A címvédő magyar női vízilabda-válogatott 13-9-re kikapott a házigazda Spanyolország csapatától a Barcelonában zajló Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, szombaton.
Gabriele Tarquini győzelmével ért véget a második verseny a túraautó-világkupa (WTCR) szlovákiai versenyhétvégéjének második futamán. A második a fordított rajtrács miatt a pole pozícióból induló Nagy Norbert lett, aki első dobogós helyezését szerezte a sorozatban. A harmadik helyen Yvan Muller végzett. Michelisz Norbertet több pozíciót javítva a h
Horvátországban és Franciaországban már javában készülnek a holnapi döntőre. A horvátok most először kerültek be a futball-világbajnokság fináléjába. A franciák pedig abban reménykednek, hogy megismétlik 1998-as győzelmüket. További részletek a videóban.
Első ránézésre kissé talán jelentéktelennek is tűnik: mindössze 36,8 centiméter magas, gond nélkül elfér egy kézben, és nem nagy kihívás a magasba emelni.
A Vörös tér megtelt szurkolókkal, végre előkerültek a franciák, de volt egy argentin kisfiú Dybala-mezben, aki szorgalmasan gyakorolta a Ronaldo-féle gólörömöt.
A magyar férfi vízilabda-válogatott hétfőn kezdi meg szereplését a barcelonai Európa-bajnokságon. Märcz Tamás szövetségi kapitány azt reméli, hogy nemcsak csatákat, hanem háborút is tudnak nyerni.
Le jour de gloire est arrivé. A dicsőség napja elérkezett. Így szól a franciák nemzeti indulójának, himnuszának, a Marseillaise-nek a második sora. Franciaország vasárnap reggel arra ébredt, hogy a labdarúgó-válogatott megszerzi története második világbajnoki elsőségét. Ám nyilvánvalóan ugyancsak a győzelem a célja a torna meglepetés-csapatának, a
Moszkva, - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjét megelőző szombat éjszaka a horvát szurkolók hatalmas többségben voltak a rivális francia drukkerekkel szemben Moszkva belvárosában.
Hiszek a győzelemben, habár nem lesz könnyű, ezért teljes szívvel a labdarúgó-válogatott mellé kell állnunk - mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő a zágrábi repülőtéren, mielőtt felszállt volna a moszkvai gépre, hogy elutazzon a világbajnokság döntőjére, ahol a horvát csapat a francia válogatottal mérkőzik meg.
Szeizmológusok bizonyítottan kisebb rengéseket mértek Horvátország azon területein, ahol több ezer szurkoló ujjongott egyszerre csapatuk góljait ünnepelve.
A kajakos Kozák Danuta és a kenus Balla Virág a korábbi napok egyesbeli sikerei után vasárnap párosban is nyert Szolnokon, a kajak-kenusok második világbajnoki válogatóján, melynek zárónapján 13 döntőt rendeztek, illetve rendeznek.
Váratlan döntést hozott Hosszú Katinka (29)! A háromszoros olimpiai bajnok úszó úgy határozott, az augusztus 3-án kezdődő glasgow-i Európa-bajnokságig az amerikai Dave Salóval (57) dolgozik együtt az Egyesült Államokban.
A címvédő magyar női válogatott óriási arányú, 32-5-ös győzelmet aratott a török csapat felett vasárnap a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában.
Egész Moszkva a délután kezdődő vb-döntőt várja. Az orosz főváros megtelt horvát és francia szurkolókkal, a két csapat rajongói békésen megférnek egymás mellett a moszkvai Vörös téren. Fenti galériánk képei ott készültek.
A címvédő magyar női vízilabda-válogatott 32-5-ös győzelmet aratott a török csapat felett vasárnap a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában.
A címvédő magyar női válogatott 32-5-ös győzelmet aratott a török csapat felett vasárnap a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában.
Az angoloknak szurkoltam a világbajnokságon, szerettem volna, ha megnyerik a bronzmérkőzést. Ennek ellenére el kell ismernem, hogy Belgium megérdemelten győzött, s szerezte meg a harmadik helyet.
Birmingham – Hazatért Angliába a Gareth Southgate irányította futballválogatott, miután 2-0-s vereséget szenvedett a belga nemzeti csapattól az oroszországi világbajnokság bronzmérkőzésén.
Moszkvában, a 81 ezres Lusznyikiban rendezik a labdarúgó-világbajnokság döntőjét. A résztvevők: Franciaország, 1998 győztese, 2006 ezüstérmese, illetve Horvátország, amely először jutott fináléba.