2017. február 7. kedd

febr. 7
0:12
Háza melléképületében esett el a 85 éves nő, és ott is éjszakázott (444)
Egyedül él, senki nem volt ott, hogy segítsen neki.
febr. 7
0:16
A jemeni lázadók azt állítják, hogy sikeresen lőttek ki rakétát a szaúdi fővárosra (444)
Októberben a szaúdi hadsereg Mekkától 65 kilométernyire fogott el és hatástalanított egy jemeni rakétát.
febr. 7
0:20
Jó éjszakát! (444)
Jó nap volt ez is, a holnapban sincs okunk kételkedni. Mára köszönjük, holnapra kérjük a figyelmet, szép álmokat minden Rendes Embernek. (Én egyébként bírom a Unitedet.)
febr. 7
3:09
Borzalom: megerőszakolta a Hilton-lánc alapítója Gábor Zsazsát, így lett terhes (Blikk)
Los Angeles — A héten ünnepelné 100. születésnapját Gábor Zsazsa, ám a díva ezt már nem élhette meg: tavaly decemberben elhunyt a világ egyik legismertebb magyarja. Az Amerikában töltött első hónapok szegénységben teltek: nővérével heti 75 dollárból éltek, de ez gyorsan megváltozott.
febr. 7
3:27
Kocsiban hagyott mobil buktatta le a pápai gyerekrabló autótolvajt - fotók (Blikk)
Pápa — Minden szülő rémálma történt meg azzal a házaspárral, amelyiknek a szeme láttára vitték el autóját, benne a négyéves kisfiukkal. Bár a gyereknek egyetlen haja szála sem görbült, a család még hónapokig nem heveri ki az eseményeket.
febr. 7
3:31
Ön kitalálja, melyik sztárcsemete melyik magyar híresség gyereke? (Blikk)
Budapest — Nagy dobásra készül a TV2, ugyanis nemcsak sztárokat, hanem gyermekeiket is bevonja egy izgalmas, szórakoztató vetélkedőbe. De vajon mely sztárcsemeték vesznek részt a játékban? Most kiderül!
febr. 7
3:45
Jakupcseket hívták Gundel Takács helyére, de nem vállalta (Blikk)
Budapest — Pikáns helyzet állt elő: információink szerint a korábban kirúgott tévést, Jakupcsek Gabriellát (54) akarták visszahívni a köztévéhez, Gundel Takács Gábor (52) helyére, ám a műsorvezető azonnal nemet mondott az MTVA-nak.
febr. 7
3:49
Szívszorító: három anya halt meg az alsóberecki balesetben, négy árva maradt utánuk (Blikk)
Bodroghalom — Egy hosszú éjszakai műszak után, fáradtan, de boldogan ment haza S. Bertalanné, lánya, Melinda és munkatársuk, Mónika. Mindhárman együtt dolgoztak egy sátoraljaújhelyi gyárban, s mivel egy irányban laktak, Mónika felajánlotta, hazaviszi a kolléganőit. Autójuk azonban Alsóberecki magasságában frontálisan ütközött egy Mercedes típusú kocsival.
febr. 7
4:03
Tragikus sérülés miatt adta fel karrierjét Rudolf Péter fia (Blikk)
Budapest — Tragikus sérülés törte ketté Rudolf Péter fiának a zenei karrierjét. A Kossuth-díjas színész Veiszer Alinda a Hír TV-n látható műsorában mesélte, hogyan lett filmes Nagy-Kálózy Eszterrel közös fia, Olivér, aki eredetileg mást tanult.
febr. 7
5:15
Bella Hadid átlátszó fehérneműjének nem a takarás az alapfunkciója (Híradó)
A modell ezúttal sem bízott semmit a képzeletre.
febr. 7
5:33
Új Facebookos ötlettel verik át a felhasználókat (Híradó)
Bár a módszer amerikai, jobb tudni róla. Nem létezik semmilyen Facebook ügyfélszolgálat, ne is próbáljuk felhívni.
