Miskolc — Egyik pillanatról a másikra vált semmivé tizenkét év kemény munkája, és lett földönfutó egy tíztagú família. Halász Imréék családi háza porig égett: odaveszett minden vagyonuk, emlékük, és kész csoda, hogy ők épségben megúszták az éjszaka fellobbanó tüzet.
Budapest — Megbánta tettét Móré András (44), azaz Vitamin. A népszerű Happy Gang énekese tavaly nyáron vitába keveredett, amelynek egy söröskorsóval mért ütéssel tett pontot a végére. Ez az ütés a börtön közelébe sodorta.
Budapest — Politika, botrány! Friderikusz Sándor (58) teljesen kiakadt a híren, hogy ősztől Csiszár Jenő (57) lesz hazánk milánói főkonzulja, és ezt a Music FM reggeli műsorában ki is fejtette.
Akasztó — Számolja vissza a napokat Stadler József (66)! Kereken egy hét múlva kell bírái elé állnia újra, és reményei szerint utoljára! Az egykori nagyvállalkozó a tárgyalással kapcsolatban sejtelmesen annyit mondott: „Figyelje meg, igazán nagy durranásra készülök!"
Eddig csaknem félmillió hektár erdő lett a lángok martaléka Chilében, ahol az ország több pontján keletkezett, eddig tizenegy halálos áldozatot szedő erdőtüzeket több mint kilencezer ember próbálja megfékezni.
A Direkt36 birtokába jutott felvételen az hallható, ahogy Szekszárd fideszes vezetői beszélgettek arról, milyen ajánlattal kereste meg a várost a miniszterelnök vejéhez kötődő cég.
Ram Raj Chauhan (53) és családja Hyderabad városában él. Eléggé kitűnnek a tömegből, de nem a szó klasszikus értelmében, ugyanis a 11 családtagból 9 alacsony növésű.
München - "Valóságos kitüntetésnek számított, hogy a leggyorsabb gépírónő lehettem egy rádiónál" - mondta nem sokkal halála előtt Brunhilde Pomsel, a Harmadik Birodalom rettegett propagadnaminiszterének, Joseph Goebbels-nek a titkárnője.
A 17 esztendős magyar teniszezőt családja és öccsei motiválják és céltudatosan, lépésről lépésre próbálja felépíteni magát, felkészülvén a felnőtt mezőnyben való későbbi szereplésre.
Budapest - Hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség ismeretlen tettes ellen egy olyan ügyben, amely a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik közbeszerzésével kapcsolatos – tudta meg az Index.
Már nyolc megyére - köztük Pest megyére - és Budapestre is másodfokú figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt. Emellett több megyében és a fővárosban havazásra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.
A kanadai rendőrség a québeci iszlám kulturális központban végrehajtott vasárnap esti lövöldözés egyetlen gyanúsítottjaként azonosította a huszonhét éves Alexandre Bissonette francia ajkú kanadai férfit, aki ellen gyilkosság és gyilkossági kísérlet vétségében javasol vádemelést.
London - Szókimondásért sosem kellett a szomszédba mennie Dennis Skinnernek, a brit munkáspárti politikusnak, akinek éles szavai most Donald Trump húsába marhattak bele.
Egy pápai vendéglátóhelyről gyalogolt haza a sértett január 29-én a reggeli órákban, amikor egy ismeretlen személy a falnak lökte, lecsatolta kezéről a karóráját, valamint elvette tőle a mobiltelefonját, személyes iratait, bankkártyáit és több ezer forint készpénzt.
A fánk tésztája, bár igen kényes, de olyan finom, hogy érdemes legalább farsang táján megpróbálkozni vele. Ehhez most a hagyományos fánk receptjét ajánljuk.
Nehogy átnyúljanak Polt Péter feje fölött. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára egy interjúban most azt állítja, hogy egy ilyen kontinentális ügyészség nem lenne hatékony.
Fiatal kora ellenére, Vida Máté már háromszoros magyar válogatottnak mondhatja magát és mivel a remek őszi szezont produkáló klubcsapatánál és a válogatottban is német szakemberek irányítása alatt dolgozik, pontosan tudja, hogy mi a sikereik titka.
Elgázolt egy személyt az M3-as metró Kőbánya-Kispest irányába haladó szerelvénye a Nagyvárad téri állomáson, hétfőn a kora esti órákban. Az elgázolt személy a szerelvény alá szorult.