Szabó Zsófi a férjével együtt érkezett a Blikkhez, azonban Kis Zsolt úgy döntött, nem kíséri be a nejét a székházba. Kerüli a reflektorfényt a férfi. Zsófi a nőnapi szám tiszteletbeli főszerkesztőjeként látogatott a szerkesztőségbe és többek között párkapcsolatáról beszélt.
Budapest — Az érzelmekre és az értelemre is támaszkodnia kell a színházigazgatóknak, Vajon máshogy irányít egy társulatot egy nő? Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatónője, Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapítója és a nyitás előtt álló Hatszín Teátrum direktora, Gálvölgyi Dorka válaszolt a kérdésre.
A kameruni focista, Pierre Paul Menyoa a gyanú szerint egy Pest megyei családi házban erőszakolt meg egy fiatalkorú lányt hétfőn, s ezután nyoma veszett.
Ez most Trump második rendelete, az elsőt ugyanis már felfüggesztették a bíróságok. Ezt elsőként a hawaii Muszlim Szövetség imámja támadta meg. Ismail Elshikh azt írta a keresetébe, hogy mivel az új rendelet felfüggeszti új vízumok kiadását hat országból érkezők, köztük szíriaiak számára, és az imám anyósa és családtagjai szíriaiak, és jelenleg is Szíriában élnek, ezért nem kaphatnak vízumot…
Erős robbanás rázta meg az afgán főváros, Kabul egyik központi kerületét, ahol számos kormányhivatal és nagykövetség található. Halálos áldozatai is lehetnek a detonációnak.
Traktorral ütközött egy busz Gárdonynál, majd az árokba hajtott, és csak a híd pillérje állította meg. Szerencsére a buszon nem voltak utasok, így személyi sérülés nem történt.
Bellingham, Washington állam - Halálra késelte egy 29 éves férfi 57 éves édesanyját. A helyi rendőrfőnök szerint a gyilkosságnak szexuális motivációja lehetett.
Zalaegerszeg - Álmában vert halálra, majd rabolt ki lakásában egy idős asszonyt egy zalaegerszegi férfi, aki ellen rablógyilkosság miatt emeltek vádat - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
Az EU csalás elleni hivatala szerint a brit hatóságok direkt nem léptek fel elég keményen egy hatalmas, nemzetközi csalóhálózat ellen, ami nagyon olcsó kínai termékeket hozott be az EU-ba, ezzel megkerülve az EU-s dömpingvámokat. (Politico)
Budapest - Szép váll, csinos láb, csupasz mell, bronzos bőr és kék szemek - írja le az álomférfit az egykori Sophistic együttes dala, amely szerint a kocka has üres fejjel jár.
Ezüst emlékplakettet adott át szerda reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Veronában azoknak, akik a magyar autóbusz január 20-i szerencsétlensége után részt vettek a mentésben és az áldozatok megsegítésében.
Vádat emeltek az ellen a budapesti férfi ellen, aki két társával együtt még 2009. október 2-án Budapesten elrabolt, megvert és ki is rabolt egy férfit.
Hahó, miniszterelnök úr! A Vasas válogatott játékosa vakbélgyulladással került kórházba, 9 órán keresztül várt az ellátására, mert 32-en voltak előtte.
Betegesen vonzódik az egyenruhákhoz, és szeretett volna minél több rendőrt látni egy helyen – ezzel magyarázza a fiatal nő, hogy miért fenyegetőzött bombatámadással Hajdúböszörményben.