnapi meccse Ecuador délkeleti részén - jelentette be az ecuadori futballszövetség.
Sok hazai zenész megörült, mikor megtudta, hogy kirúgták a Class Fm programigazgatóját, Tiszttartó Tituszt. Majka szerint az egykori igazgató akadályozta meg, hogy dalaikat játssza a rádió.
Pénteken 50, szombaton 48, vasárnap 13 migránst tartóztattak föl, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a szerb-magyar határnál szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák.
London "nem fogja feladni vezető szerepét Európában" - mondta a brit külügyminiszter Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek tanácskozását megelőzően hétfőn.
Azzal vádolják őket, hogy részt vettek a hatalomátvételi kísérletben Marmarisban, ahol a puccs idején Erdogan tartózkodott, és az elnök életére törtek.
A halottat a Szerencs és Mezőzombor közötti vasútvonalon találták meg. A hétfő reggel a MÁV az esettel kapcsolatban csak annyit közölt az MTI-vel, hogy a hatósági helyszínelés idejére a két állomás között a vágányokat lezárták, vonatpótló buszok közlekednek. Az átszállások miatt a Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vonalon egyes vonatoknál 20-30 perccel is megnőhet a menetidő. (MTI)
Bakondi György az MTI-nek elmondta, hogy vasárnap este nyolc körül egy húsz fős csoport esett egymásnak, majd a biztonsági őrök beavatkozása után közel kétszázan csatlakoztak a rendbontáshoz. Végül késő este rendőrök tettek rendet. Kilencen sérültek meg, közülük nyolcat ápolnak kórházban. Egyelőre nem tudni, hogy miért verekedtek össze az őrizetesek.
Egyelőre ismeretlen okból húsz migráns egymásnak esett a kiskunhalasi menekülttáborban. Először csak puszta kézzel, később viszont letört bútorlábakkal verekedtek. A biztonsági őrök beavatkozására kimentek az udvarra, ahol mintegy kétszázan csatlakoztak a cselekményekhez.
Májusig csaknem 10 százalékkal több cigaretta került legálisan a piacra, miközben az adóhatóság idén fél év alatt több dohányárut foglalt le, mint az utóbbi két évben összesen.
Egy vadászkúria felújításánál és más jelentős nyíradonyi beruházásoknál is kezdvező pozíciókat szereztek Tasó László államtitkárhoz kötődő emberek az elmúlt években. Tasó húsz évig volt Nyíradony polgármestere, befolyása ma is nyilvánvaló a környéken, de ezek szerinte mondvacsinált összefüggések.
Ruhák hamisítására berendezett raktárakat talált a NAV Nyíregyházán. A pénzügyőrök programozható varrógépeket, valamint nagy világmárkák címkéit találták a helyszínen. A raktár elől sokan elfutottak, két embert sikerült elfogni.
A Swiss International Air Lines (SWISS) menetrend szerinti járataként érkezett a magyar fővárosba a világ első Bombardier CS100-as utasszállító repülőgépe.
A görög hatóságok még nem határoztak a hozzájuk menekült török katonák sorsáról. A nyolc egyenruhás a puccs bukása után hagyta el Törökországot, menedékkérelmük elbírálása több hétig tarthat.