Ha Berlin továbbra is a nyitott kapuk politikáját folytatja, akkor egy nemzedék múlva teljesen más lesz az ország, mint amit a történelem és a németek megszoktak – vetítette előre Nógrádi György.
A rendőrség visszaadta a forgalomnak az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalának ócsai szakaszát, ahol korábban baleset miatt teljes útlezárás volt érvényben.
Májusban befejeződnek az utolsó bontási munkálatok a Városligetben, a jövő héten lesz a Feszl-pavilonok műszaki átadása és még idén nyáron elkezdődik az Olof Palme-ház felújítása is - írta szombaton a magyaridők.hu.
A néptánctól a flamencóig, a kortárs koreográfiáktól a klasszikus balettig a műfaj szinte minden spektrumából kínál valami csemegét a közönségnek március 31. és április 23. között a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál táncprogramja.
A ManUtd még csütörtökön volt a Rosztov vendége az EL nyolcaddöntőjében (nem túl jó meccsen 1-1 lett a vége amúgy), de ez a videó szombaton kezdett el terjedni arról a srácról, aki teljesen lehidalt attól, hogy a portugál edzővel találkozhatott. (nso.hu)
Cegléd — Nincs megállás Ungvári Miklós (36) számára. Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok cselgáncsozó mostanában szinte csak napokat tölt itthon, annyi külföldi meghívásnak kell eleget tennie.
A laptól kirúgott Mártha Bence levele minden korábbinál keményebben mutatja be, hogy működik a kézivezérelt kormánymédia belülről. Úgy adtak interjút a TV2-nek az Origo világszínvonaláról, hogy a kép hátterében egy elbocsátott újságíró pakolta össze éppen az asztalát.
Sok időt fordítunk a lakásunk berendezésére, aprólékosan megtervezzük a részleteket, a kiegészítőknek is nagy figyelmet szentelünk, mégsem vagyunk elégedettek az eredménnyel, nem érezzük igazán otthon magunkat? Elképzelhető, hogy alapvető, de elkerülhető hibákat vétettünk!
Budapest — Míg a huszonévesek nagy részének legnagyobb problémája az, hogy mit vegyenek fel a hét végi buliba, addig Radics Gigi (20), Weisz Fanni (24) és Palvin Barbara (23) sokkal komolyabb döntéseket kell meghozzon. Hiszen amellett, hogy szakmájukban egyre sikeresebbek, a három fiatal lány az üzleti életben is megvetette a lábát, nem is kis sikerrel.
A cseh- és morvaországi magyarok szombat délután Prágában emlékeztek meg az 1848/1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 169. évfordulójáról.
Moszkva — 2009-ben vetítették utoljára Magyarországon a kultikus szovjet sorozatot, A tavasz tizenhét pillanatát, azóta a hazai rajongók keveset hallottak a szériáról és a szereplőkről. Pedig még ma is előkerülnek a sorozattal és annak főszereplőjével kapcsolatos viccek – amelyek egyébként az egykori Szovjetunió területén a közbeszéd részévé váltak.
A holland rendőrség megállította a határon a török családügyi miniszter konvoját, amikor megpróbált az országba lépni. Fatma Betul Sayan Kaya még délután jelentette be, hogy szárazföldön megy Rotterdamba, miután Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter repülőgépet nem engedte a holland hatóság leszállni.
A Bihar megyei törvényszék első fokon érvénytelenítette a Bihar megyei önkormányzatnak azt a határozatát, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusát, Pásztor Sándort választották a testület élére - közölte szombaton az Agerpres hírügynökség.