Iskolai tanulmányainkból ismerjük a gravitáció fogalmát, és még a legendát is hallottuk, amely szerint Sir Isaac Newton egy fa alatt üldögélve azon töprengett: mi tartja a Holdat a Föld körüli pályán, amikor egy alma esett le a fáról… A fizikus ezt követően azon kezdett gondolkodni, miért mindig lefelé esik a gyümölcs, sohasem fölfelé vagy oldalra.
Túladott közös budai lakásán Pély Barna és Galambos Dorina. Az egykori sztárpár igen jó környéken, a második kerületben árulta az ingatlant, így elég szép summát kaptak érte. Véget ért a huzavona Galambos Dorina és Pély...
Nincs is sok mindenre szükségünk, csak egy erős ragasztóra, egy koszorúra vagy más, erős anyagból készült kerek tárgyra és sok-sok tobozra. Utóbbiak hegyeit vagdossuk le (1), hogy egyforma magasak legyenek, majd fessük be úgy, mintha virágok lennének (2). Ezután már nincs más dolgunk, csak a „virágainkat” szorosan egymás mellé felragasztani a
A szemfülesebb hölgyek már észrevehették, hogy egyes szolgáltatásokért és termékekért többet kell fizetniük, mint a férfiaknak. Utánajártunk, minek köszönhető ez az igazságtalanság.
Ez a fiatal lány érdekes célt tűzött ki maga elé: ő akar lenni a legkövérebb nő, aki valaha élt a földön. Nos, azt meg kell hagyni, hogy keményen küzd érte!
A mai napig sírógörcsöt kap Vasvári Vivien, ha magzati korában elhunyt gyermekére gondol. Mint ismert, a sztár nem sokkal második gyermeke, Edward születése után esett teherbe harmadik gyermekével, ám a 12. hétben esedékes genetikai vizsgálaton nem volt szívhangja a kicsinek. Vivien az Instagramon kérdezz-feleket tartott, és az egyik rajongója ta
Valaki heti rendszerességgel a meleg vizes medencében végzi el a nagydolgát a vásárhelyi strandon. Erről Márki-Zay Péter polgármester beszélt egy lakossági fórumon.
Amikor ezt olvasod, a "szegény" ember már túl is van rajta, sőt, éppenséggel már nincs közöttünk. Két embert ölt meg, még 1984-ben, és eddig nem került sor a kivégzésre, noha már akkor halál volt az ítélet.
lyen még nem volt: elefántnak tartottak szülinapi zsúrt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Több száz gyerek köszöntötte az egyéves indiai kis elefántot.
Döbbenetes problémával fordult orvoshoz egy olasz férfi. Az 52 éves páciens az egyik lakhelyéhez közeli kórház sürgősségi osztályára sietett, miután egyik pillanatról a másikra könnyek helyett vér kezdett folyni a szemeiből – írja a Live Science. A férfinak azonban nem voltak fájdalmai és a látása is rendben volt, de a vérkönnyek látványa az orvos
A Hatoslottó 44. heti nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők: 1 (egy) 4 (négy) 10 (tíz) 34 (harmincnégy) 42 (negyvenkettő) 45 (negyvenöt) Ezen a héten nem volt telitalálat, a jövő héten 277 millió forintért izgulhatnak a játékosok.
A turistákat mindig is vonzották a veszélyes helyek, amiket feltérképezhetnek. Sokszor óriási kockázatot vállalnak, hogy a közelébe jussanak egy-egy természeti látványosságnak. Ám nincsenek tisztában vele, hogy némelyik látványos fotó akár az életükbe is kerülhet.
Nicola Cringle futárként dolgozott egy angliai cégnél, és akkor is épp csomagokat kézbesített, amikor megtámadta egy kutya. Az állat olyan vadul esett 32 éves nő kezének, aki a postaládába akarta bedobni a csomagot, hogy letépte mutatóujját. A megrémült futár azonnal kihívta a rendőrséget, de azok sajnos inkább rontottak helyzetén mint segített
Ha egy kicsit fel akarták dobni a házasságukat, akkor azért ennél egy fokkal egészségesebb módját is választhatták volna. Pláne, hogy gyerekeik is vannak...
Nem mindennapi kérdést kapott egy 70 éves ausztrál tudós egy tévéműsorban. Dr. Karl Kruszelnickit kérdezte egy betelefonáló nő: létezhet-e az, hogy miután orálisan kielégítette partnerét, átmenetileg elmegy a hallása. A kérdés természetesen alaposan zavarba hozta az idős tudóst, aki azonban nem hagyta annyiban az ügyet – írja a Mirror. Utánanézet
Egy 52 éves olasz férfi azzal fordult orvoshoz, hogy mindkét szeméből vér folyik. A durva esetet nem előzte meg semmilyen baleset, spontán kezdett el vérezni.
Időről időre felröppennek olyan tanulmányok, miszerint a kutyáink és a macskáink képesek előre megjósolni, ha valami baj közeleg az életünkben. Mindezt tudományosan még nem sikerült alátámasztani, annyi azonban bizonyos, hogy sokkalta kifinomultabb idegrendszerrel rendelkeznek, mint mi.
Még csak a beköltöző-show-n vagyunk túl, de máris láttunk valakit kamera előtt székelni, mást torka szakadtából üvölteni percekig. Válogatott őrjöngőkkel, rúdtáncosokkal, életművészekkel és gátlástalan exhibicionistákkal elrajtolt a Való Világ powered by Big Brother 9 évada, amelynek már a beköltöző show-ja is kész élmény volt. VV Krisztián pél
Elérte a változókor Gwyneth Paltrow-t. A Vasember 46 éves sztárja személyes videóban osztotta meg rajongóival, hogy az utóbbi hónapokban jelentkeztek nála a klimax első tünetei. – Hirtelen nagyon ideges lettem, váratlanul értek ezek a változások. Azt éreztem, hirtelen kezd megváltozni a testem és az elmém – mesélte a sztár a Goop életmódvállala