Gáspár Győző x Húszezres ágynemű '16 spring – a modell éppen tegnap ünnepelte 43. születésnapját! Ez a jóéjtposzt nem jöhetett volna létre a Rajosbébike mikroblog nélkül.
Mármint ahhoz képest, amire számítottam. Budapesten még csak nem is fagy. Igaz, ezzel nem sok más hely van így ezekben a percekben Magyarországon, az Alföld keleti részén például mínusz 6 fok van. De napközben az ország javában viharos széllel megtámogatva fagypont körüli lesz a hőmérséklet, amit becsüljenek meg jól, mert a következő napokban ennél csak hidegebb lesz. Főleg éjjelente. Már előre…
Hogy mesteribb íjásza nincs a világnak, mint Matt Damon, azt mostantól nyilvánvaló. Mint az is, hogy a színész kipipálta a sárkányok ellen harcoló, zsoldos csibészből lett hős karakterét is. Gratulálunk, jól sikerült! Pipa. De nem több ennél.
Assa – A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 15. idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny legutóbbi, harmadik szakaszát.
A fenntartó Állami Egészségügyi és Ellátó Központ (ÁEEK) veszi át április 1-jétől a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait, az érintett területen dolgozókkal együtt; az ÁEEK a héten levélben értesítette a döntésről a kórházigazgatókat - közölte csütörtöki számában a Magyar Idők.
Megalázta a Jobbik támogatóit, és - idézem: "hülyét csináltál belőlük" - ezt írta a Jobbik egyik ismert Veszprém megyei politikusa Vona Gábornak címezve. A korábbi Veszprém megyei elnök az elmúlt hónapok jobbikos fordulatára utalt, például a hanuka alkalmából írt köszöntőlevélre. A Jobbik vezetése szerint nincs feszültség a párton belül.
Orbán az utolsó pillanatig kivárt az államfő-jelöléssel. Áder már fel volt készülve arra, hogy távoznia kell, őt is meglepetésként érte, hogy végül mégis őt kérték fel.
Szerepel, irányít, szervez, de közben szeret elvonulni is, írja magáról a Fidelitas volt budapesti elnöke, aki szerint "a kapcsolat akkor jó, ha tartós".
Egyelőre csak becslés van arra, hogy 74 százalék alatt néhány tized százalékponttal lehetett tavaly év végén az adósságráta – jelentette ki Barcza György, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.
Meglehetősen stabil lesz a jelenlegi román kormány, a tegnapi beiktatási szavazáson kényelmes többséget, közel 64 százalékot kaptak – jelentette ki Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet külső munkatársa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
De téved, aki szerint az ország militarizálását jelenti, hogy a jövőben széles néprétegek lövöldözhetnek, tudtuk meg Simicskó István honvédelmi miniszter parlamenti válaszából.
Az ausztrál űrkutatók aznosították annak a titokzatos rádiójelnek a forrását, melyet először a Parkes teleszkóp észlelt, 2007-ben. Akkor egy gyors és erős rádiókitörést fogott a teleszkóp.
Szeged – Vagy támogatják a baloldali pártok, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelölt, vagy találnak tavaszig egy másik támogatható jelöltet, így nélküle kell végigcsinálni a 2018-as parlamenti kampányt – üzente az Indexen keresztül Botka László szegedi MSZP-s polgármester.
Mexikó-szerte tüntettek az üzemanyag árának jelentős emelkedése ellen, a tiltakozó megmozdulások több tucat benzinkút és üzlet kifosztásába torkollottak.
A munkanélküliek száma 2016. szeptember-novemberben az egy évvel korábbihoz képest 76 ezer fővel, 208 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal, 4,5 százalékosra csökkent.