2018. július 15. vasárnap

júl. 15
4:12
Keveseknek jó üzlet a mezőgazdaság (ATV)
„A mezőgazdaság, valamint a rá épülő és hozzá kapcsolódó gazdasági ágazatok nemcsak a múlt, hanem a jövő magyar gazdaságának is egyik alappillérét jelentik.” „A magyar mezőgazdaság romokban hever, ráadásul a rendszerváltás óta elvesztegetett három évtized alatt behozhatatlan hátrányba került a külföldi versenytársakhoz képest.” Az első idézet a Föl
júl. 15
6:12
Csaló adománygyűjtők: hogy lehet biztos benne, hogy arra megy a pénz, amire szánja? (ATV)
A Heti napló Sváby Andrással stábja ezúttal a fővárosi kamu adománygyűjtők nyomába eredt. Kiderítjük, miről lehet felismerni a csalókat és milyen igazolások kellenek, hogy legyenek azoknál, akik valós szervezeteknek gyűjtenek igazolhatóan adományokat.
júl. 15
6:27
Meglepő, mi épülhet a régi józsefvárosi piac helyén (Ripost)
Elkészültek a látványtervek: hatalmas fejlesztés indul a 2014-óta kihasználatlanul álló, csak Négy Tigris piacként ismert óriási területen a budapesti Józsefvárosban.
júl. 15
6:36
Több időközi önkormányzati választás is lesz ma (ATV)
Vasárnap az ország több településén is időközi önkormányzati választás lesz. Köztük Miskolcon, ahol a rendőrségnek is dolga volt a kampányolókkal. Ez az a választókerület, ahol a teljes ellenzéki támogatással induló Erdei Sándor, ismertebb nevén Rokker Zsolti mellett indul egy másik Erdei Sándor is, aki végig kerülte a nyilvánosságot. További részl
júl. 15
7:06
Lecserélnéd a családi verdát? Ezek a legjobb márkák 2 millió forint alatt (Pénzcentrum)
Az idei év is jól indult az autópiac számára, hiszen az új és a használt autók iránti kereslet is erőteljes. A magyarok azonban továbbra is elsősorban a használt autókat keresik, az új autók értékesítésének volumene még mindig csak...
júl. 15
7:27
Riasztás a rendőröknek: egy férfi ugrott a Dunába Budapesten (Infostart)
Szombaton kora este egy 35 éves férfit mentettek ki a Dunából Budapesten, aki a Rákóczi híd magasságában sodródott a folyóban.
júl. 15
7:51
A kormány a jövőben is megvédi a magyar emberek biztonságát (hirado.hu)
Szijjártó Péter szerint az ENSZ globális migrációs csomagjának alapkoncepciója veszélyes és elfogadhatatlan.
júl. 15
8:00
Elválik, mire megy egy humorista a Fidesszel szemben (HírTV)
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Miskolcon. Meg másik öt településen is.
júl. 15
8:06
Kitört egy jaguár, és széttépte a többi állatot (HírTV)
Az eset New Orleans-i állatkertben történt még szombaton, nem sokkal nyitás előtt.
júl. 15
8:24
Navracsics reméli, hogy mielőbb rendeződik a CEU körüli vita (HírTV)
És hogy Magyarországon marad a Közép-európai Egyetem.
júl. 15
8:48
Ellenzék: A Fidesz zsarolással érte el a képviselői fizetésemelést (ATV)
Zsarolással érte el a Fidesz, hogy az ellenzék is támogassa a képviselők fizetésemeléséről szóló javaslatot - ezt mondta a az RTL Klub Híradójának a Jobbik szóvivője.
júl. 15
9:03
Növekszik a kibertér veszélyeivel kapcsolatos tudatosság (hirado.hu)
A Kiberbiztonsági Akadémia diplomaosztóján ötven szakember kapott oklevelet.
júl. 15
9:06
Százezrek fizettek itthon készpénz, mobil, bankkártya nélkül: csalás nem történt (Pénzcentrum)
Az idei évben egy különleges fizetési megoldást vezettek be a legnagyobb hazai fesztiválokon, a karszalagos fizetést. A technológia a budapesti Gourmet után júliusban debütált a VOLT-on és a Balaton Soundon. Több százezer felhasználó...
júl. 15
9:21
A szakképzettség előtt álló fiatalokat kellene megszólítani (hirado.hu)
Szakértő szerint hazánkban a 15-24 éves korcsoportban még mindig kevesebben dolgoznak.
