Magyarország – Gyász: Életének hetvennyolcadik évében elhunyt Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor. A pap súlyos betegséggel harcolt már két évtizede, de február 13-án végleg feladta a küzdelmet.
Újdelhi — Ötven év után hazatérhet egy Indiában rekedt kínai férfi. Vang Csi még 1963-ban, a kínai-indiai háború idején tévedt el az idegen országban, ahonnan a hiányzó dokumentumok nélkül nem akarták hazaengedni.
Bristol — 136 évvel a halála után árverezhetik el azt a bankjegyet, amelyet Billy, a kölyök ruhájának zsebében találtak. Billy, a kölyök – polgári nevén William H. Bonney – a vadnyugat leghírhedtebb haramiája volt, miután lelőtt négy embert, köztük egy seriffet is.
Budapest – Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármester szerint az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentése egyoldalú és megalapozatlan.
A területen vélhetően az 1960-as évektől szakszerűtlenül tároltak vegyszereket, a talaj a felszín közelében ólommal, nikkellel, rézzel, cinkkel szennyeződött.
Budapest — Füleki Károly egy simlis csibész! – foglalta össze Csuja Imre (56), aki több mint egymilliós nézettséggel debütált A mi kis falunk című tévésorozat főszerepében. Kevesen tudják, de a Jászai Mari-díjas érdemes művész kvázi faluhelyen nőtt fel, így ideális választás az RTL Klubon futó szériába.
A Blue Lives Mattert támogató kamuprofilokat hoztak létre, és onnan már csak pár lépés volt, hogy megtalálják a Ku-Klux-Klan tagjait, akik között katonák és rendőrök is voltak.