Budapest — Nem az határoz meg, hogy mi van a névjegykártyámra írva – jelentette ki Azurák Csaba (40), aki 10 hónap után saját műsorával tért vissza a TV2 képernyőjére.
Bár így hívják a programot, egyáltalán nem csak politikáról és politikusokról, közéleti személyiségekről lehet szó. Hanem bármiről-bárkiről, akiről úgy érzi a felhasználó, hogy túl sokszor tartják elé a közösségi oldalon.
Nem fogja eltűrni, hogy Budapesttel vitessék el a balhét, szerinte arcátlanság, amit Kósa Lajos csinál. Ha ki kell szállni a pályázásból, akkor a kormánynak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, és a fővárosnak közösen kell azt kimondani.
Tartós, sűrű köd miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az Alföld kivételével az egész ország területére. Napközben javulnak a látási viszonyok, és előbújik a nap. Legfeljebb +5, +11 fok lesz.
A menedékkérők hatékonyabb azonosítása érdekében törvényjavaslat készül Németországban arról, hogy a hatóságok átvizsgálhassák a menedékkérők mobiltelefonjait.
A tervezés során számtalan belső konfliktuson megy át Tima Zoltán, aki már gyerekkorában is pontosan tudta, építész lesz. Imádta nézni, ahogy a semmiből új épületek nőnek ki. Neki köszönhetjük a megújult Kossuth teret és számtalan lakóparkot is, melyekre a reggeli futás közben mindig örömmel tekint.
Nem minden háziorvos végzi el az alvászavar szűrővizsgálatát a jogosítványok megújításakor, holott erről 2015 óta jogszabály rendelkezik - írta a Magyar Idők egy háziorvosok bevonásával végzett felmérésre hivatkozva.
Bizonyosnak tűnik, hogy az észak-koreai rezsim áll Kim Dzsongun féltestvére, Kim Dzsongnam meggyilkolása mögött - jelentette ki az ideiglenes dél-koreai államfő.
A párttá alakuló szervezet vezetője, Fekete-Győr András ígéretet tett arra, hogy a 2018-as választáson az összes egyéni választókörzetben lesz önálló jelöltjük.
A Ráknak a munkahelyén hatalmas nyomással kell megbirkóznia, az Oroszlán túlságosan egyoldalúan ítél meg mindenkit a környezetében, a Skorpiót kisebb anyagi veszteség érheti.
Patthelyzet alakult ki vasárnap a magyar-osztrák határon a hegyeshalmi határátkelőnél, ahol a délutáni órákban a magyar oldalon migránsok tűntek fel, és állításuk szerint Ausztriába akarnak menni.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település Attila utcájának egyik családi háza gyulladtak ki. A kiérkező tűzoltók a sűrű füsttel telített épületből egy eszméletlen embert menekítettek ki, akinek életét már nem tudták megmenteni. A katasztrófavédelem információi szerint a sérült halálos füstmérgezést szenvedett. (MTI)
A kikiáltási ár csaknem két és félszereséért, 243 ezer dollárért (mintegy 70,5 millió forint) kelt el egy vasárnapi árverésen Adolf Hitler vörös telefonja az Egyesült Államokban.
Budapest – Saját párttársai húzták fel Tarlós István főpolgármestert az olimpiai pályázatból kihátrálás miatt, Kósa Lajos fideszes frakcióvezetőt egyenesen arcátalannak nevezett.
Több betegségtípus kezelésében az év elején történt változás eredményeként a gyógyszerre szorulók gyorsabban juthatnak hozzá az életmentő terápiákhoz - mondta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója a Népszavának.
Az első nyilvános ülést tartja meg a Debreceni Ítélőtábla másodfokon abban a szörnyű ügyben, melyben egy nagyapát vádolnakszexuális erőszakkal. A vád szerint két kislányunokája közül az ötesztendőset bántalmazta szexuálisan a férfi.