júl. 15
9:23
Küszöbön az európai politikai változás (hirado.hu)
Az Unióban hetek óta lázas politikai munka folyik, amelynek központi eleme az illegális bevándorlás kezelése, valamint a kontinens biztonságát veszélyeztető problémák felszámolása. A nyugati politikum egy helyben toporogni látszik.
júl. 15
9:39
Nagy a torlódás Röszkénél (Infostart)
A Nyugat-Európában dolgozó, szabadságukra hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelők kilépő oldalán - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délelőtt.
júl. 15
9:39
Torlódás alakult ki a röszkei határátkelőknél (hirado.hu)
A várakozási idő akár 4 óra is lehet.
júl. 15
9:48
Ha lehet, ne menjen arra: döbbenetes kocsisor alakult ki a magyar határon (Blikk)
A Nyugat-Európában dolgozó, szabadságukra hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelők kilépő oldalán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.
júl. 15
9:48
Kerülje el Röszkét! (HírTV)
Négyórás a várakozás az autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán.
júl. 15
9:50
450 migránst halászott ki az olasz partiőrség, de nem köthetnek ki (HírTV)
Keresi a befogadó országokat az olasz kormány a legújabb migránsszállító hajó utasainak, de kikötni nem engedik őket.
júl. 15
9:57
Családbarát Európát szorgalmaz a Nagycsaládosok Egyesülete (hirado.hu)
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete a IX. Családkongresszuson vett részt.
júl. 15
10:06
Nagy elmék találkozása: Trump Orbán Magyarországával példálózott bevándorlásügyben (444.hu)
Ahogy Orbán, úgy Trump is "az európai kultúrát" félti a bevándorlóktól.
júl. 15
10:18
Ha minden a kormánypárt tervei szerint alakul, a jövőben még egyszerűbb lesz haveroknak átjátszani az állami vagyont (444.hu)
Győrffy Balázs egyéni módosító indítványa alapján a kormány egyedi határozatban, minden külső kontroll nélkül jelölhetné ki, hogy ki képviselje tulajdonosként az állami cégeket.
júl. 15
10:30
Pofátlanság: Ellopták az Árpád múzeum kutatóhajóját - segítsen megtalálni! (Blikk)
Szombat reggel vették észre a ráckevei múzeum munkatársai, hogy a múzeum elől ellopták a piros, Quicksilver Heavy Duty 430-as kutatóhajót.
júl. 15
10:42
Hatalmas a dugó a röszkei határátkelőknél, elterelik a forgalmat (ATV)
A Nyugat-Európában dolgozó, szabadságukra hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelők kilépő oldalán; az M5-ös autópályáról szakaszosan Tompa felé terelik a forgalmat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.
júl. 15
10:48
Online számlaadat-szolgáltatás: közeledik a türelmi időszak vége (GazdaságPortál)
Közeledik az online számlaadat-szolgáltatásra adott türelmi időszak vége – hívja fel a figyelmet a Deloitte. A tanácsadó cég közleményében ismerteti: bár július 1-jén életbe lépett az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július 31-ig haladékot adott azoknak, akiknek még nem sikerült megteremteniük a köte
júl. 15
10:54
Torlódás alakult ki a röszkei határátkelőknél (GazdaságPortál)
A Nyugat-Európában dolgozó, szabadságukra hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelők kilépő oldalán; az M5-ös autópályáról szakaszosan Tompa felé terelik a forgalmat – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, a terelés
júl. 15
10:57
Teljes útzár az M3-ason (Infostart)
Rövid időn belül három baleset is történt Nagyút térségében.
júl. 15
11:30
Óriási változás jön a magyar nyugdíjasok életében (Blikk)
Nagy változásra kell készülniük a nyugdíjasoknak.
júl. 15
12:24
Még mindig nagyon kevesen vesznek igénybe balesetbiztosítást (ATV)
Miközben a külföldi utazásokra készülve az utazók mintegy 50 százaléka köt utasbiztosítást, a "hétköznapok biztonságát" nézve a lakosság kevesebb mint 20 százalékát védi valamilyen balesetbiztosítás az Union Biztosító adatai alapján.
júl. 15
12:36
Az emberek készen állnak az együttműködésre a robotokkal egy kutatás szerint (GazdaságPortál)
Az emberek 93 százaléka elfogadná a robotoktól kapott utasításokat a munkahelyén, és kész együttműködni velük – derül ki az Oracle és a Future Workplace kutatócég közös, MTI-nek küldött felméréséből. Fehér Csaba, az Oracle portfolió igazgatója a kutatásról elmondta, az eredmények jól mutatják, hogy az emberek nem félnek a mesterséges intelligencia
júl. 15
12:42
Kapkodjuk a nagy tévéket, és pörög a Tippmix (HírTV)
Kocsmában, vagy éttermekben meccset nézni viszont már nem divat – erről panaszkodnak a vendéglátósok.