febr. 7
5:51
Lakástűzben halt meg egy ember Miskolcon (Híradó)
Egy halott embert találtak abban a családi házban Miskolcon, amely keddre virradóra teljesen leégett.
febr. 7
6:09
Volt osztálytársát verte át az öltönyös csaló (Híradó)
Elegáns öltöny, vasalt ing, nyakkendő. A látszat: minden. Pedig történetünk főszereplője nem akárkit készült átverni, Bács-Kiskun megy egyik legnagyobb vállalkozója volt a célpont. Egyik cége Kecskeméten működik - itt történt az átverés is 2015 decemberében.
febr. 7
6:11
Ma is bőrig ázhatunk, de havazás is lehet az esőből (Híradó)
Sokfelé várható csapadék, főként eső. Két megyére figyelmeztetést adtak ki havazás miatt. Napközben legfeljebb 0 +3 fok lesz.
febr. 7
6:15
Pisi az 56-osok terén - A Csiki sörért tüntetett 250 magyar (444)
Mi a legszínvonaltalanabb termék, ami mellett magyar emberek képesek lennének népnemzetileg kiállni? Passz, viszont kiderült, ki lesz az utolsó magyar, aki lekapcsolja a villanyt.
febr. 7
6:17
Újra itt a tél, jó reggelt! (444)
Most még istenes +3 fok van Budapesten, de ezzel nagyjából el is értük a napi maximumot. Magyarán, ennél ma már csak hidegebb lesz, éjjel konkrét mínuszok jönnek. És ez még csak a kezdet, szerdán és csütörtökön akár mínusz 7-mínusz 9 fok is lehet éjjelente. Üröm az ürömben, hogy nagyjából egy képzeletbeli Debrecen-Pécs vonaltól délre esik is. A csapadék napközben havas esővé alakulhat,…
febr. 7
6:19
Egy négyéves gyerekkel együtt lopta el az autót a trükkös tolvaj (444)
A 23 éves pápasalamoni férfi eljátszotta, hogy elütötték. Amikor a kocsi utasai kiszálltak, bepattant és elviharzott. A gyerekkel együtt.
febr. 7
6:27
Több mint kétezer darab kábítószergyanús tablettát találtak Sopronban egy autóban (Blikk)
Budapest - Több mint kétezer darab kábítószergyanús tablettát találtak a rendőrök egy személyautóban Sopronban, a sofőrt előállították - közölte a rendőrség kedden a police.hu honlapon.
febr. 7
6:27
Lengyel László: Gyurcsánynak már rég el kellett volna tűnnie (Híradó)
Továbbra is káosz van a baloldalon: Niedermüller Péter azt állítja, a Botka Lászlót támogató Lengyel László a DK az ellenzéki együttműködésből való kizárásáról próbált vele egyeztetni. A Pénzügykutató vezetője a tárgyalás tényét megerősítette, a célját cáfolta. Közben kiderült, a megbeszélésen ott volt Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is.
febr. 7
6:29
Borzasztó: lakástűzben halt meg egy ember Miskolcon (Blikk)
Miskolc - Egy halott embert találtak abban a családi házban Miskolcon, amely keddre virradóra teljesen leégett - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
febr. 7
6:29
Izrael visszamenőleg legalizálná a telepeket (Híradó)
Az izraeli parlament elfogadta hétfőn azt a törvényt, amely visszamenőleg jogszerűnek nyilvánítja mintegy négyezer, palesztin magán területen lévő ciszjordániai telepes otthon felépítését.
febr. 7
6:31
Trumpék fellebbeztek a beutazási tilalom kapcsán (Híradó)
Az amerikai igazságügyi minisztérium "az elnöki hatalom jogszerű gyakorlásának" nevezte Donald Trump elnök tíz napja kiadott, azóta felfüggesztett rendeletét.
