Észak-Korea befejezte az előkészületeket újabb, immár hatodik kísérleti atomrobbantásához - adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokra hivatkozva.
A német hatóságok az Európába visszatérő dzsihadisták egyre növekvő számára figyelmeztetnek - írta vasárnap a Welt am Sonntag című német lap biztonsági szolgálatoktól származó információkra hivatkozva.
Nem csak különleges mérkőzést hozott a német Bundesliga 2. fordulójának zárómérkőzése, de magyar szempontból is tartogatott némi örömöt: a nyolcgólos mérkőzésen Szalai Ádám majdnem két év után volt újra eredményes a német élvonalban.
Zágráb - A vasárnapi horvát előre hozott parlamenti választásokon a szinte hivatalosnak tekinthető végeredmény szerint a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyert a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben.
Életének 87. évében meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel.
Véget ért a Sztárban sztár első adása, melynek végén Mészáros Árpád Zsolt búcsúzott a műsortól. Őt már nem láthatjuk jövő héten, miként bújik egy másik híresség bőrébe, viszont a többieket igen. Ha esetleg lemaradt, idézze fel képeink segítségével a fergeteges show-t!
Két, babakocsit toló, fejkendős, muszlim nőre támadt egy asszony New Yorkban, és megpróbálta letépni egyikük fejkendőjét, hidzsábját - közölték az amerikai hatóságok hétfőn.
Eccles - Aligha költ sokat ruhára az az asztalos, aki meztelenül újította fel a házát. Rob Jenner mindössze egy szandálban és egy szerszámostáskával a testén dolgozott a ház körül.
Budapest - Kelemen Anna visszatért a képernyőre. Az egykori playmate Alekosszal és Baukó Évával alkotott egy csapatot a TV2 Ezek megőrültek című celebvetélkedőjében.
Oroszország - A nyomozók megelőző támadással még időben csaptak le a bankra, hogy ne tudják eltünteni a nyomokat, amennyiben beigazolódnak a felvetések és tényleg pénzmosás történt.
Autóba rejtett pokolgép robbant hétfőn a főként kurdok lakta kelet-törökországi Van város központjában, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tartományi székháza előtti betonakadályok mellett, 48 ember megsebesült, köztük 2 rendőr, 2 személy állapota súlyos - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Felszakadt egy kamion üzemanyagtartálya és nagy mennyiségű gázolaj folyt a burkolatra az M51-es autóút 25-ös kilométerénél hétfőn dél körül, az utat lezárták - közölte a katasztrófavédelem és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Budapest – Nemzetgazdasági érdekre hivatkozva augusztus közepéig közel 18 ezer bevándorló kapott letelepedési, illetve tartózkodási engedélyt – árulta el Pintér Sándor belügyminiszter képviselői kérdésre válaszolva.
Elszabadult lovak okoztak halálos balesetet a németországi Siegerland körzetben a 45-ös autópályán: egy férfi járművével akkora lendülettel ütközött neki az állatoknak, hogy még a baleset helyszínén belehalt sérüléseibe - közölte a német rendőrség hétfőn.
Dijon - Óriási meglepetésben részesült Lang Ádám (23), a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő újonc Dijon FCO labdarúgója, miután részt vett az csapat első edzésén.
Lassan vége a vénasszonyok nyarának, és jön az ősz – vele pedig a megfázások szezonja. A betegségek megelőzésére, a fertőzések továbbterjedésének megakadályozására a gyakori kézmosás a legegyszerűbb eszköz.
Feodoszija — Először sikerült víz alatti mikrofonnal rögzíteni egy delfinpár beszélgetését. Az áttörést a tengeri emlősök nyelvének tanulmányozásában a Krím-félszigeten lévő Feodoszija tengeri akvárium kutatói érték el, akik a telep két delfinét, Yashát és Yanát hallgatták ki egy speciális felszereléssel.
Manchester - Nyilvánosságra hozták az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő (Premier League) Manchester United 2015/16-os szezonra vonatkozó pénzügyi jelentését.
A Tények műsorvezetője, Marsi Anikó sok év után ismét visszatért a tévék képernyőjére. Külön öröm a számára, hogy régi kollégája és barátja, Gönczi Gábor oldalán kezdhet el híradózni.
A hét végén befejeződött amerikai nemzetközi teniszbajnokságon a harmadik fordulóig jutott, ennek köszönhetően hétfőtől már a karriercsúcsot jelentő 26. helyen áll a világranglistán.
Párizs — Kedden rajtol a labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportköre, s a nap legnagyobb meccsét Kassai Viktor (41) kapta meg. A nyári Európa-bajnokság nyitányát is dirigáló magyar játékvezetőre az első nap legjobban várt mérkőzését, a Paris SG–Arsenal (Sport1, 20.45) találkozót bízta az európai fociszövetség.
Esztergályos Cecília egész nyáron lábadozott, hiszen csípőprotézist kapott. Szinte semmi nyoma nincs a betegségnek s a fájdalomnak, olyan jókedvvel és életerővel kezelte a lábadozást, amelyet akár a fiatalok is megirigyelhetnének.
A Nemzeti Választási Bizottság elutasította Nemény András (MSZP) kifogásolását, mely szerint a kormány túl sokat költ a népszavazási kampányra. Az indoklás az volt, hogy nincs limit, amely ennek mértékét meghatározhatná.
Magyarország - Megtiltotta a kormány háztartásokba eljuttatott tájékoztató kiadványának további terjesztését a Nemzeti Választási Bizottság, mert a közlöny impresszumában nem volt benne a kiadásért és szerkesztésért felelős személy neve.
Budapest — Kard ki kard, vagyis ezúttal párbajtőr! Újabb olimpiai bajnok vendégeskedik ma a Blikknél. Szász Emese (34), a Vasas kiválósága a Rio de Janeiróban rendezett ötkarikás játékok nyitónapján a magyar küldöttség első aranyérmét szerezte női párbajtőrben.
Monte-Carlo — A fél világsajtót az foglalkoztatja, hogy vajon Lewis Hamilton Palvin Barbival vagy Winnie Harlow-val kavar-e, de volt szerelmét, Nicole Scherzingert láthatóan ez a kérdés nem nyomasztja.
Chongqing - A kínai hordárok élete nem könnyű feladat, hiszen súlyos dobozokat cipelnek a hátukon, melyek gyakran zúzódásokat vonnak maguk után. A chongqingi egyetem tanulmánya szerint számuk 300 és 400 ezer közé esett, bár a helyiek ezt vitatják. Az AFP által megkérdezett hordárok számuk mindössze 10 ezerre rúg.
Elvégezték az első magyarországi tüdő- és vesetranszplantációt egy műtét keretében június 30-án - tudatta az Országos Onkológiai Intézet hétfőn az MTI-vel.
Június és augusztus között globálisan nézve olyan meleg volt, mint ebben az időszakban még soha a mérések kezdete óta. A Német Meteorológiai Szolgálat alelnöke szerint 2016 lesz a legmelegebb év 1880 óta - írja az MTI.