júl. 15
12:54
Képek: Orbánt a Kremlben fogadta Putyin (ATV)
A futball-világbajnokság megrendezéséről, energetikai beruházásokról és a gazdasági együttműködésről tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kremlben vasárnap - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
júl. 15
13:15
A 2019-es költségvetésről szavaznak a képviselők (hirado.hu)
Háromnapos üléssel zárja le nyári munkáját az Országgyűlés.
júl. 15
13:18
A 2019-es költségvetésről szavaznak a héten (ATV)
Háromnapos üléssel zárja le nyári munkáját a májusban alakult Országgyűlés. A képviselők hétfőn, kedden és pénteken is hoznak döntéseket a 2019-es költségvetéssel összefüggésben, továbbá határoznak például a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatokról, valamint elfogadhatják az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilt
júl. 15
13:33
Fidesz: Határozott fellépésre van szükség a „Soros-hálózat” ellen (hirado.hu)
A párt szerint a „Soros-hálózat" célja, hogy Magyarországot térdre kényszerítse.
júl. 15
13:42
Az energiapolitika és a gazdasági együttműködés mellett fociról beszélgetett Putyin és Orbán (444.hu)
A magyar miniszterelnök vébézni ment Oroszországba, de Vlagyimir Putyin magához rendelte a Kremlbe.
júl. 15
14:15
Zöldségek, gyümölcsök védenek a leégés ellen (Infostart)
Bizonyos növények elősegíthetik a bőr napozás közbeni védelmét, enyhébb leégés esetén a bőr regenerációját.
júl. 15
14:18
Fidesz: Határozott fellépésre van szükség a "Soros-hálózat" ellen (ATV)
A Fidesz szerint a "Soros-hálózat" célja, hogy Magyarországot térdre kényszerítse, kormányát elmozdítsa a helyéről, ezért határozott fellépésre van szükség ellene.
júl. 15
14:21
Paksról, gázról és fociról beszélt Orbán és Putyin (Menedzsment Fórum)
Berámoltak egy gyors moszkvai találkozót a vébédöntő elé.
júl. 15
14:24
Elképesztő: A piros lámpánál próbált meg szétverni egy autót egy győri férfi (ATV)
Szombaton érkezett egy bejelentés a rendőrségre arról, hogy Győrben az 1-es főút és a 85-ös út kereszteződésénél egy férfi megrongált egy autót.
júl. 15
14:24
Erről beszélt Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal (Igényesférfi.hu)
A magyar miniszterelnök Moszkvában tárgyalt az orosz elnökkel.
júl. 15
14:26
Ujhelyi István: Botrány készül: Orbán Viktor ma nekiront Putyinnak! (Igényesférfi.hu)
Súlyos diplomáciai lépésekre kerülhet sor a magyar miniszterelnök Orbán Viktor és az orosz elnök, Vlagyimir Putyin mai találkozóján, amelynek érdemi és hosszan ható következményei lehetnek.
júl. 15
14:30
Orbán: nem minden a pénz (HírTV)
Még mindig nagy a lemaradás a nemzetközi mezőnytől, de szerinte a magyar foci utolérheti a horvátot.
júl. 15
14:42
A Kutyapárt kiszámolta: egy közmunkás két nap alatt szed le egy plakátot (HírTV)
Darabonként 4 ezer forintért távolították el a fennmaradt választási plakátjaikat.
júl. 15
14:51
Megrendülve jelentette be a család: vasárnap elhunyt a magyar művész (Ripost)
Friedmann Endre 84 éves korában hunyt el.
júl. 15
14:53
Paksról és a foci-vb-ről is tárgyalt Orbán és Putyin (Ripost)
A futball-világbajnokság megrendezéséről, energetikai beruházásokról és a gazdasági együttműködésről tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kremlben vasárnap .
júl. 15
14:57
Tűz volt egy belvárosi szállodában (Infostart)
Tűz keletkezett egy szálloda elektromos elosztó helyiségében Budapesten, az Erzsébet téren.
júl. 15
15:03
Tűz ütött ki Kempinskiben (hirado.hu)
Elektromos hiba okozta.
júl. 15
15:06
A kormányfő szerint nem minden a pénz (HírTV)
Még mindig nagy a lemaradás a nemzetközi mezőnytől, de szerinte a magyar foci utolérheti a horvátot.

Keresés