Lesz elegendő magyar hal az év végi ünnepekre, sőt, a kiegyensúlyozott belföldi kínálat mellett jelentős mennyiség jut exportra is – nyugtat meg mindenkit az MTI, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője szavait idézve.
A jelek szerint nem pontosan úgy történt a karambol, ahogy azt egy szemtanú állította, vagyis nem a két kamion szorította maga közé az énekes Audiját, hanem ő ütközött velük egyelőre ismeretlen okból.
Jakupcsek Gabriella világ életében vékony volt, kivéve, amikor a nagymamája hízókúrára fogta, valamint a terhesség alatt. Őt sosem bántotta a súlya, ám gyakran szóvá teszik neki, hogy felszedhetne pár kilót.
Otthon volt az egykori valóságshow-szereplő szomszédja, amikor a 24 éves lány rejélyes körülmények között eltűnt. Kiderült, hogy egy férfi a karjában vitte le Fannit a parkolóba, ahol egy autóba tette. Azóta sem a lány, sem a holtteste nem került elő.
Több mint ezer vendéget hívott meg életét lezáró partijára egy gyógyíthatatlan rákbeteg japán üzletember, hogy köszönetet mondjon nekik és elbúcsúzzon tőlük - írta a BBC News.
A dél-afrikai paralimpikon egy másik elítélttel különbözött össze a börtönben, végül zúzódásokkal megúszta a verekedést, amit egy nyilvános telefon váltott ki.