febr. 7
6:33
Újra bankolhatnak az erstések (Híradó)
Az átmeneti szünet után keddtől ismét elérhető az Erste Bank valamennyi szolgáltatása.
febr. 7
6:45
Undorító: hónapokig erőszakolta szomszédja póniját egy kanos férfi (Blikk)
Hosszú időn keresztül erőszakolta szomszédja póniját egy brit férfi. Julian Ridgeway-t hét évre ítélték, ugyanis a férfi már többszörös visszaesőnek számít.
febr. 7
6:45
Novemberre készülhet el a Gulag-obeliszk (Híradó)
A tervek szerint november végére készül el a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok emlékműve, amely Budapest V. kerületében, az Október 6. utca mellett kap helyet - írja a Magyar Idők.
febr. 7
6:47
Felbolydult a taxispiac az online kassza miatt (Híradó)
Az online kassza bevezetése miatt eltérő feltételeket kínálnak a kocsikat bérbeadó vállalkozók, ezért a személyszállítók mozgolódni kezdtek és számukra előnyösebb helyekre szegődnek el.
febr. 7
6:48
Hiába a chipsadó, egyre több hozzáadott cukrot fogyasztunk (444)
Az energiaitalok gyártói viszont addig-addig csökkentették a taurin- és koffeintartalmat, amíg 40 forintra faragták le a literenkénti 250 forintos adót.
febr. 7
6:50
A majomteszten már átment a férfifogamzásgátló-gél (444)
Évtizedek után új férfi fogamzásgátló kerülhet a piacra. Már ha lesz pénz további tesztekre, és azok is sikeresek lesznek.
febr. 7
7:03
Különleges sütemény: készítsen Ön is ínycsiklandó mangós pitét (Blikk)
Készítsük el születésnapokra, névnapokra a következő mangós pitét, amit biztosan azonnal a kedvence lesz - írja a Blikk Nők.
febr. 7
7:03
Égbe mennek a fővárosi ingatlanok (Híradó)
Tovább javultak a fővárosi lakáspiaci várakozások a GKI Gazdaságkutató Zrt. januári felmérése szerint.
febr. 7
7:05
Ötvenesével akasztották fel az embereket az éj leple alatt (Blikk)
Szíria – Két perces bírósági ítéletek után döntöttek ezrek életéről, vagy éppen haláláról Szíriában a polgárháború négy éve alatt – áll az Amnesty International(AI) legújabb jelentésében.
febr. 7
7:05
Ma is bőrig ázhatunk, de havazás is lehet az esőből - Reggeli hírexpressz (Híradó)
Indítsa a napot a legfrissebb hírekkel!
febr. 7
7:07
Rossz hírünk van: havazással és kemény mínuszokkal köszönt be újra a tél (Blikk)
Magyarország – Ha a hétvégén már nyugodtan hátradőlt, hogy a havazástól és a kemény mínuszoktól nem kell tartania, rossz hírünk van.
febr. 7
7:21
Brutálisan kiakadt Véber György egyik focistájára - videó (Blikk)
Belek – Elszakadt a cérna az NB II-ben érdekelt Nyíregyháza Spartacus vezetőedzőjénél, Véber Györgynél (47).
febr. 7
7:21
Napi horoszkóp – 2017. február 7., kedd (Híradó)
A Ráknak rengeteg a munkája, az Oroszlánnak jól indul a napja, a Halak izgalmakkal teli napra számíthat.
febr. 7
7:21
14 méter magas, szögesdróttal díszített obeliszket állíthatnak a Gulagra hurcoltak emlékére a belvárosban (444)
A Szabadság téri szovjet emlékműhöz közel, az Október 6. utcában. Őszre készülhet el 451,5 millió forintból, amiben már az avatóünnepség költségei is benne vannak.
febr. 7
7:23
Keleti Györgyi tagadja, hogy német szexoldalon hirdetné magát (Blikk)
Budapest - A volt Playboy-modell, Keleti Györgyi hirdetése egy német honlapon tűnt fel.
