A péntek szünnap volt az oroszországi futball vb-n. A csoportkörök befejeződtek, az egyenesen kiesős nyolcaddöntők pedig szombaton kezdődnek. A csapatok persze keményen edzettek a szünnapon is.
Fabrizio Ravanelli 1996 óta először jár Budapesten, hogy segítse a CIB Italian Focitábort. A szakmai munka mellett jutott némi ideje városnézésre is. A főváros szerelembe ejtette olyannyira, hogy dolgozna itt, a nejét pedig elhozná romantikázni. Ez a szerelmesek városa, pároknak ideális – mosolygott az olasz válogatott csatár. – Mielőtt jöttem
Ahogy a Bors elsőként megírta, Gera Zoltán 39 évesen, 97-szeres válogatottként visszavonult. Az Angliában mágikus magyarként emlegetett futballista felemelő pillanatokkal ajándékozta meg a szurkolókat.
A francia válogatott az elmúlt húsz évben, de már beleértve a hazai rendezésű világbajnokságot is, tizenkilenc mérkőzést vívott Európa- vagy világbajnokság egyenes kieséses szakaszában, és ezekből mindössze négyet veszített el.
Jönnek a Panamánál is rosszabb csapatok, hogy a nagy piacok válogatottjai mindenképpen ott lehessenek a tornán. Ahol aztán a boldogan bemutatkozó kicsiket lemészároltatják az elitalakulatokkal.
Reinhard Grindel DFB-elnök arról állapodott meg a nationalelf szövetségi kapitányával, hogy néhány nap múlva ülnek le beszélni egymással a folytatásról.
Könnyebb az európai csapatoknak, hiszen a játékosok többsége top bajnokságban futballozik, akárcsak a dél-amerikaiak. Szezon közben komolyabb terhelést kapnak, mint például az ázsiai focisták.
A francia szövetség elnöke az Argentína elleni vb-nyolcaddöntő előtt bejelentette, hogy bármi történik; bárhol végez a francia labdarúgó-válogatott az oroszországi tornán, a jelenlegi szövetségi kapitány, Didier Deschamps kitölti a 2020-ig szóló szerződését.
Lukaku és Sterling is nyomorban nőtt fel, Blaszczykowski pedig szemtanúja volt, ahogy apja halálra késeli az anyját. A vébén olyan játékosok is vannak, akik a háború miatt kényszerültek menekülésre. A focisták ma már sokkal nyíltabban beszélnek személyes tragédiáikról.
Bár pár hete a Real Madrid 1 milliárd euróban határozta meg Cristiano Ronaldo kivásárlási árát, de a most napvilágot látott új összeg 120 millió (40 milliárd Ft).
Sztanyiszlav Csercseszov szövetségi kapitány és Gyenyisz Cserisev középpályás is nagy tisztelettel beszélt az orosz labdarúgó-válogatott nyolcaddöntős ellenfeléről, a spanyol csapatról, ugyanakkor mindketten leszögezték, felkészültek a vasárnapi összecsapásra.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöksége úgy döntött, hogy nem vonja meg a bizalmat Joachim Löw szövetségi kapitánytól annak ellenére, hogy a válogatott címvédőként már a csoportkörben kiesett az oroszországi világbajnokságon. A labda ezek után a német szövetségi kapitány térfelén pattog. Vajon Ő is maradni akar? A DFB vezetőségi tagjai telefo
Nincs olyan futballista, aki egyedül fel tudja tartóztatni Cristiano Ronaldót" - mondta Óscar Washington Tabárez, az uruguayi válogatott szövetségi kapitánya, s ezzel azt is közölte, védői közös feladata lesz a portugál szupersztár megállítása.