Kis Grófo kizárólag a Ripostnak engedett betekintést legújabb dala, a Kameszito forgatására. Az énekes izgalmas részleteket árult el felvételről és még exkluzív fényképeket is kaptunk.
Vajon milyen szörnyűségeket kellett átélnie a két gyermeknek, hogy ekkora összegű kártérítést követelnek az ügyvédeik, miután nem lettek időben kimenekítve brutális családjuk karmai közül?!
Eljött a nagy nap: összekötötte életét a Feleségek luxuskivitelben című reality Vasvári Vivienje, és párja, Fecsó. A templomi szertartás azonban igencsak meglepte kollégánkat, aki a helyszínről küldött is olvasóinknak pár rövid videót - az eseményen ugyanis alig jelentek meg páran. Ahogy ő fogalmazott: több volt ott a fotós, mint a vendég. Mindez a
Donald Trump amerikai elnök egy interjúban elárulta, hogy újra akar indulni az elnökválasztáson 2020-ban, és szerinte nincs senki, aki le tudná őt győzni. Az interjúban Trump szót ejt az európai migrációról is, és ezzel összefüggésben említést tesz a többi között Magyarországról.
A 2016 decemberében elhunyt Gábor Zsazsa személyes tárgyait legutóbb közel 250 millió forintért árverezték el. Most azonban a világhírű díva egykori otthonát is áruba bocsájtották, és nem kevesebb mint hat és fél milliárd forintot...
Bárhonnan is nézzük, a mexikói tévé üdvöskéje, a 27 éves Yanet Garcia minden pillanatban képes elfeledtetni a gondjainkat: a szexi időjóst nem véletlenül követik közel 6,5 millióan Instagram-oldalán. A szépség, amellett, hogy rendszeresen posztol, nem is követi a “sok filter, sok retus” trendet, hogy újabb és újabb követőket szerezzen magának - ami
Frida Kahlo, a mexikói művészet kifejező eszközei Magyarországon Frida Kahlo (1907. július 6. – 1954. július 13.), teljes nevén Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón, ...
Egy autoimmun betegség miatt a fiatal tanár napi majd 20 órát aludt, a bőre repedezett és állandóan meg volt fázva. Az orvosok nem jöttek rá, hogyan hozzák rendbe, de Kristen nem adta fel a harcot.
Igencsak kevesen akadnak, akik a halálra ítélésüket követően is az élők sorában maradtak. A történelem során azonban akadt néhány olyan szerencsés, aki csodával határos módon túlélte a kivégzését.
Klasszikus festményeket tölt meg új tartalommal a kortárs fotós, Michael Thibault. A francia művész április óta működteti Art Frame Design című Instagram-oldalát, és egyre többen fedezik fel maguknak ötletes alkotásait. – Minden egy Van Gogh-képpel kezdődött, amit egyszerűen ráhelyeztem egy divatfotóra. De még mindig azt éreztem, hogy valami hiányz
Egy dél-kaliforniai férfi pár hónap alatt a Fortuna jegyese lett, miután többször is sikerült megütnie a főnyereményt. Antulio Mazariegos tavaly novemberben besétált egy fánkot árusító üzletbe, és vett néhány kaparós sorsjegyet, az egyikkel egymillió dollárt (276 millió forintot) nyert. Hat hónappal egymilliós nyeremény után aztán ötmillió dollárt
A „The Annual Bullying Survey” 2018-as friss kutatásában látható válaszok magukért beszélnek. Az új eredmények alapján a fiatal meleg társadalom 60%-a szenvedett már öngyilkos gondolatoktól, köszönhetően a szekálásnak és bántalmazásoknak.
Durva szavakkal illette apja új szerelmét Ewan McGregor lánya. A 22 éves Clara az Instagramon akadt ki, miután meglátta, hogy az új kedvest, Mary Elizabeth Winsteadet egy rajongói oldalon gyönyörűnek nevezték. – A világ leggyönyörűbb és legtehetségesebb nője? Ember, tévhitben vagytok! Ez a csaj egy darab sz*r – fakadt ki Clara. A szóban forgó
Habár elmúlt rég Anyák napja, ezt a történetet érdemes mindenkinek elolvasnia. Először az édesanya tett meg mindent fia boldogulásáért, majd sok évvel később a felnőtt fiú lepte meg édesanyját, hogy egy az egyben visszaadja a segítséget.