febr. 7
7:25
100 terrortámadást titkolt el a média! Ja! Csak Trump szerint! (Blikk)
Washington - Nem hagyja lankadni a figyelmet maga körül az Egyesült Államok új minisztere. Donald Trump szinte minden napra tartogat vagy egy epés, vagy egy különleges megjegyzést. Utóbbi gyakran pusztán csak szimpa nonszensz.
febr. 7
7:39
Több ezer tabletta volt az ülés alatt - videó (MaHu)
Több mint kétezer darab kábítószergyanús tablettát találtak a rendőrök egy személyautóban Sopronban, a sofőrt előállították.
febr. 7
7:39
Brutális: megkínzott és megölt egy férfit a női börtönben egy transznemű gyilkos (Blikk)
Anglia - Hiába figyelmeztették a nőt, hogy fejezze be, mégsem hallgatott rájuk, így most férfi börtönbe fogják átszállítani.
febr. 7
7:41
Halálos lakástűz volt éjjel Miskolcon (MaHu)
A tűzoltók három vízsugárral oltották el a lángokat, munkájukat és a házba való bejutást nehezítette, hogy az épületben éghető anyagokat halmoztak fel.
febr. 7
7:41
Meseszép: ilyen volt Kenderesi Tamás repülőútja Nizzából hazafele - fotó (Blikk)
Nizza – Elindult hazafelé a nizzai nemzetközi úszóversenyen kiválóan teljesítő úszó, Kenderesi Tamás (20).
febr. 7
7:43
Megőrült? Folyóba hajtott a 60 milliós Audijával egy férfi – videó (Blikk)
Hollandia – Hamar a rajongók kedvence lett a 2015-ben bemutatott Audi R8 Plus, ám az autók szerelmesei aligha egy folyóból kihalászva pattantak volna a kormány mögé. Egy német sofőr luxusverdáját azonban az Angstel folyóból halászták ki.
febr. 7
7:54
Az elbaltázott amerikai kommandósakció célpontja köszöni, jól van (444)
Kaszim ar-Rimi még egy üzenetet is felvett, amiben Trumpot cinkeli.
febr. 7
7:57
Hoppá: Cserpes Laura a várban romantikázott Gyurta Danival - fotó (Blikk)
Budapest - Ritkán látni Cserpes Laurát és Gyurta Danit közös képen, de az új fotó arról tanuskodik, hogy lángol a szerelmük.
febr. 7
7:57
Halálos gázolás Debrecenben (Híradó)
A balesetben elgázolt nő a helyszínen életét vesztette.
febr. 7
7:59
Brutális: gyerekei előtt vágta le volt felesége fülét a féltékeny férfi (Blikk)
Anglia - Gyermekei szeme láttára vágta le felesége fülét a féltékeny férj.
febr. 7
8:15
Öngyilkos lett a kannibál gyilkos, aki feldarabolta, savban oldotta fel és megette áldozatát (Blikk)
London - Öngyilkos lett a börtönben a kannibál rendőrgyilkos.
febr. 7
8:15
"A halált láttuk a szemünk előtt" - Rettegnek a jégártól (Híradó)
Másodfokú készültséget is el kellett már rendelni az áradások miatt. Az észak-keleti folyókon hol elindulnak, hol pedig elakadnak a több kilométer hosszú jégtorlaszok. Amikor elakad a jég, akkor akár 6-7 métert is emelkedhet a vízszint, például a Tiszán. Van, ahol már vízben állnak az ártéri házak, de szerencsére nagyon alacsony vízszintre jött az áradás, így egyelőre sehol nem alakult ki…
febr. 7
8:17
Lewandowski hatodszor lett a legjobb lengyel focista (Blikk)
Varsó – Sorozatban hatodik alkalommal választották Robert Lewandowskit (28) a legjobb lengyel futballistának.

Keresés