Én ma kicsit K.O. voltam, elég is mára ennyi belőlem. Azért köszönjük a figyelmet, mindenki aludjon nagyon jól. És ne feledjék: éjjelre kicsit javul a levegő, szóval most érdemes szellőztetni.
Budapest — A parlament egyik legszínesebb egyéniségeként emlékeznek egykori párttársai és kollégái a vasárnap elhunyt kisgazdavezérre, Torgyán Józsefre.
Budapest — Továbbra is szedik áldozataikat a nyugdíjasokra leselkedő csalók.A pénzéhes szélhámosok nemcsak termékbemutatókkal, álorvosi vizsgálatokkal és üdülőjogok eladásával kecsegtetnek több ezer idős embert, hanem szeretteiknek kiadva magukat kopaszítják meg őket.
A szajoli vonatkatasztrófa egyik túlélője később pszichológus lett, így mind a két oldalt ismerve magyarázta el, hogy mi történik az emberrel egy ilyen krízisben, és hogyan lehet felállni belőle.
Polgári engedetlenséggel tagadná meg az adófizetést egy budapesti férfi, és ezt az adóhivatalnak is jelezte. Azt írta, egészségügyre és oktatásra fizeti az adót, nem helikopterutakra és politikusok rokonainak magánszámlájára. Akár bíróságra is menne ezért.
Jó reggelt kívánok! Mindenkit ki kell ábrándítsak, aki azt várta, hogy ma már tavasz lesz. Nem lesz. Az ország legmelegebb részein akár mínusz 3 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. A szerencsétlenebbje viszont mínusz 8 fokos hidegben és zúzmarás, ónos szitálással feldobott ködben vergődhet. Ennek a szélcsendes ködnek a böjtje a borzalmas levegőminőség, Miskolc környékén például az egészségügyi…
A főpolgármester szerencsétlen dolognak tartja, hogy még nem került nyilvánosságra az OLAF-jelentés, mert így folyamatos a zavarkeltés, a kétértelmű állítások, és a mosakodás.
Ausztria – Sokkoló baleset történt az osztrák Stuhleck (Semmering) síterepén: egy magyar nő síliftről esett ki, majd zuhant egy autóra, betörve annak szélvédőjét. A 29 éves hölgy közel hét métert zuhant, azonnal műteni kellett.
Az Országház előtt felvonták, majd félárbocra eresztették a nemzeti lobogót. A Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai közül is többen ott voltak a Kossuth téren.
Judy és férje, Balázs között sem volt mindig felhőtlen a viszony, annak idején kisgyermekük érkezése nagy változást hozott kapcsolatukba is, házasságuk válságba került.
Torgyán József vasárnap reggel hunyt el budai otthonában. Az egykori kisgazda pártvezér és földművelésügyi miniszter 84 esztendős volt. Felesége mesélt a politikus váratlan haláláról.
Bécs – Terrorizmussal gyanúsítanak egy 12 éves kisfiút Bécsben: a hatóságok szerint az osztrák fővárosban élő fiú az Iszlám Állam egyik osztrák sejtjének tagja. Ugyanakkor a gyermek kora miatt még nem vádolható, nem tartóztatták le, és eljárás sem indult ellene.
Schmuck Erzsébet inkább az LMP szervezetfejlesztésére koncentrálna, hogy 2018-ban ne ötszázalékos párt legyen az LMP. Schmuck Schiffer András távozása után lett frakcióvezető, januárban választották be az LMP elnökségébe. (Magyar Nemzet via MTI)
Az új amerikai védelmi miniszter igyekezett megnyugtatni a Trump NATO-ellenes kijelentései miatt aggódó szövetségeseket. Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott telefonbeszélgetésében a közös értékek védelmének fontosságát hangsúlyozta, és azt is, hogy az Egyesült Államok elsőként mindig Európával keres majd szövetséget harcaiban. (Via MTI)
A magyar válogatott támadó szombaton érkezett meg Chicagóba, ezzel egy újabb fejezetet nyitva pályafutásában. A játékos is bevallotta: nem számított ilyen fogadtatásra.
Nem bírt ki. Az Egyesült Államok elnöke egyszerűen képtelen belenyugodni, hogy nem ünnepelték tízmilliók, és hogy összességében majd hárommillióval kevesebb szavazatot kapott Hillary Clintonnál.
Akár 70 százalékos különbség lehet a felújított és a felújítandó családi házak ára között, és akár 26 százalékkal is alacsonyabb lehet egy felújított családi ház rezsije. Az energiahatékonyságot célzó felújításra úgy kell tekinteni, mint egy hosszú távú, megtérülő befektetésre.
Heves bírálatok érték a közösségi médiában az énekesnő beszédét a "Nők menete" megmozduláson, néhány televízió csatorna még az élő közvetítését is megszakította.